Kedves Anyák!
Ezt a könyvet elsősorban azért írtam meg, hogy választ adjak azokra a kérdésekre, amelyeket az elmúlt évek során sok anya feltett nekem. Azoknak az anyáknak készült ez a könyv, akik úgy érzik, hogy szükségük van szellemi segítségre és bátorításra.
Már 30 éve annak, hogy Isten kegyelmet ad nekem az Úr szolgálójának feleségeként. A férjem gyakran volt távol otthonról, hogy hirdesse az evangéliumot. Mivel megalkuvások nélkül kiáll az Úrért mindenütt, így a családunk a Sátán támadásainak állandó céltáblája volt. Ma bizonyságot tudunk tenni arról, hogy a Sátán minden támadását legyőztük - egyedül Isten kegyelméből . Ezt csak azért mondom el, hogy bátorítsalak titeket. Higgyétek el, hogy Isten értetek is megteszi ugyanezt!
Isten ahhoz is megadta a kegyelmét, hogy négy fiúgyermek édesanyja legyek. Ők már mind a négyen felnőttek. Egyedül Isten irgalmából mindegyikük befogadta Jézust, mint Urát és Megváltóját, és ma az Urat követi.
Nem szakértőként írtam ezt a könyvet, hanem úgy, mint egy olyan ember, aki küzdött, elbukott, felállt, és újra folytatta a versenyfutást - és felfedezte a nehéz helyzetekben, hogy Isten valóban „igen bizonyos segítség a nyomorúságban" (Zsoltárok 46:2).
Mivel orvos végzettségem van, a könyv végén, a függelékekben adtam néhány gyakorlati egészségügyi tanácsot is.
Az a legnagyobb és legnagyszerűbb dolog, amit megtehetsz a gyerekeidért, hogy Istenhez vezeted őket, hogy befogadhassák az Úr Jézus Krisztust mint személyes Megváltójukat. Ez biztosítani fogja neked azt, hogy együtt tölthesd az örökkévalóságot a gyerekeiddel.
El kell vezetned a gyerekeidet az üdvösségre, amíg még kicsik. Amikor már idősebbek lesznek, lehet, hogy nem fognak olyan készségesen válaszolni a hívásra, mint fiatalabb korukban.
Egy kisgyerek közel akarja tudni magához az anyukáját éjszaka. Ezért, amikor este ágyba fekteted a gyerekeidet, ne siess ott hagyni őket! Tölts el velük néhány percet egyenként, vagy együtt mindegyikükkel! Beszélj nekik az Úrról! A gyerekek az esti lefekvés idején a legfogékonyabbak a szellemi dolgokra.
Énekelj nekik himnuszokat (dicsérő énekeket), mint például „Ahogy vagyok, ó, Isten Báránya, úgy jövök Hozzád" (Just as I am without one plea… O Lamb of God I come).
Ez után mondj el nekik egy rövid történetet, például Jézus egyik példázatát, vagy egy mesét egy esti meséskönyvből.
Aztán imádkozz velük, valami ilyesmit:
„Kedves Úr Jézus! Köszönöm Neked ezt a mai napot, és minden áldást, amit ma Tőled kaptam: az ételt, az egészséget, a szerető szülőket és testvéreket, és a sok más jó ajándékot. Kérlek, bocsásd meg minden bűnömet, és tisztítsd meg a szívemet azzal a drága vérrel, amelyet értem hullattál a Golgota keresztjén! Jöjj a szívembe, Úr Jézus, és tegyél engem is a gyermekeddé a mai naptól fogva! Köszönöm, hogy meghallgatsz. Ámen."
Azok a gyerekek, akik istenfélő családban nőnek fel, lehet, hogy sokszor imádkoznak ehhez hasonlóan. Egyszer azonban a szívükből fog jönni az ima, és érezni fogják a saját szükségüket. Akkor személyes kapcsolatba fognak kerülni Istennel. Ezután már nem csak a te gyerekeid lesznek, hanem Isten gyermekei is. Az lesz majd a legnagyobb örömöd anyaként.
Dr. Annie Zac Poonen
1998. október
A fordító megjegyzése:
A könyvben idézett igeverseket magyarul alap esetben a Károli fordításból illesztettem be. Ahol a szerző az angol nyelvű Élő Biblia fordításból idézett, ott magyarul az Egyszerű Fordítású Biblia megfogalmazását használtam, EFO megjelöléssel a hivatkozás után - vagy pedig lefordítottam szó szerint az angol megfogalmazást.
„Ó, Isten, gyermekségemtől tanítottál engem, és mind mostanig hirdetem a te csudadolgaidat. Vénségemig és megőszülésemig se hagyj el engem, ó, Isten, hogy hirdessem a te karodat (erősségedet) e nemzetségnek (a gyermekeinknek), és minden következendőnek a te nagy tetteidet" (Zsoltár 71:17-18).
Nekünk, anyáknak hatalmas a felelősségünk Isten előtt, hogy tovább adjuk a gyermekeinknek mindazt, amire Isten megtanított minket. Nem szabad elhagynunk ezt a földet addig, amíg ezt meg nem tettük. Ez egy olyan felelősség, hogy nem engedhetjük meg magunknak a halogatást, amíg a gyerekeink felnőnek. Már egészen kicsi korukban el kell kezdenünk megosztani a gyerekeinkkel azokat a csodálatos dolgokat, amelyeket Isten tett értünk.
Timótheus nagymamája, Lois, biztosan átadta az ő Istenbe vetett „őszinte hitét" a lányának, Eunikének, amikor még egészen fiatal volt, és Euniké szintén továbbadta a hitet Timótheusnak, már egészen kicsi korától kezdve (2 Tim. 1:5). Ennek eredményeként Timótheus felnőtt korára Isten kiváló szolgálója lett. Milyen nagyszerű szolgálatot tett a Gyülekezet számára ez a két hűséges édesanya.
Nincs rá egyértelmű képlet, hogy hogyan neveljük fel a gyerekeinket helyesen, mivel minden gyerek másmilyen. Azt azonban soha ne felejtsd el, hogy Isten téged választott ki arra, hogy a gyermekeid anyukája legyél. Isten volt az, aki mindegyik gyermeket megformálta az anyaméhedben - és mindegyiküket okkal és céllal teremtette. TÉGED jelölt ki az anyukájuknak, ezért ezt az Istentől kapott felelősségedet nagyon komolyan kell venned, és hajlandónak kell lenned mindent feláldozni Istenért és a gyerekeid kedvéért.
A gyerekek Isten ajándékai számunkra, és csak az Ő erejével és bölcsességével tudjuk őket megfelelően felnevelni. El kell hinnünk, hogy Isten csodálatos dolgokat fog tenni a gyerekeinkért.
A 127. zsoltár 4. verse azt írja, hogy a gyerekeink olyanok, mint nyilak egy harcos kezében. A nyilakat a harcosok az ellenség legyőzésére használják. Megszégyeníthetjük az ördögöt a gyermekeink által, ha helyesen neveljük fel őket az Úr dicsőségére.
Másrészt viszont, ha nem vagyunk hűségesek, a gyerekeink felnőve az ördögöt fogják szolgálni, mert ez az a természetes irányvonal, amely felé a romlott emberi természetük viszi őket. Ha azonban megtanítjuk őket Istent tisztelni, és Isten Igéjének alapelvei szerint neveljük és oktatjuk őket, akkor felnőve Isten seregének a harcosai lesznek. Ez egy hatalmas felelősség, és sosem szabad könnyelműen venni.
A 127. zsoltár azt is írja továbbá, hogy az ilyen gyerekek szülei nem fognak megszégyenülni, amikor az ellenségeikkel beszélnek a város kapuiban (Zsoltár 127:5). A Biblia azt mondja, hogy Isten a gyermekeink szája által tervezi elnémítani az ellenséget (Zsoltár 8:2). Dicsőüljön meg tehát az Úr neve, ahogyan az ördög megszégyenül a gyerekeink által!
Amikor jól megy a dolga a gyermekeinknek, figyeljünk oda arra, hogy mindenért Istennek adjuk a dicsőséget! Nem szabad semmit magunknak tulajdonítani abból a dicsőségből, azt képzelve, hogy azért követik az Urat a gyermekeink, mert mi olyan hűséges anyák voltunk. Egyedül csak az Úrban dicsekedjünk, és abban, amit Ő tett. Még gondolatban sem vehetünk el semmit magunknak az Ő dicsőségéből.
Isten az Ő szeretetét egy anya gyermeke iránti szeretetéhez hasonlítja (Ézsaiás 49:15), mert minden férfi és nő Teremtőjeként Ő tudja, hogy egy anya szeretete az, ami a földi viszonylatokban a leginkább megközelíti az Ő áldozatos, önzetlen isteni szeretetét.
Van egy régi mondás, miszerint Isten azért teremtette az anyákat, mert általuk akarta megmutatni magát a kisgyerekek számára.
Anyaként kihívás számunkra az, hogy az otthonunkat olyan izgalmas hellyé tegyük a gyerekeink számára, hogy soha ne akarjanak másik helyet otthonukként, és mindig arra vágyakozzanak, hogy hazatérhessenek, bárhol is járnak.
Az Úr segítsen nekünk abban, hogy jobb anyák legyünk, hogy a gyermekeink láthassák, milyen Isten, amikor megfigyelnek minket, és lássák, milyen a mennyország, amikor megfigyelik az otthonunkat!
Micsoda kihívás arra törekedni, hogy elsőosztályú anyák legyünk!
„Kedves Uram! Nem kérem, hogy magasztos munkát adj nekem,
vagy nemes elhívást, csodálatos feladatot.
Adj nekem egy kis kezet, amelyet az enyémben tarthatok,
adj nekem egy kisgyermeket, akinek az utat mutathatom
azon a különös, szép ösvényen, amely Hozzád vezet!
Adj nekem egy kicsi gyermekhangot, amelyet imádkozni taníthatok,
egy csillogó szempárt, amely láthatja a Te arcod!
Az egyetlen korona, amelyet kérem, Uram, hogy viselhessek, az ez:
hogy taníthassak egy kicsiny gyermeket.
Nem kérem azt, hogy ott állhassak
a bölcsek, az értékesek vagy a hatalmasok között.
Csak annyit kérek, hogy szelíden, kéz a kézben,
egy gyermek és én együtt léphessünk be a Te kapudon."
(Ismeretlen szerző verse)
Ha azt akarjuk, hogy a gyermekeink az Úr félelmében nőjenek fel, az egyik legfontosabb dolog, amellyel nekünk, anyáknak rendelkeznünk kell, az érzékeny lelkiismeret.
A lelkiismeretünk akkor válhat érzéketlenné, ha bármikor elégedetté válunk a szellemi állapotunkkal. Lehet, hogy annyiszor hallottuk már az Igét, hogy már nagyon ismerőssé vált számunkra. Ekkor már nem tudjuk meghallani, amikor a Szent Szellem szól hozzánk az Igén keresztül, és a lelkiismeretünk eltompul, úgy, mint ahogyan egy kés, amikor elveszítette az élességét: azok az igazságok, amelyek egykor izgatottá tettek minket, többé már nem tesznek azzá.
Akkor is érzéketlenné válhat a lelkiismeretünk, ha az anyagi javakhoz kötődünk. Amikor anyagilag jól élünk, akkor könnyen eltompulhat a lelkiismeretünk. Könnyebb megérezni, hogy szükségünk van Istenre, amikor szegények vagyunk, mint amikor gazdagok vagyunk. Ha a férjünk csak egy csekély fizetésemelést is kap, az büszkévé tehet minket. Jézus azt mondta, hogy könnyebb a tevének átmenni a tű fokán, mint egy gazdag embernek bejutni Isten Királyságába (Máté 19:24). Az Úr még egy gyülekezeti elöljárót is megdorgált, amiért azt képzelte, hogy nincs szüksége semmire, csak mert gazdag volt (Jelenések 3:17).
A gazdagság egy hatalmas csapda, ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, ha elkezd jól menni a dolgunk pénzügyileg. Nem rossz dolog gazdagnak lenni, ha Isten tett minket azzá. Arra azonban nagyon oda kell figyelni, hogy a gazdagság ne szálljon a fejünkbe, és ne tompítsa el a lelkiismeretünket. A szellemi szegénység mindig a legjobb tudatállapot, amelyben lehetünk.
Az őszinteség is a legfontosabb erények egyike, amellyel nekünk, anyáknak rendelkeznünk kell, és amelyet a gyermekeinknek mindig látniuk kell bennünk. Úgy kell megtanítanunk a gyerekeinket az igazmondásra, hogy mi magunk is mindig az igazat mondjuk. A hazugság és a túlzó beszéd minden formáját ki kell tisztítanunk az életünkből. Ha azt halljuk, hogy a gyerekeink eltúloznak valamit, vagy hazugságot mondanak, lehetséges, hogy tőlünk vették át ezt a szokást!
Sosem szabad megígérni valamit a gyerekeinknek, ha tudjuk, hogy nem fogjuk tudni betartani az ígéretünket! Ha valamilyen elkerülhetetlen körülmény adódik, ami miatt nem tudjuk betartani, azt a gyerekeink megértik, mert mindig lesznek olyan helyzetek, amikor meg kell tagadnunk magunkat mások érdekében. Máskülönben mindig be kell tartanunk a gyerekeinknek tett ígéreteinket.
A képmutatás („színészkedés") minden formájától szintén teljesen meg kell tisztítani magunkat. A gyerekeinknek az kell látniuk, hogy nem kérjük meg őket arra, hogy olyan dolgot tegyenek, amelyet mi magunk nem teszünk. Kérjük meg Istent, hogy mutassa meg nekünk azokat a területeket, ahol eddig elbuktunk, hogy bűnbánatot tarthassunk, és megtérhessünk azokból a dolgokból. Isten szólni tud hozzánk azáltal is, hogy meglátjuk a képmutatást a saját gyerekeinkben.
A mohóság egy másik olyan halálos bűn, amelytől meg kell tisztítani magunkat. Ha a gyerekeink azt látják, hogy nem vagyunk elégedettek azokkal a földi javakkal, amelyeket Isten úgy döntött, hogy megadott nekünk, akkor ők is mohók lesznek. Különösen a lányok szokták nagyon alaposan megfigyelni, hogy mit vásárol az anyukájuk, és mire vágyik, hogy megvegye.
Ha Isten azt akarja valamiről, hogy a tulajdonunkban legyen, akkor meg fogja adni hozzá a pénzt is, hogy megvegyük. Ha ezt nem teszi, akkor azzal valószínűleg azt mondja nekünk, hogy valójában nincs is szükségünk arra a dologra. Még ha módunkban állna is megvenni, nem biztos, hogy feltétlenül szükséges. Akkor pedig az a legjobb, ha nem vesszük meg.
A jó lelkiismeret sokkal értékesebb, mint minden földi vagyon együttvéve. A gyerekeink megtanulhatják a megelégedettséget azokkal az egyszerű, olcsó játékokkal, amiket módunkban áll megvenni nekik. Megtanulhatnak kitalálni is maguknak játékokat. Így ők hosszú távon sokkal kreatívabbá válnak, mint azok a gyerekek, akiknek a szülei megtehetik, hogy drága és különleges játékokat vegyenek nekik.
Arra is figyelnünk kell, hogy ne beszéljünk ki senkit a háta mögött az otthonunkban. Láttam már olyan tragikus eseteket, amikor gyerekek megvetettek és gyűlöltek más hívőket a gyülekezetben, mert hallották otthon, hogy a szüleik kibeszélik őket és pletykálkodtak róluk. Mekkora tragédia az, amikor a szülők ilyen módon megmérgezik és tönkreteszik a gyerekeiket! Bizonyára az ilyen szülőkről beszélt Jézus, amikor azt mondta, hogy aki megbotránkoztat egy kisgyereket, annak jobb lenne, ha egy súlyos malomkövet kötnének a nyakába és a tengerbe vetnék (Máté 18:6). Az anyának kell a legjobban odafigyelnie erre, mert ő az, aki a legtöbb időt tölti a gyerekekkel.
A gyerekek könnyen érzékelik, amikor keserűség van az anyukájuk szívében valakivel szemben. Egy kicsi savanyú tej egy egész csupor tejet meg tud savanyítani - és idővel a savanyúság keserűséggé változik. A Biblia figyelmeztet minket, hogy sok mindenki megfertőződhet, ha a keserűség gyökere felnövekszik a szívünkben. Ezért azonnal meg kell szabadulnunk minden rossz hozzáállásunktól és magatartásunktól.
A legszorosabb földi kapcsolatainkban előfordulhatnak félreértések, de mindent meg kell tennünk annak érdekében, hogy Isten segítségével a lehető leghamarabb tisztázzuk azokat. Még a kisgyerekek is érzékelik a különbséget a jó és a rossz között, a zene és a zaj között, az összhang és az vitatkozás között, stb. Megértik ezeket a dolgokat már jóval azelőtt, hogy beszélni kezdenének. Ezért nagyon óvatosnak kell lennünk, hogy ne fertőzzük meg őket!
Mindenfajta részrehajlástól (személyválogatástól) is meg kell tisztítanunk magunkat. Nem szabad, hogy kedvencünk legyen a gyerekeink között. Mindannyiuknak egyenlőnek és ugyanolyan értékesnek kell lenniük számunkra. Egyik gyereket sem szabad különleges bánásmódban részesíteni.
A büszkeség szintén súlyos bűn. Ha büszkék vagyunk a gyerekeink szépségére, viselkedésére, intelligenciájára vagy bármely más tulajdonságára, az egy olyan bűn, amellyel nagyon vigyáznunk kell! Tönkretehetjük a gyerekeink életét, ha bármire büszkék vagyunk az életükben. Amint büszkévé válunk, Lucifer természete el fog uralkodni rajtunk. Lucifer kezdetben egy gyönyörű angyal volt, de amikor büszke lett, abban a pillanatban ördöggé változott.
Arra is nagyon ügyelnünk kell, hogy amikor a gyerekeinket helyesen neveljük fel, a szívünk szándéka ne a SAJÁT dicsőségünk legyen! Ha a saját dicsőségünket keressük, a gyerekeink nagyon hamar érzékelni fogják azt, és ők is elkezdenek pusztán azért megtenni dolgokat, hogy másokra jó benyomást tegyenek. Meg kell tanítanunk a gyerekeinknek, hogy egyedül Isten dicsőségére éljenek.
Keressük Istent az Ő kegyelméért, hogy folyamatos bűnbánatban éljünk, és folyamatosan tisztítsuk magunkat a hústestünk és a szellemünk minden szennyétől (2 Korinthus 7:1).
Isten azt mondta az izraelitáknak, hogy tanítsák a gyermekeiket Isten igéjére, amikor a házukban ülnek, amikor az úton járnak, amikor este lefekszenek, és amikor reggel felkelnek (5 Mózes 6:7).
Ebből megtudjuk, hogy mennyire fontos szellemi alapelveket tanítani a gyerekeinknek minden időben és minden alkalommal.
Tragikus látni azt a rengeteg gyereket, akik keresztyén családban élnek, és mégis olyan dolgokat is megtesznek, amit még a hitetlenek sem tennének! Mi ennek az oka? Azért van ez vajon, mert a szüleik cserbenhagyták őket? Nem tudom, és nem is akarok ítélkezni. Inkább együtt szeretnék érezni a szüleikkel, és bátorítani szeretném őket, hogy elhiggyék, Isten még mindig tud csodát tenni, és meg tudja változtatni a gyerekeiket. Nekünk azonban mindannyiunknak tanulnunk kell azoknak az embereknek a kudarcaiból, akiket magunk körül látunk, máskülönben mi magunk is elkövetjük ugyanazokat a hibákat, és a gyerekeink szenvedni fognak.
Csak Isten Igéje és imádság által tudjuk megvédeni a gyermekeinket a katasztrófától. Nincs más út.
Jó szokás egy képes gyermekbibliából olvasni a gyermekeinknek, amikor ők még nem tudnak olvasni, mert később ők is kedvet kapnak ahhoz, hogy egyedül is olvassák. Egy másik jó szokás, ha arra bátorítjuk a gyermekeinket, hogy kívülről tanuljanak meg igeverseket. Ez számunkra is egy jó módja annak, hogy sok igeverset észben tartsunk!
Ha folyton az Úrról és az Ő Igéjéről beszélgetünk a gyerekeinkkel, akkor nyitva tartjuk a velük való kommunikációs csatornát. Akkor gyorsan felfedezzük azokat a rossz szokásokat és csúnya szavakat, amiket az iskolában vagy a barátaiktól tanultak, és segíthetünk nekik megszabadulni azoktól.
Távol kell tartanunk a gyerekeinket azoktól a dolgoktól, amikről a Szentírás azt írja, hogy tilosak. Például ne vigyük el a gyerekeinket pogány fesztiválokra és ünnepekre, és mi magunk se menjünk el. Ne engedjük, hogy a gyerekeink pogány ünnepeket ünnepeljenek a barátaikkal - például hogy csillagszórót és tűzijátékot gyújtsanak a Diwali ünnepen (hindu ünnep, a fények ünnepe - a ford.) .
Hasonlóképpen, ha tudjuk, hogy a csecsemők megkeresztelése Isten szemében rossz, ne engedjük a gyerekeinket, hogy ilyen csecsemőkeresztelőkre elmenjenek - még a saját rokonainknál történő keresztelőkre se! A gyerekeinkben nem fog kialakulni az istenfélelem, és nem fogják tisztelni az Ő Igéjét, ha nem tanítjuk meg nekik, hogy a sötétség minden formájától el kell különülnünk, még akkor is, ha azzal a legközelebbi rokonok és barátok nemtetszését váltjuk ki . A rokonainkkal és a családtagjainkkal barátságos viszonyban szeretnénk lenni, ezért meglátogathatjuk őket egy másik alkalommal.
Tanítsuk meg a gyerekeinknek, hogy Isten parancsolatai mind az ő javukat szolgálják, éppen ezért örömmel tartsák be azokat! A gyerekeknek meg kell tanítani azt is, hogy szeressék Isten Igéjét, és szeretetből és tiszteletből engedelmeskedjenek az Úrnak, nem pedig azért, mert attól félnek, hogy rajtakapják és megbüntetik őket.
Az ima olyan, mint egy takaró, amellyel betakarhatjuk a gyermekeinket. Ahogyan a hideg téli éjszakákon odafigyelünk arra, hogy gyerekeink megfelelően be legyenek takarva, arról is meg kell bizonyosodnunk, hogy a hideg világban megfelelően be vannak takarva az imáinkkal. Akárhol is legyenek - az iskolában vagy valahol messze tőlünk -, imában kérhetjük Istent, hogy védje meg őket azoktól a csapdáktól, amelyeket az ellenség állított fel nekik.
Egységben kell lennünk a férjünkkel, és igényeljük az Úrnak azt az ígéretét, hogy „ha ketten közületek egy akaraton lesznek minden dolog felől, amit csak kérnek, megadja nekik az én Atyám" (Máté 18:19). Imádkoznunk kell Istenhez a férjünkkel egységben és egyetértésben, hogy minden gyermekünk újonnan szülessen, és az Úr teljes szívű tanítványai legyenek . Nem szabad megengednünk, hogy a Sátán bármivel is a férjünk és közénk álljon, nehogy a Sátánnak alkalmat adjunk arra, hogy megtámadhassa a gyerekeinket. Magunkat és a gyerekeinket is ajánljuk az Úrnak áldozatul az Ő oltárán minden nap. (Róma 12:1)
Az is nagyon fontos, hogy a család együtt imádkozzon. Reggelente ez nem mindig lehetséges, mert lehet, hogy nagy a készülődés, hogy útnak indítsuk a gyerekeket az iskolába, stb. Ilyenkor elegendő egy rövid ima, amelyben kérjük Isten vezetését és védelmét a gyerekeink számára. Imádkozhatunk ilyenkor bármilyen sürgős szükségletükért. Esténként azonban, vacsoraidőben, jó, ha időt szánunk arra, hogy együtt olvassunk a Bibliából, és közösen imádkozzunk. Mindegyik gyereket bátorítani kell arra, hogy imádkozzon. Az iskolaszünetekben hosszabb időt is együtt tölthetünk a gyerekeinkkel és Isten Igéjével.
Csak Isten tudja megőrizni a gyerekeinket ebben a gonosz világban. Ezért semmi másra ne támaszkodjunk, mint Isten Igéjére és imádkozásra. Minden akadályt, amellyel a gyerekeink szembekerülnek, le lehet győzni Isten Igéjével és imádsággal. Amikor gondok merülnek fel a gyerekeinkkel kapcsolatban, ha már kialakítottuk azt a szokást, hogy az Úrra figyelünk, Ő megígéri, hogy minden egyes problémára megoldást ad. Akkor belekapaszkodhatunk abba az ígéretébe, és folytathatjuk az imádkozást, amíg az a probléma meg nem oldódik.
Nekünk, anyáknak, meg kell adnunk a gyerekeinknek a biztonság és a szeretet érzését. A gyerekeinknek menedéket és oltalmat kell találniuk nálunk, ahová bármikor odafuthatnak. Ezáltal a későbbi éveikben világosan megértik, hogy milyen Isten szeretete és törődése. Minden bizonnyal hatalmas kiváltságunk az, hogy Isten természetét tükrözzük a gyerekeinknek, hogy a fiatal elméjük jobban fel tudja fogni a láthatatlan dolgokat.
„A bölcs asszony építi a maga házát, a bolond pedig önkezével rontja le azt" (Példabeszédek 14:1).
A gyerekeink az első számú prioritás kell, hogy legyenek az életünkben, amíg otthon laknak. Sosem bízhatjuk a gyerekeink nevelését a nagyszülőkre vagy a hitoktatókra a vasárnapi iskolában. Isten ezt a felelősséget elsősorban ránk, anyákra bízta, mert mi adtunk életet a gyerekeinknek, és mi töltjük velük a legtöbb időt otthon.
Ezért sosem hanyagolhatjuk el a gyerekeinket azért, mert a szakmai tudásunkat fejlesztjük, karriert építünk, vagy azért, mert folyton rokonokat és barátokat látogatunk, vagy a társasági aktivitás más formájába merülünk bele.
Amikor a gyerekeim otthon voltak, jobbnak találtam, hogy a legtöbb társasági ténykedést kerültem az ő érdekükben. Sosem bántam meg ezt az önmegtagadást, mert az ez által megtakarított időt jól be tudtam fektetni a gyerekeimmel való foglalkozásba.
Amikor azonban Isten szükségben lévő embereket küldött az otthonunkba, akkor mindent félretettem, és igyekeztem segíteni nekik. Olyankor Isten gondoskodott a gyerekeimről.
Mára már mind a négy fiam felnőtt, és elköltözött otthonról, és most rengeteg időm van embereket látogatni, és más társasági tevékenységekre. Ezért arra bátorítalak, hogy várd meg Isten időzítését mindenben.
Amikor férjhez megyünk, onnantól kezdve a férjünk, a gyerekeink és az otthonunk kell, hogy legyenek a legfontosabb prioritások az életünkben - ebben a sorrendben! Sok mindent fel kell áldoznunk, ha azt akarjuk, hogy a házasságunk és az otthonunk boldog legyen, és hogy a gyerekeink jól nőjenek fel. Ez azonban hosszú távon nagyon is megéri.
Nagyon nehéz lenne a teljes figyelmünket a gyerekeinknek szentelni, ha elkezdünk egy munkahelyen dolgozni - még ha csak részmunkaidőben tesszük is. Esténként fáradtan és kimerülten térünk haza a munkából, és azt tapaszaljuk, hogy ingerlékenyek vagyunk, és a legkisebb dolgok miatt is kiborulunk, amit a gyerekeink tesznek. Sok félrecsúszhat az otthonunkban ilyenkor. Azt fogjuk tapasztalni, hogy a gyerekek is hajlamosak lesznek a rosszalkodásra és a makacskodásra, amikor anyát is gyakran rossz hangulatban találják! Anyának lenni teljes munkaidős „állás" - különösen, amikor a gyerekek még kicsik és kisiskolások. Ezért ebben az időszakban nem szabad többet magunkra vállalni, mint amennyit elbírunk.
Minden lehetséges dolgot meg kell tennünk annak érdekében, hogy a gyülekezeti alkalmakon részt tudjunk venni a gyerekeinkkel együtt. Ezáltal jó példát állítunk eléjük. Ha azonban időnként nem tudunk elmenni a gyülekezeti találkozóra, mert a gyerekek betegek, ne érezzük kárhoztatva magunkat! Ilyen alkalmakkor lehet, hogy a gyerekeink titokban sírnak, és a ki nem mondott kiáltásuk az, hogy „anya, kérlek, ne hagyj most egyedül!" Amikor a gyerekek betegek, akkor mindennél nagyobb szükségük van az anyukájuk jelenlétére és vigasztalására. Ezért ilyenkor ne hagyjuk őket mások gondozásában. Egy nap majd megköszönik nekünk azt a boldog családi otthont, amit biztosítottunk számukra, még ha soha nem is tudják meg, mennyi áldozatot hoztunk az ő érdekükben.
Ha ágyhoz vagyunk kötve, akkor is lehetünk jó anyukái a gyerekeinknek otthon. Lehet, hogy nem tudunk sok gyülekezeti találkozón részt venni, de az Úrral való szellemi közösségünk töretlen maradhat. Sok olyan keresztyén raboskodik kommunista börtönökben, akik egyáltalán nem tudnak gyülekezeti találkozókra járni. Ők azonban olyan drágakövek, amelyeket az Úr csiszolgat, és egy nap meg fogja őket mutatni az egész világnak. Mi, anyák is lehetünk ilyen drágakövei az Úrnak.
Minden iránt érdeklődjünk, ami a gyerekeinkkel kapcsolatos! Ha van valamilyen rendezvény az iskolájukban, vagy részt vesznek egy sportmérkőzésen, akkor menjünk el, és nézzük meg őket! Az ilyen cselekedetekkel megnyerhetjük a gyerekeink szívét, mert látni fogják, hogy érdekelnek minket azok a dolgok, amikben részt vesznek.
Az iskolaszünetek alkalmával játszhatunk velük benti játékokat, és beszélgethetünk velük azokról a dolgokról, amik őket érdeklik - és nem csak azokról, amik minket érdekelnek. Egyenként kell velük beszélgetnünk, és oda kell figyelnünk rájuk, meg kell hallgatnunk mindent, amit mondanak nekünk. Akkor ők is oda fognak figyelni ránk, amikor mi mondunk nekik valamit.
A tanulmányi előmenetelük iránt is mutassunk érdeklődést. Ha nem értenek valamit, semmi haszna annak, ha megszidjuk őket érte. Meg kell próbálnunk áttanulmányozni azt a tantárgyat, és elmagyarázni nekik. Ha meghaladja a képességeinket, akkor kérjünk meg valakit, hogy segítsen neki benne. Ne menjünk olyankor látogatóba sehová, amikor a gyerekeinknek tanulniuk kellene. Vendégeket se fogadjunk olyankor, amikor a gyerekeinknek a figyelmünkre van szükségük. A gyerekeink nevelése és tanítása sok áldozattal jár a részünkről, és bizonyára sok társasági élményt meg kell tagadnunk magunktól, ha jól akarjuk csinálni. De nem fogjuk megbánni, amikor majd látjuk, hogy a gyerekeink felnőve jól boldogulnak az életben.
Sok anya számára nagy gondot okoz kijönni a tizenéves gyerekeivel, és rávenni őket arra, hogy osszák meg velük a gondjaikat. Ennek az egyik oka az lehet, hogy azokat az anyukákat annyira lefoglalta a munkahelyi munkájuk és a barátokkal való kapcsolattartás, amikor a gyerekek még kicsik voltak, hogy alig töltöttek időt a gyerekeikkel. Most viszont megfordult a kocka, és a tizenéves gyerekeiknek nincs idejük az anyjukra!
Akkor kell elnyernünk a gyerekeink bizalmát, amikor még kicsik. Ha azonban ezt nem sikerült akkor megtennünk, akkor keressük az Urat imában, és legalább most próbáljuk meg megtenni ezt. Soha nem késő elkezdeni próbálkozni. Soha ne adjuk fel a reményt!
Sose felejtsük el, hogy a gyerekeink Isten különleges ajándékai számunkra, és Ő azt mondja nekünk minden gyerekünkkel kapcsolatban, hogy „vedd ezt a gyermeket, és szoptasd fel (neveld fel) nekem, és én megadom a jutalmadat" (2 Mózes 2:9).
A gyerekeinknek úgy kell felnőniük, hogy megértik, mennyire értékesek és becsesek nekünk. Meg kell, hogy ízleljék Isten jóságát elsősorban tőlünk, anyáktól. Akkor az otthonunk olyan lesz, amilyennek Isten akarja, és Ő fog benne megdicsőülni.
Anyaként gyakran gondolunk arra, hogyan tudjuk megfelelően helyreigazítani a gyerekeinket. Ha azonban nem sajnáljuk a fáradságot arra, hogy helyes utasításokat adjunk a gyerekeinknek, akkor ezzel sok szükségtelen helyreigazítást kerülhetünk el.
Nagyon kevés szabályt alkossunk a gyerekeink számára. Ha túl sok szabályt adunk nekik, akkor gyerekeink vagy törvénykezővé válnak, vagy végeredményben egy szabályt sem fognak betartani, amiket nekik alkottunk. Alapelveket tanítsunk nekik ahelyett, hogy sok szabályt alkotnánk. Az egyszerű utasítások jobbak, mint a bonyolult szabályok.
Ezek a legfontosabb alapelvek, amelyeket meg kell tanítanunk a gyermekeinknek: legyenek engedelmesek a szüleiknek, mindig igazat mondjanak, legyenek önzetlenek és tisztelettudók az idősebb emberekkel, és tartsák tiszteletben mások jogait. Ha ezeket az alapelveket követik, nem lesz szükségük sok szabályra. A későbbiekben, amikor majd elhagyják az otthonunkat, megmaradnak nekik ezek az alapelvek és értékek, amelyek vezetni fogják őket egész életük során.
A Biblia azt ígéri, hogy azoknak a gyerekeknek jól lesz a dolga, akik tisztelik a szüleiket. Ha tehát azt akarjuk, hogy a gyerekeinknek jó dolga legyen, meg kell tanítanunk nekik, hogy tiszteljenek minket. Azt is meg kell tanítanunk nekik, hogy tisztelettel beszéljenek minden idősebb emberrel.
Meg kell tanítani a gyerekeknek, hogy önzetlenek legyenek a gyakorlati dolgokban otthon. Meg kell tanulniuk megosztani egymással a játékaikat, és azokat a dolgokat, amiket szeretnek - és azokkal is, akik látogatóba jönnek hozzánk.
A gyerekeket meg kell tanítani arra, hogy tiszteljék mások tulajdonát, és soha ne lopjanak. Nem szabad megengedni nekik, hogy olyan dolgokat hozzanak haza az iskolából, ami nem az övék. Ha a gyerekeink azt látják, hogy rendszeresen kölcsönkérünk dolgokat másoktól, és nem igyekszünk visszajuttatni nekik azokat, akkor ők maguk is felveszik ezt a szokást. A gyerekeknek nem a természetükből fakad az erényesség. Meg kell őket tanítani az erényekre.
A gyerekeket bátorítani kell arra, hogy kétkezi munkát végezzenek otthon. Ne adjuk azonban folyton ugyanazt a munkát ugyanannak a gyereknek. Felváltva adjuk a házi munkákat a gyerekeknek a saját képességeik szerint, hogy mindegyikük sorra kerüljön mindegyik feladat elvégzésében. Így mindegyikükkel igazságosak vagyunk. Ne szoktassuk hozzá a gyerekeinket, hogy fizetséget vagy jutalmat kapnak a ház körül végzett munkájukért. Tudom, hogy erről különböző nézőpontok vannak. Ennek a módszernek azonban megvannak a maga veszélyei. Alkalmanként lehet, hogy rendben van a dolog, de máskülönben a gyerekeinknek meg kell tanítanunk, hogy az otthoni munkából kivenni a részünket mindenki számára természetes dolog - az apának, az anyának és a gyerekeknek is. Nem szabad, hogy azt érezzék, hogy szívességet tesznek nekünk, amikor segítenek a házimunkában.
Meg kell adnunk a gyerekeinknek a szabadságot arra, hogy bármit elmondjanak nekünk, amit akarnak, és szabadon beszélhessenek velünk bármilyen témáról. Természetesen nem szabad nekik megengedni, hogy gorombák és szemtelenek legyenek. Ha azonban megengedjük nekik, hogy szabadok legyenek a társaságunkban, hamar megtudjuk, milyen dolgok bántják vagy zavarják őket. Amikor csendesek és tartózkodók, akkor tudjuk, hogy valami gond van. Meg kell nyernünk a gyerekeink bizalmát, hogy úgy nézzenek ránk, mint a legközelebbi barátaikra.
A gyerekeink mindig értékelni fogják azt a tényt, hogy mi, anyák törődtünk velük annyira, hogy segítettünk nekik és nem csak hibáztattuk őket. Ezért, ha időt szánunk arra, hogy közösséget ápoljunk velük, akkor kevésbé lesz szükség a helyreigazításra. Látni fogják azokat az áldozatokat, amiket értük hozunk, és a szívből jövő figyelmet, amit rájuk szánunk - így ők is szeretettel fognak válaszolni. Évekkel később, amikor majd nehézségekkel találják szembe magukat az életben, vissza fognak tekinteni ezekre a helyzetekre, amikor nekünk, anyáknak volt hitünk, nem veszítettük el a hitünket, és arra, hogy hogyan vezetett át minket Isten a nehézségeken győztesen. Így fog erősödni az ő saját hitük.
Fontos, hogy soha ne engedjük a gyerekeinknek, hogy gorombák legyenek bármelyik szolgálóval, aki nálunk dolgozik. Ha akár csak egyszer is utasítjuk őket arra, hogy kérjenek bocsánatot egy szolgálótól, az gyakran elég ahhoz, hogy kigyógyítsa őket az ilyen viselkedésből. Meg kell tanítanunk a gyerekeknek, hogy legyenek hálásak a szolgáknak, akik segítenek nekünk az otthonunkban. Ha a gyerekek keresnek egy kis pénzt, vagy pénzjutalmat kapnak az iskolában, bátorítsuk őket arra, hogy vegyenek ajándékot a szolgáknak, hogy kimutassák feléjük az elismerésüket. Nagyon komolyan kell vennünk azt, ha a gyerekeink csak egyszer is lenéznek vagy megvetnek valakit, aki nekünk dolgozik. A szolgálók szerencsétlen körülményeik miatt lehet, hogy alacsonyabb társadalmi rangban vannak, de a Teremtőjük figyeli őket, és minket, szülőket tart felelősnek azért, ha a gyerekeink megvetik vagy lenézik őket. Ha a gyerekeink úgy nőnek fel, hogy felsőbbrendű magatartást tesznek magukévá azok iránt, akik alacsonyabb társadalmi rétegben vannak, az hosszú távon tönkreteszi a gyerekeinket. Bocsánatot kérni mindenki számára nehéz, de megéri a fáradságot, ha mi, anyák jó példát mutatunk ebben is.
Nagyon fontos, hogy egyek legyünk a férjünkkel. Ez megadja nekünk a szellemi tekintélyt, amikor a gyerekeinkkel foglalkozunk. Mindig meg kell tennünk minden tőlünk telhetőt, hogy rendezzük a férjünk és a köztünk lévő véleménykülönbségeket az első adódó alkalommal. Ezt Isten dicsőségére tegyük, de a gyerekeink érdekében is meg kell tennünk. Nem várhatjuk el a gyerekeinktől, hogy engedelmeskedjenek nekünk, ha mi magunk nem vagyunk engedelmesek a férjünknek. A lázadás szelleme könnyen beférkőzhet egy otthonba egy engedetlen feleség által, és aztán minden gyerek megfertőződik vele! Sosem szabad elfelejtenünk, hogy a férjnek és a feleségnek egy közös célja van: a gyerekeink jólléte (Malakiás 2:15).
Kerülnünk kell, hogy túl sokat dicsérjük a gyerekeinket nyilvánosan, mert az felfuvalkodottá teszi őket. Azt gondolhatják, hogy hízelgünk nekik, vagy azt, hogy eltúlozzuk a dolgokat.
Azonban jó, ha bátorítjuk a gyerekeinket - nyilvánosan és négyszemközt is. Ebben viszont óvatosnak kell lennünk, mert ha az egyik gyerekünket nyilvánosan megdicsérjük, az féltékenységhez vezethet a többi gyerekünknél, és testvérviszályt okozhatunk vele. Ez ahhoz is vezethet végül, hogy ez után az a gyermekünk önigazolóan fog viselkedni.
Az otthonunknak a mennyországból kell ízelítőt adnia. Olyan otthont kell biztosítanunk a gyerekeink számára, amely olyan, mint „a menny a földön" - egy hely, ahová visszavonulhatnak a harcok, a küzdelmek és a kísértések után, amelyekkel a világban szembesülnek.
Jó dolog fegyelemre tanítani a gyerekeinket, hogy fegyelmezettek legyenek az étkezési szokásaikban, a tanulmányaikban, és még a pihenésükben is. Az iskolaszünetek alkalmával is jót tesz nekik, ha egy kicsit tanulmányozzák a Szentírást, és igeverseket memorizálnak.
Az élet sokkal könnyebb lesz nekünk, ha már kicsi korukban megtanítjuk a gyerekeinket arra, hogy gondoskodjanak a saját dolgaikról, tartsanak rendet maguk körül, keljenek fel időben, minden étkezésük időben történjen, stb. Az idősebb gyerekeknek azt is meg lehet tanítani, hogy mossák ki az alsóneműiket, és vegyék ki a részüket a nehezebb fizikai munkákból a ház körül, hogy ne vegyék magától értetődőnek az anyjukat. Lehet, hogy beletelik egy kis időbe, amíg ezt megtanulják, de ha egyszer megtanulták, akkor ezek a szokások végig segítik majd őket az életük során.
A gyerekeinknek azt is meg kell tanítanunk, hogy tiszteljék Istent, és az első helyre tegyék Őt az életükben. Ennek egyik módja az, hogy amikor még kicsik, rendszeresen és időben megjelennek velünk a gyülekezeti alkalmakon. A saját gyerekeim példáján láttam, hogyan tapasztalták meg Isten segítségét, amikor megtisztelték Istent azzal, hogy részt vettek a gyülekezeti találkozón vasárnap, még akkor is, ha másnap vizsgájuk volt. Isten megtiszteli azt, aki tiszteli őt (1 Sámuel 2:30).
A gyerekeknek meg kell tanulniuk, hogy csendben üljenek a gyülekezeti találkozókon. Azáltal, hogy ezt megtanítjuk nekik, azt is megtanulják, hogy hogyan tiszteljék meg Istent azzal, hogy nem vonják el mások figyelmét, akik odafigyelnek. A kisgyerekeknek kezükbe adhatunk egy képeskönyvet, vagy egy színezőt, hogy azzal foglalkozzanak. Amikor már nagyobbak, akkor is rajtuk kell tartanunk a szemünket, hogy jól viselkednek-e. Ha azt látjuk, hogy rosszalkodnak, akkor figyelmeztetnünk kell őket, amint hazaértünk a gyülekezeti alkalomról, és emlékeztetnünk kell őket arra, hogy milyen fontos Istent tisztelni.
Az viszont nem jó, ha az idősebb gyerekeknek is könyvet vagy színezőt adunk a kezükbe a találkozókon akkor, amikor már elég idősek ahhoz, hogy oda tudjanak figyelni arra, amit az igehirdető mond. Ha az iskolában naponta 3-4 órát oda tudnak figyelni a tanáraikra, akkor bizonyára tudnak figyelni 2 órát a gyülekezeti alkalmon is. Az iskolában sem szeretnénk, hogy mesekönyvet olvassanak, miközben a tanáruk elmagyaráz nekik valamit. A gyülekezeti találkozón sem kellene ezt tenniük!
A gyerekeknek azt is meg kell tanítani, hogy legyenek elégedettek az étellel és a ruhával, amit kapnak, és ne legyenek pazarlók az anyagi dolgokban.
A fegyelmezett tanulási szokások is fontosak. Lehet, hogy le kell ülnünk a gyerekeinkkel tanulni otthon, különösen addig, amíg még kicsik, és együtt átnézni velük a házi feladataikat és a tanulni valókat, hogy magabiztosak legyenek az osztályteremben. Nem akarjuk, hogy a tanulás legyen az istenük - de Isten bizonyára nem fog megdicsőülni az életükben, ha lustaság miatt rosszul teljesítenek az iskolában. Lehet, hogy nem okosak a gyerekeink, de megtaníthatjuk nekik, hogy szorgalmasok legyenek.
„Tanítsd a gyermeket az ő útja és módja szerint(neki megfelelő módon - EFO) , és amikor megvénhedik is, el nem távozik attól". (Példabeszédek 22:6)
„Fegyelmezd meg a fiadat, amíg még van remény, de ne engedd, hogy haragod elragadjon, és összetörd!" (Példabeszédek 19:18, EFO)
„A gyermekhez könnyen tapad a bolondság, de a fenyítés pálcája elűzi tőle". (Példabeszédek 22:15, EFO)
„Fegyelmezd meg a gyermeket, ha szükséges! Még ha meg is kell fenyítened, nem hal bele. Lehet, hogy a haláltól mented meg, ha megvesszőzöd!" (Példabeszédek 23:13-14)
„Fegyelmezd meg a fiadat, akkor nyugalmat hoz neked, és örömöd lesz benne!" (Példabeszédek 29:17)
Amikor a gyerekeink helyreigazításáról és fegyelmezéséről van szó, sok bölcsességre és kegyelemre van szükségünk Istentől. Úgy kell megzaboláznunk őket, ahogyan Isten is megfenyít minket - szeretettel és együttérzéssel, a javukat keresve az örökkévalóságra nézve. Nem hagyhatunk rá minden fegyelmezési feladatot a férjünkre. Egy gyenge iskolai tanár az engedetlen gyerekeket mindig az igazgatóhoz küldi büntetésért. A gyerekek nem tisztelik az ilyen tanárt - és az ilyen anyát sem. A gyerekeink azt fogják látni, hogy gyengék vagyunk, ha mi magunk soha nem fegyelmezzük meg őket - és így hamarosan elveszítjük a tekintélyünket előttük.
Tudatosan kell eldöntenünk, hogy milyen dolgokért igazítjuk helyre a gyerekeinket, és mik azok, amiket figyelmen kívül hagyhatunk. Az egyik legfontosabb alapelv ennek mérlegelésekor az, hogy a gyerekek jelleme sokkal fontosabb, mint bármilyen anyagi kár vagy vesztség. Nekünk is pontosan tisztában kell lennünk az örökkévaló értékekkel. Ha a gyerekeink gorombák velünk (vagy éppenséggel bárki mással), vagy szándékosan hazudnak, fel kell ismernünk, hogy ezek sokkal súlyosabb dolgok, mint az, ha csak valamilyen nagyon értékes tárgyat véletlenül összetörnek.
Meg kell tisztítanunk magunkat minden haragtól, türelmetlenségtől és ingerültségtől, amikor a gyerekeinket fegyelmezzük. Soha nem szabad őket dühösen megbüntetni. Biztos vagyok benne, hogy mindannyian követtünk már el hibákat ezen a téren, de bűnbánatot tarthatunk, és megkérhetjük az Urat, hogy adjon kegyelmet ahhoz, hogy a jövőben szeretettel tudjuk helyreigazítani a gyerekeinket.
Sosem szabad a gyerekeknek nehéz fizikai munkát adni büntetésképpen. Meg kell tanulniuk kötelességtudatból dolgozni, és nem büntetésből. Ugyanígy, nem tagadhatjuk meg tőlük az ételt sem büntetésből - hacsak nem valamilyen luxuscikkről van szó, mint pl. csokoládé vagy fagylalt. A gyerekeknek szükségük van a jó minőségű ételre a megfelelő fejlődéshez.
Ha figyelmeztetjük a gyerekeinket, hogy meg fogjuk őket büntetni, ha engedetlenek, akkor be kell tartanunk a szavunkat, ha sor kerül rá. Máskülönben azt fogják gondolni, hogy amit mondunk, az csak üres fenyegetés, és nem fogják tisztelni a szavunkat. Azonban csökkenthetjük a büntetés súlyosságát, ha úgy ítéljük meg, hogy enyhébb büntetést érdemelnek. Akár még el is törölhetjük a beígért büntetést, ha azt látjuk, hogy a gyerekek őszintén sajnálják, amit tettek. Isten is irgalmas volt Ninivével, és eltörölte a beígért büntetésüket, amikor azt látta, hogy az emberek bűnbánatot tartottak (Jónás 3. fejezet). Isten szigorúan és kedvesen bánik velünk - nekünk is így kell bánnunk a gyerekeinkkel.
A pálcával vagy a szíjjal való verés nem az egyetlen módja a büntetésnek. Azt is lehet, hogy nem engedjük meg nekik a játékot, vagy a szobájukba küldjük őket, hogy bizonyos ideig feküdjenek az ágyukon csendeben. Ezek a dolgok is a szívükhöz szólhatnak, amikor valami rosszat tettek.
Sosem szabad kegyetlenül büntetnünk a gyerekeinket. Nem szabad arcon ütni őket vagy megsebesíteni őket fegyelmezés közben. Az arcot szeretettel simogatni kell, nem megütni. Kerülnünk kell azt, hogy a kezünket használjuk a gyerekeink megütésére. Jobb, ha vesszőt vagy pálcát használunk, ahogyan a Szentírás mondja (Példabeszédek 23:13-14). A kezek arra valók, hogy megöleljük és dédelgessük a gyerekeinket, és így fejezzük ki velük az irántuk való szeretetünket.
Amikor a gyerekek elérik a kamaszkort (13 éves kor felett), kerülnünk kell a fizikai büntetést. Ha fegyelmeztük őket 1 és 13 éves koruk között, utána már általában nem lesz szükség fizikai büntetésre. Használjuk ki tehát azokat az éveket, amíg még kicsik, hogy megfegyelmezzük és istenfélő módon neveljük őket. Sose fegyelmezzük a gyerekeket mások jelenlétében, mert azzal nyilvánosan megszégyenítjük őket - és ez megduplázza a büntetésüket. Mindig tiszteletben kell tartanunk a méltóságukat. Akkor büntessük meg őket a rosszaságaikért, amikor négyszemközt vagyunk. Az engedetlenséget és a gorombaságot azonban azonnal helyre kell igazítani. Ha nem tudjuk őket megfegyelmezni ezen a téren, akkor veszélyesen szélsőségessé válhat ez a magatartásuk, ami tönkreteheti őket, mire felnőnek. Akkor már lehet, hogy túl késő lesz helyreigazítani őket. Egyes szülők rendszeresen nyilvánosan büntetik a gyerekeiket, hogy megmutathassák, hogy milyen szigorúan nevelik őket. Ezzel azonban az emberek elismerését keresik, és ez gonosz dolog Isten szemében.
Az apának és az anyának egységben kell lenniük a gyerekeik fegyelmezésében. Ha az anyák megpróbálják megvédeni a gyerekeiket, amikor az apa megbünteti őket, azzal azt kockáztatják, hogy hosszútávon tönkreteszik a gyerekeiket.
Miután megfegyelmeztük a gyerekeket, biztosítanunk kell őket arról, hogy megbocsátottunk nekik. Azt is meg kell nekik tanítanunk, hogy hogyan tudják kijavítani a hibáikat. Arra azonban ügyelnünk kell, hogy ne hánytorgassuk fel nekik az elkövetett hibáikat újra és újra. Némely anyukák ezt teszik, de ezzel csak tovább növelik a gyerekek frusztrációját.
Vannak olyan esetek is, amikor jutalmaznunk kellene a gyerekeket. Maga Isten is megjutalmaz minket, amikor megtagadtuk magunkat valamilyen téren. Amikor Ábrahám megtagadta magát, és megadta Lótnak a lehetőséget, hogy ő válassza ki, melyik területet szeretné magának (1 Mózes 13. fejezet), Isten azonnal megjutalmazta Ábrahámot. Hasonlóképpen, amikor a gyerekeink jók voltak, és megtagadták magukat valamilyen módon, jó, ha megjutalmazzuk őket. Adhatunk nekik ajándékot a születésnapjukon is, vagy amikor betegek, vagy egy kórházi kezelés után.
Előfordulhat, hogy rosszul érezzük magunkat, amiért túl sokat büntettük a gyerekeinket, és engesztelésképpen és kárpótlásul ajándékot adunk nekik. Ez rendben van, ha csak alkalomszerűen történik. Ha azonban szokássá válik, akkor azt fogjuk tapasztalni, hogy a gyerekek nem fogják tiszteletben tartani azokat a büntetéseket, amiket kiszabunk rájuk. Jobb, ha később jutalmazzuk meg őket, amikor már tettek némi erőfeszítést arra, hogy jók legyenek.
Amikor gondok merülnek fel a gyerekeinkkel kapcsolatban, könnyen elveszíthetjük az öröm, a csodálat és az Isten iránt való hála érzését, amit akkor tapasztaltunk meg először, amikor megszületett a kisbabánk. Sose felejtsük el azonban, hogy nagyon értékes kiváltság gyermeket hozni a világra. Nagyon sok olyan feleség van, akinek nem adatott meg ez a kiváltság, és aki bármit megadna azért, hogy kisbabája szülessen.
Ezért el kell határoznunk, hogy bármi áron az eke szarván tartjuk a kezünket, és minden tőlünk telhetőt meg kell tennünk azért, hogy minden simán menjen az otthonunkban. Isten megújítja az erőnket, és szellemileg frissen tart minket, ha időt töltünk Vele, és mindig szoros kapcsolatot ápolunk Vele a keskeny úton járva.
A gyerekeink bátorítását a legfontosabb dolognak tartom, amit mi, anyák valaha is megtehetünk értük. Sajnos azonban ez az, ami a legtöbb otthonban nincs meg.
Azt látjuk, hogy sok gyereknek felnövekedve eltorzul, sőt elferdül a személyisége a szülői bántalmazás, és a szeretet és a közösség hiánya miatt. Egy gyerek, aki egy olyan otthonban kénytelen felnőni, ahol sajnos soha nem bátorítják, hasonló egy növényhez, amely egy szikla árnyékában növekszik, és sosem jut napfényhez.
Könnyű dicsérni és bátorítani egy olyan gyereket, aki tehetséges, vagy jól teljesít a tanulmányaiban vagy valamilyen sportban. Azonban a gyengébb képességű gyerekek azok, akiknek a leginkább szükségük van a bátorításra. Érzékelnünk kell egy ilyen gyermek szükségletét, akinek lehet, hogy lelki fájdalmai vannak, de nem mutatja ki. Egy érzékeny anya olyan könnyen tudja érzékelni a gyerekei érzéseit, ahogyan egy hőmérő érzékeli a hőmérsékletet!
Amikor egy gyermek alsóbbrendűnek érzi magát, vagy nem tud úgy teljesíteni, mint az idősebb testvérei, vagy elutasítva érzi magát a barátai körében, és elkezdi azt érezni, hogy ő senkinek sem kell, akkor mi még tovább növeljük a feszültségét azzal, hogy leszidjuk, amikor inkább bátorítanunk kellene őt?
Tesztelhetjük magunkat ezen a téren azzal, hogy megfigyeljük, milyen gyakran használjuk a gyerekeinknél a „ne!" tiltószót. Mondjuk el a gyerekeinknek azt is, hogy mit kellene tenniük, és ne csak mindig azt, hogy mit ne tegyenek!
Talán úgy érzed, hogy valamelyik gyereked úgy született meg, hogy nem terveztétek. Kimondtad-e valaha is ezt valakinek, vagy akár csak magadnak: „Ez a gyerek csak egy baleset volt"? Mennyire ellentétben áll ez Isten Igéjével, amely azt írja, hogy „Isten ajándéka a gyermek" (Zsoltár 127:3). Mindengyermeket úgy kell értékelnünk, mint Isten ajándékát. Isten nem hibázik, még akkor sem, ha nem számítottunk rá, hogy gyerekünk születik.
Sosem szabad a gyerekeink kudarcait és hibáit nyilvánosságra hozni, vagy a nyilvánosság előtt cserbenhagyni őket. A gyerekeinknek tudniuk kell, hogy hűségesek vagyunk hozzájuk még a hátuk mögött is.
Meg kell tanítanunk a gyerekeinknek azt is, hogy fogadják el a fiatalabb testvéreiket, és ne legyenek rájuk féltékenyek csak azért, mert több időt töltünk a kisebbekkel. Ez különösen akkor lehet probléma, amikor megszületik egy baba, és mindenkitől rengeteg figyelmet kap. Isten segítségével azonban megmutathatjuk a gyerekeinknek, hogy mindannyian egyenlőléppen értékesek számunkra.
Milyen sokszor elkövetjük azt a hibát, hogy nem vagyunk együttérzők egy gyerekkel, aki kudarcot vallott vagy hibázott. Még ha visszacsúszott vagy bűnbe esett is egy gyermek, egy anya szerető törődésével és imáival vissza tudja vezetni az elveszett juhot a Megváltó aklába.
Amikor egy gyerek kudarcot vall vagy hibázik, nem annak van itt az ideje, hogy megszidjuk. Isten nem szidja meg azokat az embereket, akik híján vannak a bölcsességnek (Jakab 1:5), és nekünk sem kellene ezt tennünk. Mennyi bölcsességre van szükségünk nekünk magunknak is, hogy jobb anyák legyünk - és Isten nem tesz nekünk szemrehányást!
Sok visszacsúszott gyereknek helyreállt az Úrral való kapcsolata az édesanyja hűséges imáinak a hatására. Ezért kapaszkodjunk bele Isten ígéreteibe megingathatatlanul!
Ha időt töltünk a gyerekeinkkel, azt fogjuk tapasztalni, hogy még ha éppen valamilyen hétköznapi feladatot végzünk is együtt, elkezdenek megnyílni nekünk, és megosztani velünk a gondjaikat. Ilyenkor bátoríthatjuk őket, hogy győzzék le azt, amivel küzdenek, és ne hagyják, hogy az a helyzet lenyomja őket.
Ahogy a gyerekeink egyre idősebbek lesznek, érett felnőttként kell kezelnünk őket, és meg kell adnunk a nekik járó tiszteletet. Nem szabad továbbra is kisgyerekként kezelni őket, mint egykor. Ekkor meg fogjuk látni, hogy felnőttként a barátaink lesznek, és nem fognak eltávolodni tőlünk.
Nagyon sok lehetőségünk és alkalmunk nyílik rá, miközben a gyerekeink felnőnek, hogy bebizonyítsuk magunknak a Szentírás ígéreteinek igazságát. Isten gondoskodó törődése és szeretete élő valósággá válik a számunkra, ha elkötelezzük Neki a gyerekeinket nap mint nap, és a Tőle való függésben éljük az életünket. A gyerekek felnevelése nekünk is a szellemi érettség elérésének nagyszerű módja. Végső soron ez a gyerekeink szellemi életére is hatással lesz. Isten segítsen mindegyikünket, hogy hűségesek legyünk.
A kritikával körülvett gyerekek megtanulják mások elítélését és megbélyegzését.
Az ellenségeskedéssel körülvett gyerekek megtanulnak veszekedni és verekedni.
A nevetségessé tett gyerekek megtanulják, hogy félénkek legyenek.
A megszégyenített gyerekek megtanulják, hogy bűntudatot érezzenek.
A türelemmel körülvett gyerekek megtanulnak türelmesnek lenni.
A bátorítással körülvett gyerekek megtanulnak magabiztosnak lenni.
A biztonsággal körülvett gyerekek megtanulnak hinni.
A méltányossággal körülvett gyerekek megtanulják az igazságosságot.
A dicsérettel körülvett gyerekek megtanulják a megbecsülést.
Az elismeréssel körülvett gyerekek megtanulják elfogadni magukat.
A barátságos környezetben élő gyerekek megtanulnak szeretni.
(Ismeretlen szerző)
„Legyél velem türelmes!" Így kiáltott az a szolga, aki irgalomért könyörgött a szolgatársához (Máté 18:29).
Ez a hangtalan kiáltás jön felénk, háziasszonyok és anyák felé is sok mindenkitől, akikkel nap mint nap dolgunk van. Érzékenynek kell lennünk a szellemünkben, hogy meghallhassuk ezt a kiáltást - mert ez egy ki nem mondott kiáltás.
Lehet, hogy a gyerekeink nagyon lassan tanulnak meg valamit, amit már régóta próbálunk nekik megtanítani, és erős kísértést érzünk arra, hogy türelmetlenek legyünk velük. Ha hallhatnánk az ő hangtalan kiáltásukat, amely ezt mondja: „kérlek, legyél velem türelmes, én minden tőlem telhetőt megteszek, hogy jól csináljam", akkor könnyebb lenne legyőzni azt a kísértést, hogy ingerültté váljunk velük.
Lehet, hogy az a szolga, aki segít nekünk otthon a házimunkában, egy kissé esetlen, és nem tart olyan tisztaságot, mint amilyent elvárunk tőle, és kísértést érzünk rá, hogy keményen bánjunk vele, de az ő hangtalan kiáltása ez: „Legyél velem türelmes! Adj még egy esélyt, hogy fejlődhessek!" - nekünk pedig egy újabb lehetőséget ad az Úr, hogy kedvesek legyünk.
Lehetséges, hogy a korosodó szüleink, akik már idősek és bizonytalanok, most ránk támaszkodnak. Az ő erőtlen, hangtalan kiáltásuk ez: „Legyél velem türelmes! Nem akarok gondot okozni neked, de most nekem van szükségem a te segítségedre". Ha érzékenyek vagyunk az ő érzéseik iránt, meg fogjuk hallani a ki nem mondott kiáltásukat, és segítünk nekik anélkül, hogy megfosztanánk őket a méltóságuktól, és éreztetnénk velük a kiszolgáltatott helyzetüket.
Talán az egyik nőtestvérünk viselkedése a gyülekezetben megpróbáltatás a számunkra. Az ő hangtalan kiáltása szintén ez: „Legyél velem türelmes! Még híján vagyok a bölcsességnek". Ekkor fel fogjuk ismerni, hogy hozzánk hasonlóan ő is botladozva igyekszik a tökéletesség felé. (Filippi 3:12-16)
Az ilyen helyzetekben azt tapasztaljuk, hogy a hústestünk afelé vinne minket, hogy olyanok legyünk, mint a könyörtelen szolga. Azonban ezek azok a helyzetek, amikor újra és újra emlékeznünk kell rá, mennyi mindent megbocsátott nekünk Isten, és milyen türelmesek voltak velünk mások, amikor mi magunk bolondul viselkedtünk .
A szellemi füleinket tehát mindig arra kell hangolnunk, hogy meghalljuk azt a türelmet kérő, hangtalan kiáltást, amely a szolgatársainktól jön felénk - legyenek fiatalok vagy idősek.
„A kitartásban pedig tökéletes cselekedet legyen, hogy tökéletesek és épek legyetek minden fogyatkozás nélkül" (Jakab 1:4, Károli).
„Az állhatatosságban azonban egészen a célig tartsatok ki! Akkor lesztek majd érettek és tökéletesek, akikben nincs semmi hiányosság" (Jakab 1:4, EFO).
A Szent Szellem a segítőnk a szükségünk idején (János 14:16).
Egy Szellemmel betöltött feleség természetes módon teljes lesz a Szent Szellem tulajdonságaival, és segítője lesz a férjének az ő szükségének az idején. Isten arra teremtette Évát, hogy Ádám segítője legyen.
Egy jó segítő gyorsan észreveszi, amikor a férjének segítségre van szüksége, és ugyancsak gyorsan siet a segítségére. Bármilyen erős is legyen a férjed, vannak olyan időszakok, amikor szüksége van arra, hogy valaki mellette álljon és bátorítsa az élet harcaiban.
Áldott az a feleség, aki ilyen segítője tud lenni a férjének. Sajnálatos módon nagyon sok feleség annyira el van foglalva a saját bánatával és megpróbáltatásaival, hogy mindig csak azt akarja, hogy a férje megnyugtassa, megvigasztalja és dédelgesse őt. Így sosem tud szabad lenni saját magától, hogy bármilyen segítséget nyújthasson a férjének. Bizonyos esetekben ez azért van, mert az ilyen feleségek sok szükségtelen felelősséget magukra vállaltak, ami elkerülhető lett volna. Ezek végül olyan nehézségekkel terhelik le őket, amit már túl soknak éreznek.
Fel kell ismernünk a korlátainkat, és csak annyit szabad magunkra vállalnunk, amennyivel elbírunk.
Nem elegendő, ha a férjünknek segítünk. Nekünk, anyáknak Isten azt az elhívást adta, hogy a gyerekeinknek is segítsünk.
Mi a hozzáállásunk olyankor, amikor a gyerekeink kudarcot vallanak valamilyen téren és elcsüggednek, vagy amikor bűnbe esnek és csalódást okoznak nekünk a magatartásukkal, vagy amikor nem felelnek meg az elvárásainknak?
A lánycsecsemőket Kínában a folyókba hajítják és a szemetes kukába dobják, Indiában pedig egy templomban hagyják, mert csalódást okoztak az anyukájuknak, akik fiúgyereket akartak. Mi is olyanok vagyunk, mint ezek az anyák, amikor a gyerekünk csalódást okoz nekünk valamilyen módon?
Annak a gyereknek, aki kudarcot vallott, vagy alsóbbrendűnek érzi magát, több szeretetre, együttérzésre, megértésre és törődésre van szüksége, több időt kell tölteni vele, és többet kell imádkozni érte - nem pedig „a folyóba dobni"!
El kell hinnünk, hogy Isten, a Fazekasmester a világ legjobban összetört edényét is újra tudja formálni olyan hasznos edénnyé, amely betölti az Ő céljait.
Isten a legmakacsabb gyerekünkből is képes eltávolítani a keménységet, és olyan edénnyé formálni, amely Őt dicsőíti. A Szent Szellem, a segítő, azért jött el, hogy Isten előtt sikeressé tegye a gyerekeinket, akik a világ szemében kudarcot vallottak. Nekünk, anyáknak pedig az az elhívásunk, hogy bátorítsuk a gyerekeinket, hogy ezt elhiggyék.
Vegyünk egy másik példát! Ha az apának szigorúan meg kell fegyelmeznie az egyik gyerekét, ne rontsuk el azzal ilyenkor, hogy „megvigasztaljuk" a gyerekünket, ezáltal azt a benyomást keltve, hogy az apja indokolatlanul keményen bánt vele.
Egyes anyák odáig is elmennek, hogy arra bátorítják a gyerekeiket, hogy csapják be az apjukat - ahogyan Rebeka arra bátorította Jákóbot, hogy csapja be Izsákot. Jákóbot általában úgy szokták emlegetni, mint „csalót", de ki tanította meg neki, hogy csaló legyen? Egy oktalan anya, aki nem volt egységben a férjével. Ezeket a dolgokat a mi okulásunkra írták meg a Bibliában.
Nőként hatalmas érzelmi energiaraktárral rendelkezünk. Ahelyett, hogy arra használjuk ezt az energiát, hogy a férjünket nyaggatjuk, amiért ezt vagy azt nem tett meg nekünk, használjuk inkább arra a sokkal előnyösebb célra, hogy a gyerekeink terheit és gondjait hordozzuk - mivelhogy nekik is vannak gondjaik, és túl fiatalok ahhoz, hogy egyedül birkózzanak meg velük. Szükségük van valakire, aki segít nekik.
Egy olyan ellenséggel vagyunk állandó harcban, aki elhatározta, hogy lerombolja az otthonunkat, és tönkreteszi a gyerekeinket és a családunkat. Sosem szabad feladnunk a harcot ebben a csatában, és nem szabad szem elől tévesztenünk, hogy ki a valódi ellenség, amíg a családunk minden egyes tagja biztonságban nem lesz Isten Királyságában. Amiként a Szent Szellem közbenjár értünk, nekünk, segítőknek is imádkoznunk kell a férjünkért és a gyerekeinkért.
Ezt a küzdelmet egy kötélhúzáshoz hasonlíthatjuk, amelyben a sötétség erői húzzák a kötelet a férjünkkel és a gyerekeinkkel szemben. A kötél melyik oldalára állunk oda húzni? A férjünkkel és a gyerekeinkkel EGYÜTT húzzuk a kötelet (imádkozva értük és bátorítva őket), vagy ELLENÜK húzzuk a kötelet mi is (nyaggatva őket és zsörtölődve velük)?
Sosem szabad elcsüggednünk ebben a harcban, mert a Szent Szellem mindig bennünk van, hogy megerősítsen minket, Isten ígéretei támogatnak minket, és bizonyságok fellegei vesznek körül és vidítanak fel minket. Mindegyikünk Isten akarata szerinti segítővé tud válni.
A jelenlegi önmegtagadások és szenvedések semminek fognak tűnni az utolsó napon, amikor a férjünk és a gyerekeink feltámadnak, és áldottnak fognak nevezni minket, mert hűségesen tettük a dolgunkat segítőként.
Útközben Jézus egy faluba érkezett, ahol egy Márta nevű asszony látta vendégül. Mártának volt egy testvére, Mária, aki leült az Úr lábához, és úgy hallgatta a szavait. Mártát eközben a sok munka teljesen lefoglalta. Odament Jézushoz, és ezt mondta: „Uram, nem törődsz vele, hogy a testvérem magamra hagyott a munkában? Szólj neki, hogy segítsen nekem!" De az Úr így felelt: „Márta, Márta! Túl sokat vállalsz magadra, és sokat aggodalmaskodsz! Pedig csak kevés dolog van, amely igazán fontos, sőt valójában csak egyetlen egy. Mária jól választott! Ezt soha nem vehetik el tőle."
(Lukács 10:38-42, EFO)
Márta szorgalmasan dolgozott az otthonában. Mi lehet örömtelibb feladat egy nőtestvér számára, aki őszintén szereti az Urat, mint hogy egy finom ételt készítsen szeretett Mesterének és az Ő tanítványainak? Azonban ez az édes munka, amit magára vállalt, túl nehéz teherré vált a számára, amikor meglátta, mit csinál a testvére, Mária. Nem csak hogy Mária nem csinált semmit - ami önző dolognak tűnt -, hanem ráadásul még boldognak is látszott az Úr jelenlétében. Az Úr is elégedettnek látszott Máriával. Márta hozzáállása hasonló volt ahhoz, ahogyan Káin viszonyult az öccséhez. Nem könnyű egy nőtestvérnek azt látni, hogy mások szabadok a házimunka terhétől, és örvendeznek az Úrban, amikor ők maguk súlyos terheket cipelnek az otthonukban.
Mi is olyan nyughatatlan természetűek vagyunk, mint Márta? Márta egy gyenge edény volt - minden nőtestvér az (1 Péter 3:7). Fáradt is volt. Mindez azonban nem igazolhatja a benne lévő panaszkodás, ítélkezés, összehasonlítás, féltékenység és önsajnálat szellemét.
Amikor fáradtak vagyunk, odamehetünk Hozzá, aki erre hívott el minket: „Jöjjetek közel hozzám mind, akik belefáradtatok súlyos terheitek cipelésébe! Nálam megnyugvást találtok. Azt az igát vegyétek fel, amelyet én adok rátok, s tanuljátok meg tőlem, hogy én szívből szelíd és alázatos vagyok -, akkor meg fogtok nyugodni. Mert az iga, amelyet én teszek rátok, nem nehéz! A teher, amelyet én helyezek a vállaitokra, könnyű." (Máté 11:28-30, EFO)
Minden munkálkodásunk közben Isten színe előtt élhetünk, elismerve, hogy Ő ül a trónon, és teljes bizonyosságunk lehet abban, hogy Neki minden egyes terhünkről és gondunkról tudomása van. Ez lehetővé teszi a számunkra, hogy könnyebb szívvel és szabad szellemmel végezzük a feladatainkat - hogy szabadok legyünk szeretni és megáldani másokat, még azokat is, akiknek látszólag sokkal könnyebb élete van, mint nekünk; akik látszólag oda mennek, ahová akarnak, amikor csak akarnak.
Jézus ezt mondta Mártának: „Valójában csak egyetlen dolog van, amivel törődnünk kell, és Mária rájött erre".
Vigasztaló az a gondolat, hogy nem kell választanunk aközött, hogy Mária vagy Márta legyünk. Mindkettő lehetünk. Azt olvassuk, hogy miután Jézus feltámasztotta Lázárt a halálból, ismét vendégül látták Őt az otthonukban, és „Márta szolgált fel" (János 12:2). Mária most is az Úr lábainál ült. Ezúttal azonban Márta nem panaszkodott. Boldog volt, mert megtanulta, hogyan legyen nyugalomban a szolgálata közben is.
Valószínűleg megtanulta, hogyan üljön az Úr lábainál, miközben a konyhában tüsténkedik. Mi is megtehetjük ezt, akiket köt a házimunka az otthonunkban, és megtapasztalhatjuk azt az örömet, amely a földi munkánk elvégzésekor betölt minket. Akkor is az Úr lábainál ülhetünk, miközben elvégezzük a családunk számára szükséges háztartási munkákat. Nem a napi feladataink távolítanak el minket az Úr lábaitól, hanem az a nyugtalanság, amely a panaszkodás és féltékenység szelleméből származik. Az egész világ az Úr lábainak a zsámolya. Ezért bárhol ülhetünk az Ő lábainál.
Dávid erről tett bizonyságot: „Mint a megszoptatott csecsemő az anyja ölében, úgy nyugszik bennem a lelkem (az Úr előtt)." (Zsoltárok 131:2, EFO) Minden nyugtalanság és az anyja figyelméért való birtoklási vágy nélkül, egy megszoptatott gyermek gondtalanul él a világban. Mi is lehetünk ilyenek. Ha megmaradunk az Úrban, észre fogjuk venni, hogy Ő velünk van, még a házimunkánk végzése közben is.
„Jobb egyetlen nap Nálad, mint ezer máshol. Jobb Istenem Templomának küszöbén állni, mint a gonoszok sátrában lakni!" (Zsoltár 84:10) Az otthonom Isten Szent Temploma, ha az az a hely, ahová Ő helyezett engem. Jobb, ha az Isten templomának a kapujában állok - vagy egy elfoglalt feleség és anya vagyok -, mint ha palotában laknék, ahol könnyű és kényelmes élni, de az Ő akaratán kívül lennék.
„Az Úr ad nekünk kegyelmet és dicsőséget. Nem tart vissza semmi jót azoktól, akik igazságosan élnek!" (Zsoltár 84:11) Még akkor is, ha az igazságban járás nagyrészt abból áll, hogy esetenként hosszú órákon át végzem a házi munkát, vagy ápolom a beteg gyerekeimet.
„Veletek vagyok mindig. Nem hagylak el titeket, és nem távolodom el tőletek" (5 Mózes 31:8). Ezek az Úr szavai hozzánk. Ez az az örömhír, amelyet a mi Urunk nekünk, nőtestvéreknek elhozott az Újszövetség idején: Ő mindig velünk lesz, mindegy mit csinálunk. Így mindig találkozhatunk Vele - az otthonunkban.
A földi életünkben nem kívánunk semmi mást, csak az Úr jelenlétét (Zsoltár 73:25). Madam Guyon nagyon találóan fogalmazta meg (nem műfordítás - a ford.) :
„Míg a helyen, amit keresünk, vagy a helyen, amit elkerülünk
A lélek egyikben sem találja meg a boldogságot;
De ha Istenem vezeti az utamat,
Egyforma öröm menni vagy maradni.
Ha oda kerülnék, ahol Te nem vagy ott,
Az valóban szörnyű sors lenne;
De semmit sem hívok messzi vidéknek, mert
Biztos, hogy mindenhol megtalálom Istent".
Az ószövetségi szentek így kiáltottak fel:
„Mint szomjas szarvas kívánja a patak friss vizét, úgy sóvárgok utánad, Istenem! Szomjas lelkem Istenhez kívánkozik, az Élő Istenhez! Mikor jöhetek hozzád, mikor találkozhatok Veled szemtől-szemben, Istenem?" (Zsoltár 42:1-2)
Ma már azonban megtalálhatjuk Őt közvetlenül a saját otthonunkban. Milyen áldottak vagyunk!
„Csak Istenben nyugszik meg a lelkem, Ő a szabadítóm. (…) Erős váram Ő nekem, nem győzhetnek le ellenségeim" (Zsoltár 62:1-2, EFO).
Mindannyian éreztük már, hogy elcsüggedünk, ugye?
Éreztük azt, hogy el akarunk futni egy nehéz helyzet elől?
Illés, a nagy próféta is egyszer ezt érezte. Egyedül állt ki az Úrért egy olyan időszakban, amikor Izrael egész népe visszacsúszott a bűnbe (1 Királyok 18). Azonban a nagy győzelem után elfutott a kijelölt helyéről. 500 kilométert futott, és végül a Hóreb hegyen találta magát, ahol földrengés, szélvihar és tűz vette körül (1 Királyok 19).
Ennél sokkal nagyobb vihar volt azonban az ő szívében.
Illés nem volt egyedül azon a hegyen. Ahogyan Isten vele volt, amikor kiállt az Úrért a Kármel hegyen, Isten akkor is vele volt, amikor félelmében és kétségbeesésében elfutott.
Anyaként néha olyan helyzetekben találhatjuk magunkat, amikor vihar dúl a szívünkben, és legszívesebben elfutnánk valahová. Mennyei Atyánk azonban olyan együttérző, hogy mellettünk fog állni, gyengéden beszél hozzánk, bátorít minket, még ha elegünk is van az életből, mint Illésnek.
Ilyenkor el kell utasítanunk, hogy az önsajnálat viharos hangjaira hallgassunk, mert különben olyan dolgokat teszünk vagy mondunk, amiket később megbánunk. Ehelyett tegyük azt, amit Illés, amikor elcsüggedt: „a halk és szelíd hangra" hallgatott (1 Királyok 19:12). A viharos szelek és a földrengések felett a bűnösök barátja, aki megérti minden gyengeségünket, azt keresi, hogy szóljon hozzánk. Egyedül az a szelíd suttogás tudja megvigasztalni a lelkünket. A vihar elcsendesedik, és béke fog uralkodni a szívünkben.
Dávid ezeket mondta:
„Szellemed elől hová fussak? Jelenléted elől el nem rejtőzhetek! (…) Ha a tenger túlsó szélére költöznék, ott is kezed vezetne. (…) Milyen kedvesek nekem gondolataid! Meg sem számolhatom, milyen sokszor gondolsz rám naponta! Amikor felébresztesz engem reggel, még akkor is gondolsz rám! " (139:7,9,10,17,18 Élő Biblia)
„Békesség! Ne féljetek, én vagyok az!" mondta Jézus kedvesen a tanítványainak, amikor a viharos tenger hullámain járva közeledett feléjük, és attól féltek, hogy belefulladnak a háborgó tengerbe. Egy pillanat alatt lecsendesedett a vihar. Ő ma is ugyanaz. Lecsendesít minden vihart az életünkben, amelyek félelmet és kétségbeesést okoznak nekünk. „Jóindulatod (kedvességed) felemel engem" (Zsoltár 18:35).
Azzal szembesülünk, hogy mások rosszindulatúak velünk? Gondoljunk Jézusra, aki „ellene való támadást szenvedett el a bűnösöktől" (Zsidó 12:3).
A másoktól - gyakran barátoktól és rokonoktól - jövő ellenségeskedés csak annak a jele, hogy a jó úton járunk. Ezen az úton járva tekintsünk Jézusra, az Előfutárunkra, aki szintén elszenvedte az ellene irányuló gyűlölködést és ellenségeskedést, de nem adta át magát az önsajnálatnak, a kritizálásnak vagy a panaszkodásnak, hanem e helyett jóval győzte le a gonoszt. Amikor szenvedett, nem fenyegetőzött, hanem megbocsátott a vádlóinak és megáldotta őket. Odafigyelt a mennyei Atya szelíd suttogására, és rábízta az ügyét.
A mennyei Atyánk, aki mindent figyelemmel kísér, amit ez emberek tesznek és mondanak, mindent igazságosan fog megítélni egy napon, és nincs Nála személyválogatás vagy részrehajlás, mert Ő ismeri minden egyes helyzet valós tényeit.
Ha azt tesszük, amit Jézus tett, képesek leszünk legyőzni az önsajnálat mindenfajta érzését, és ujjongani örömünkben, hogy részesedhetünk az Ő szenvedéseiben (2 Kor. 1:5). Akkor mi is képesek leszünk leszámolni minden gyalázkodással, rágalmazással, vádaskodással, követelőzéssel, önvédelemmel, önigazolással és önsajnálattal.
Engedjük meg az Úrnak, hogy összetörje az önző lelki életünket az ilyen tüzes próbatételek által. Amikor a halálba adjuk az énünket, abból a feltámadás erejének jó illata fog fakadni Isten dicsőségére, és azt fogjuk hallani: „Te vagy az én szeretett lányom, akiben gyönyörködöm". Ez az elismerés a legnagyszerűbb jutalmunk lesz.
A csendesség uralkodjon a szívünkben tehát mindenkor, mert a szívünk Isten szent temploma. „Az Úr az Ő szent templomában van. Minden test csendesedjen el az Úr előtt!" (Habakukk 2:20, Zakariás 2:13)
Ha csendesen és nyugodtan tűrünk minden provokációt, akkor bebizonyítjuk, hogy Urunk igaz szolgálói vagyunk, aki ezt mondta Pilátusnak: „Az én királyságom nem e világból való. Ha e világból való lenne, akkor az én szolgáim vitézkednének" (János 18:36).
Jézus király. A földi uralkodók (mint Pilátus) és az ő katonáik csupán a mi Istenünk szolgái, és Ő, aki „az átkot áldássá változtatta" az Ő népe számára évszázadokkal ezelőtt, ma értünk is megteszi ugyanezt (5 Mózes 23:5).
Isten arra hív minket, hogy „legyünk csendesek (nyugodjunk meg, hagyjuk abba a küzdést, és engedjük el) - és ismerjük el, hogy Ő az Isten" (Zsoltár 46:11).
Isten Mindenható. Minden hatalom és tekintély a mennyben és a földön az Ő kezében van. Ő a Teremtőnk, a Megváltónk, a Mesterünk és az Urunk. Mindaz, amit az utunkba küld, egy kettős mikroszűrőn ment keresztül az 1 Korinthus 10:13 és a Róma 8:28 igék szerint. Ezért mindenkor békességben és nyugalomban lehetünk.
A csata sűrűjében, amikor a legégetőbb a tűz, hallani fogjuk az Ő szelíd suttogását, amely ezt mondja nekünk: „Elég neked az én kegyelmem, még ebben a helyzetben is. Nem fogom hagyni, hogy erődön felüli kísértéssel vagy próbatétellel szembesülj. Mindaz, ami történik veled, együttesen a te javadat fogja szolgálni - hogy egyre inkább az én hasonlatosságomra formálódj".
Igen, közülünk még a legyengébb nőtestvér is győztesen kerülhet ki a harcból.
„Csepegtesd nyugalmad csendes harmatát, míg minden törekvésünk el nem múlik;
Vedd le lelkünkről a feszültséget és a nyomást, és engedd, hogy rendezett életünk vallja
A Te békéd szépségét." (versrészlet)
Az egykor leggazdagabb város romjaihoz közel egy asszony sószobra található, amely minden időben fontos üzenetet hordoz nekünk, asszonyoknak.
Az Úr szavai, „Emlékezzetek Lót feleségére!" (Lukács 17:32) egy figyelmeztetés mindannyiunk számára.
Amikor Lót felesége visszanézett, az egy olyan életmódnak az utolsó cselekedete volt, amellyel addigra már tönkretette a családját. A férje jó ember volt, akinek igaz lelkét gyötörte az a gonoszság, amelyet maga körül látott Sodomában nap mint nap (2 Péter 2:7-8). Neki azonban nem voltak olyan ellenérzései a várossal kapcsolatban, mint a férjének. Ez volt a tragédia.
Mivel őbenne sem volt semmi istenfélelem, nem tudta megtanítani a lányait sem arra, hogy féljék Istent. Lehet, hogy túlságosan el volt foglalva azzal, hogy társasági életet éljen, és nem volt ideje a lányaira, amíg felnőttek.
Egy jeles üzletember felesége volt, és büszke volt rá, hogy a lányai is elfogadottak voltak Sodoma társadalmában. Kétség sem fér hozzá, hogy félretolta a férje kifogásait, és megengedte a lányainak, hogy Sodoma városának stílusát és divatját kövessék, és végül eljegyezze őket két sodomabeli fiatalember. Így tönkretette a lányait.
Ez a figyelmeztetés érkezik hozzánk is attól a 4000 éves sóbálvány-szobortól: Töltsetek időt a gyerekeitekkel! Emlékezzetek Lót feleségére!
Lót feleségének a földi javak voltak a kincsek, és így a szíve is ott volt. Mivel mi, anyák, otthon sokat foglalkozunk földi dolgokkal, könnyen túl nagy hangsúlyt fektethetünk az ételre, a ruhákra, a háztartási készülékekre, stb.
Egy másik figyelmeztetés, amely a sóbálvány-szobortól érkezik: A látható dolgok ideig valók. Emlékezzetek Lót feleségére!
Talán a világi barátaitól való elválást találta olyan nehéznek Lót felesége. Sok nőtestvér nem hasznos az Úr számára, mert a legjobb barátai a világi rokonaik és ismerőseik, és az idejük nagy részét a velük való haszontalan beszélgetésekkel töltik.
Az ilyen nőtestvérek számára ezt üzeni a sóbálvány-szobor: A rossz társaság hatástalanítja a bizonyságunkat az Úrról. Emlékezzetek Lót feleségére!
Lehet, hogy van valamilyen múltbeli kudarc, amely leterhel minket, vagy egy szeretett ember megsértett vagy becsapott minket, és úgy tűnik, ezt nem tudjuk elfelejteni.
Az is lehet, hogy örömünket leljük abban, hogy valamilyen bánatunkat vagy szenvedésünket újra és újra elmeséljük másoknak, hogy együttérzést váltsunk ki belőlük. Akármiről is legyen szó, a visszatekintés mindig veszélyes. Meg tudja akasztani a szellemi fejlődésünket, és sószoborrá alacsonyít le minket, amikor pedig oszlopok lehetnénk a gyülekezetünkben. Igen, Isten Igéje azt mondja, hogy még a nőtestvérek is lehetnek oszlopok a gyülekezetben, ha legyőzik a bűnt. (Jelenések 3:12)
Hallgassunk tehát erre a figyelmeztetésre! Felejtsétek el a múltat! Ne tépelődjetek miatta! Emlékezzetek Lót feleségére!
„Meneküljetek a hegyekbe, és ne nézzetek vissza, különben meghaltok!" Ez volt az angyal üzenete Lót családjának (1 Mózes 19:17).
Ez a hívás érkezik ma hozzánk is a mennyből. Éljünk a hegy tetején az Úrral, és sosem a múltban. Adjuk fel azokat a földi dolgokat, amikhez ragaszkodunk, és amiket egyébként is egy nap majd itt kell hagynunk.
Emlékezzünk Lót feleségére!
„Adtam neki időt, hogy megtérjen" (Jelenések 2:21).
Amikor ezeket a szavakat olvassuk, akkor egy olyan földi apára gondoljunk, aki a lányát azzal fenyegeti, hogy szörnyű következményei lesznek, ha nem tér meg?
Nem, ez nem így van. Ez a mennyei Atya hangja, aki szereti a lányát, és megnyitja neki a remény ajtaját, miközben megmutatja neki a bűnére való gyógymódot. Azt akarja, hogy megtérjen a bűnéből, ezért ad neki időt.
Halljuk a mennyei Atya hangját, amint ezt mondja: „A szívére beszélek, visszaadom szőlőskertjeit, és a Gondok Völgyét a reménység kapujává teszem". (Hóseás 2:14-15, EFO)
Gondoljunk egy másik nőre - Évára! Isten megbüntette őt engedetlenségéért, de a büntetéssel együtt kinyitotta előtte a reménység kapuját is - orvosságot kapott a bűnére, egy dicsőséges nap reményét, amikor majd az utóda az ellenség fejét tapossa. A hitetőt ártalmatlanítani fogja, és Éva leszármazottai mégis megörökölhetik Isten királyságát.
Gondoljunk ismét más nőkre - Izrael és Júda kevély lányaira, akik bálványok után futkostak! A próféták sokszori figyelmeztetése ellenére, akiket Isten irgalomból és szeretetből küldött el hozzájuk, mégis megkeményítették a szívüket, és megvetették Isten kérleléseit. Ezért fogságba vitték őket, és szétszóródtak. Mégis, az ítélet üzenete közepette, Isten nekik is megnyitotta a remény kapuját, és ígéretet adott nekik a jövőbeli helyreállításra (Jeremiás 29:11).
Ilyen az Isten végtelen szeretete. A legszigorúbb ítéleteiben is mindig megnyitja a reménység kapuját. Ahogyan Frederick Faber mondta:
„Nincs még egy hely, ahol minden bánatunkat
Jobban érezzük, mint fent az égben.
Nincs olyan hely, ahol minden kudarcunkra
Ilyen kedves ítéletet adnak."
Használjuk ki tehát a nekünk adott időt a bűnből való megtérésre, és ne legyünk olyanok, mint a hamis prófétaasszony, Jezabel, aki kigúnyolta Isten figyelmeztetéseit, és akiről az Úrnak azt kellett mondani, hogy „nem akar megtérni" (Jelenések 2:21).
Legyünk inkább olyanok, mint az a bűnbánó asszony, akiről az Úr azt mondta: „Sok bűne bocsáttatott meg, mert igen szeretett" (Lukács 7:47).
Isten mindannyiunk számára megnyitotta a reménység kapuját - még azoknak a feleségeknek és anyáknak is, akik a leginkább kudarcot vallottak, és akik teljesen összekuszálták az életüket! Isten be tudja tölteni az életedre vonatkozó tervét még most is, ha bízol Benne. Semmi sem lehetetlen a mi Istenünknek. Bízzunk Benne!
Akik Benne bíznak, nem fognak csalódni. (Róma 10:11)
Ahogyan a férjem szokta mondani: „Isten MINDIG a mi oldalunkon áll a Sátánnal szemben."
Halleluja! Ámen!
részletek
(Azokat a függelékeket nem fordítottam le, amelyben a szerző egészségügyi és csecsemőgondozási tanácsokat ad kezdő anyáknak, mert Magyarországon minden anyuka megkapja a védőnőtől a korszerű tanácsokat e téren. A szellemileg is építő gondolatokat válogattam ki a függelékekből.)
1.
Terhesség idején
A tápláló, jó minőségű ételek és egészséges szokások nagyon fontosak. A test mellett az elménket is táplálnunk kell. Az Isten igéjén való gondolkodás enyhíteni tudja a feszültségeket a gondolataidban, és jó hatással van az egészségedre - és így a születendő babád egészségére is. Amikor úgy találod, hogy nehéz a Biblia olvasására összpontosítani, olyankor olvass el egy igeverset, és gondolkodj azon, vagy olvashatsz egy napi áhítatos könyvet vagy egy keresztyén verseskönyvet. Megkérheted a férjedet, hogy töltsétek együtt az Istennel való elcsendesedés és imádság idejét.
2.
Az abszolút szükséges dolog
Te nem tudod „megnöveszteni" a gyermekedet. Csak Isten tudja megadni neki a növekedést. Te azonban megteremtheted a számára azt a légkört, amelyben egészségesen fejlődhet.
Ennek a felelősségnek a betöltésében abszolút kötelességed, hogy időt tölts a kisbabáddal. Sose legyél annyira elfoglalt, hogy ez kiszoruljon a napi rutinodból. Ez legyen az első számú prioritás!
Lehet, hogy fel kell adnod néhány másodlagos dolgot annak érdekében, hogy időd legyen erre, de megéri.
3.
Betegségek és testi bajok esetén
Miért engedi meg Isten a betegségeket és a testi bajokat egy családban - még az Ő gyermekei családjában is? Erre nem könnyű válaszolni. Talán azért van ez, hogy teljesebben megtapasztalhassuk az Ő kegyelmét és erejét (2 Korinthus 12:7-10), és hogy készségesebben együtt érezzünk másokkal, akik szenvednek.
Meg kell köszönnünk Istennek mindenféle orvosi gyógykezelést, amelyeket a rendelkezésünkre állított a fájdalmunk enyhítésére és a betegségeink gyógyítására. Természetesen csodák által is tud gyógyítani.
(…)
Emberileg lehetetlen bármely anya számára, hogy megvédje a gyermekét minden veszélytől, kártól és betegségtől - bármilyen gondos anya legyen is. Jézus azonban azt mondta, hogy a kisgyermekeknek angyalaik vannak a mennyben, akik folyamatosan figyelik őket (Máté 18:10). Ez bátorít minket. Miután minden tőlünk telhetőt megtettünk a gyerekeinkért, biztonságban rábízhatjuk magunkat Istenre, hogy megtegye a többit. (…) A gyerekek sok testi bajból és betegségből elképesztően könnyen ki tudnak jönni. Istennek különleges gyógykezelése van a számukra, mi pedig bátran helyezhetjük őket az Ő mindenható kezei közé.
4.
Érzelmi problémák, amelyekkel egy anya szembesülhet
Hadd zárjam a gondolataimat néhány szóval az érzelmi problémákról és a hangulatingadozásokról, amelyekkel az anyák szembesülhetnek. Ezeknek sok oka lehet.
Lehet hormonális oka, különösen, ha már középkorú vagy.
Néha az ok lehet a fáradtság, vagy az otthoni nyomás vagy a gyerekektől jövő feszültség.
Bármi legyen is az oka, ügyelj rá, hogy elegendő tápláló ételt egyél, és eleget pihenj! Ne vállalj magadra szükségtelenül külső feladatokat, amelyekkel túl nehéz lehet megbirkózni. Adj az étrendedhez több vasat, kálciumot és vitaminokat!
Lehet, hogy szükséges orvosi segítséget kérni, ha ezek a gondok továbbra is fennállnak. Mennyei Atyánk tudja, hogy „porból vétettünk", és Ő gondoskodik a testünkről. Az Ő kegyelme elegendő nekünk, hogy győztesen kerüljünk ki minden helyzetből - függetlenül attól, hogy mi a gondunk.
Milyen csodálatos, hogy egy olyan világban, amely meg van átkozva betegségekkel, kapcsolatban lehetünk az Élő Istennel! Ez valóban kimondhatatlan kiváltság.
Ha megtanultuk dicsérni Istent minden helyzetben, és megszabadultunk minden keserűségtől, és minden aggodalmunkat Őrá vetettük, győztesek lehetünk minden krízishelyzetben, amellyel szembe találjuk magunkat.
Végül, mindig emlékezzünk Isten megváltoztathatatlan ígéretére, amelyet nekünk adott - SOHA nem hagy el minket, és nem távolodik el tőlünk (Zsidók 13:5-6).
