Isten az emberi természetünk különbözőségét és ajándékainkat arra használja, hogy egy kiegyensúlyozott képet mutasson be Krisztusról a világnak. Egymagunkban, egyenként, legjobb esetben is csak egy torz és kiegyensúlyozatlan képet tudnánk bemutatni Krisztusról. Minden egyéni szolgálat önmagában kiegyensúlyozatlan keresztyéneket fog eredményezni. Hálásnak kell lennünk, hogy vannak mások is Krisztus Testében, különböző tulajdonságokkal, más és más dolgokra fektetve a hangsúlyt. Például, ha két testvér ugyanabban a közösségben hirdeti az Igét, és az egyikük azt hangsúlyozza, hogy „ne legyél túl biztos benne, hogy be vagy töltekezve a Szent Szellemmel, mert lehet, hogy csak áltatod magad", a másik testvér pedig azt hangsúlyozza, hogy „legyél benne biztos, hogy be vagy töltekezve Szent Szellemmel", a felszínen úgy tűnhet, hogy ellentmondanak egymásnak. Azonban mindkettejük nyomatékosítására szükség van, így kölcsönösen kiegészíti egymást a szolgálatuk.

Krisztus testében lehetnek kálvinisták és armenianisták, akik együtt dolgoznak, és mindegyikük más-más dolgot hangsúlyoz, mert mindkettejük nézőpontja benne van a Bibliában. Ahogyan Charles Simeon mondta egyszer: „Az igazság nem a középúton van, és nem is az egyik szélsőségben, hanem mindkét szélsőségben." Ezért van szükségünk olyan emberekre, akik mindkét szélsőséget képviselik.

Más szempontból pedig van elég tér a társaságkedvelő, extrovertált személyiségeknek, és a visszahúzódóbbaknak is. A különböző természetű emberek kölcsönösen kiegészíthetik egymást. Vannak emberek, akik rendkívül óvatosak: soha nem tesznek egy lépést sem anélkül, hogy jól átgondolnák és mérlegelnék a pro és kontra érveket, majd sokáig tűnődnek rajta, hogy mozduljanak-e vagy sem. Mások sokkal felszabadultabbak, és hajlamosak lelkesen belevágni bármibe anélkül, hogy alaposan átgondolnák a következményeket. Mivel mindkét személyiségtípus (és még mások is) megtalálhatók Krisztus Testében, ezért megvan az egyensúly. Ha a Test csak hezitáló, mély-gondolkodású személyiségekből állna, túl lassú lenne a fejlődés. Ez fordítva is igaz: ha a Test csak spontán természetű, lelkes emberekből állna, akkor túl sok befejezetlen feladat lenne.

Mindenfajta természetű embernek megvannak az erősségei és a gyengeségei. Keresztyénként együttműködő sokféle ember, sokféle természettel, sokkal teljesebb és pontosabb képet tud bemutatni Krisztusról a világnak. Ezért ne pazaroljuk az időnket arra, hogy megpróbálunk mindenkit magunkhoz hasonlóvá tenni Krisztus Testében. Minden egyes embernek meg kell engedni, hogy önmaga legyen. Amire viszont oda kell figyelnünk, hogy hogyan tudják az erősségeink mások gyengeségeit támogatni. Cserébe az ő erősségei támogathatják a mi gyengeségeinket.

Péter és János (két különböző természetű ember) együttműködve több dicsőséget hozott Istennek, mint amit egyenként valaha is tehettek volna. Pál és Timótheus, akiknek szembetűnően különböző természetük volt, mégis együtt tudtak dolgozni az örömhír hirdetésében, és erőteljes csapatot alkottak.

Vannak ragyogó értelmiségiek és középszerű gondolkodók is az Egyházban. Természetesen különböző módokon mutatják be Isten igazságát. Egyik csoport sem nézheti le vagy kritizálhatja azonban a másikat, mert mindegyikükre egyformán szükség van Krisztus Testében, hogy bemutassák az örömhírt a világnak, amely értelmiségiekből és nem értelmiségiekből, filozófusokból és háziasszonyokból, tanulókból és gazdákból, stb. áll. Istennek szüksége volt a munkájához egy olyan ragyogó elméjű írástudóra, mint Pál, és egy tanulatlan halászra is, mint Péter. Ők ketten ugyanazt az örömhírt különböző módon hirdették, de mindegyiküknek megvolt a maga szerepe, és egyikük sem tudta volna azt a munkát olyan rátermetten elvégezni, amit Isten a másikukon keresztül tett.

A megtérés nem változtatja meg egy ember értelmi képességeit. Arra sem kényszeríti, hogy megváltoztassa a társadalmi státuszát. Az örömhír nem törli el a társadalom heterogén természetét itt a földön, habár a társadalmi megkülönböztetések lényegtelenné válnak Krisztusban. Istennek szüksége volt Filemonra, aki egy vagyonos ember volt, és Onesimusra is, aki egy szolga volt Filemon házában. A társadalmi helyzetük és az életszínvonaluk változatlan maradt, de mindegyikük egyéni módon járult hozzá Krisztus Testének építéséhez, ahogyan a másikuk sosem tudta volna megtenni, így együtt tudtak munkálkodni.

Istennek sosem az volt a szándéka, hogy Krisztus Teste olyan emberekből álljon, akik pontosan egyformák minden tekintetben - mint a motorok az autókban, amelyek ugyanabból a gyárból kerülnek ki. Nem. Krisztus Testének szolgálata a tagjainak a különbözőségéből tevődik össze. Ha mindannyian egyformák lennének, akkor stagnálás és szellemi halál lett volna az eredmény.

Isten még azt is felhasználhatja az egymással való közösségünk mélyítésére, amikor nem értünk egyet egymással, és ezáltal szellemi érettségre vezet minket. A Példabeszédek 27:17 ezt írja (a Living Bible - Élő Biblia fordítás megfogalmazásában): „Egy barátságos beszélgetés olyan ösztönző, mint azok a szikrák, amelyek akkor keletkeznek, amikor a vas üti a vasat". Lesznek szikrák, de ezáltal mindkét darab vas éleződik. Isten néha két különböző természetű embert hoz össze, hogy Neki munkálkodjanak, és ahogyan együttműködnek, lehet, hogy szikrák keletkeznek köztük, de ez Isten módszere arra, hogy „megélezze" őket. Ha az egyik személy olyan, mint a vas, a másik pedig olyan, mint az agyag, nem keletkeznek szikrák, és nem lesz éleződés sem. Ehelyett a vas lenyomata benne marad az agyagban - azaz az erős akaratú ember ráerőlteti a véleményét a gyengébb akaratú emberre. Isten szándéka azonban nem az, hogy bármely ember ráerőltesse a nézeteit egy másik emberre, hanem az, hogy mindketten tanuljanak egymástól. Lehet, hogy nem értünk egyet mindenben, de mégis egységben lehetünk, és szerethetjük egymást - sőt, ezáltal sokkal mélyebben szerethetjük egymást, mint azelőtt.