Fejezet 0

Bevezető

Sok keresztyén hívő nem igazán tudja, hogyan ismerje meg Isten akaratát az életére vonatkozóan. Ez a könyv kísérletet tesz arra, hogy segítsen nekik. Nem mutat be egy tökéletes receptet egy tévedhetetlen megoldással, mert a Biblia sem mutat be ilyet. Óvakodnunk kell attól, hogy az isteni útmutatást mechanikusan, és ne szellemi módon keressük.

Ez a könyv nem arra szolgál, hogy mindenre választ adjon. A fő célja az, hogy a Szent Szellemtől való erősebb függésre bátorítson. Watchman Nee ezt mondta:

„Nekünk, embereknek nem az a feladatunk, hogy 'tökéletes' könyveket írjunk. Az ilyen tökéletesség veszélye az, hogy az ember a Szent Szellem segítsége nélkül képes megérteni. Ha azonban Isten ad nekünk könyveket, akkor azok mindig töredékesek lesznek; nem mindig világosak, nem következetesek vagy logikusak, hiányoznak belőlük a következtetések, és mégis hatnak az életünkre, és az élettel szolgálnak számunkra. Mi nem tudjuk az isteni tényeket boncolgatni, vázolni és rendszerezni. Csak az éretlen keresztyén ragaszkodik mindig az intellektuálisan kielégítő következtetésekhez. Magának Isten Igéjének azonban megvan az a lényeges tulajdonsága, hogy alapvetően mindig a szellemünkhöz és az életünkhöz szól."

Ez a könyv nem csupán információval látja el az elmédet, hanem mindenekelőtt életet közvetít a szellemednek.

Néhány gondolat a könyv tartalmáról: Egyetlen bekezdés vagy akár fejezet sem teljes önmagában, ha nem az egész könyv összefüggésében olvassuk. Bizonyos esetekben, ha a könyv egyetlen mondatát is figyelmen kívül hagyjuk vagy figyelmetlenül olvassuk, az a kívánttól teljesen eltérő benyomást kelthet. Ezért arra kérem az olvasót, hogy lassan és figyelmesen olvassa végig a könyvet (lehetőleg kétszer is olvassa el), hogy pontosan megértse az üzenetet.

A második fejezet talán a könyv legfontosabb fejezete. Ha ugyanis teljesítjük az Isten akaratának megismeréséhez szükséges feltételeket, akkor az útmutatás kivétel nélkül egyszerűvé válik. Ha elakadunk, az általában annak köszönhető, hogy valamilyen előfeltétel nem teljesül az életünkben. Segítsen az Úr mindannyiunknak Őt dicsőíteni azáltal, hogy úgy teljesítjük az Ő akaratát a földön, ahogyan az a mennyben történik.

Itt nem a King James fordítást használtam, nehogy annak régies nyelvezete megakadályozzon minket abban, hogy megértsük a Szentírás valódi jelentését. Ehelyett modern fordításokat használtam minden szentírási idézethez. Egyszer hallottam az Apostolok cselekedetei 8:30- 31-ben leírt esetet a következő megfogalmazásban. Fülöp megkérdezi az etióp államférfit: „Érted, amit olvasol?" Ez utóbbi azt válaszolja: „Hogyan érteném, hacsak valaki nem ad nekem egy modern fordítást?"

Az idézetek a Magyarázó Bibliából (Amplified Bible) származnak hacsak másképp nem szerepel. A „JBP" az Újszövetség J.B. Phillips fordítására, a „TLB" Kenneth Taylor „Élő Biblia" (The Living Bible) átfogalmazására utal. A „NASB" a New American Standard Bible (Új Amerikai Szabványos Biblia) kifejezés rövidítése. Hálásan köszönöm a lehetőséget, hogy az idézeteket ezekből a változatokból felhasználhatom. (A fordítók megjegyzése: a fordításban éppen ezért nem a Károli Biblia idézeteit használtuk, hanem az Ige angol fordításait próbáltuk magyarul visszaadni.)

Köszönettel tartozom az Úr számos szolgájának, akik elolvasták e könyv eredeti kéziratát, és hasznos javaslatokat tettek.

Fejezet 1

Isten terve az életeddel

Az ember legnagyobb megtiszteltetése és kiváltsága az, hogy Isten akaratát teljesítse. Ezt tanította az Úr Jézus a tanítványainak. Egyszer azt mondta, hogy csak azok jutnak be a Mennyek országába, akik az Atya akaratát teljesítik (Máté 7:21). Azt is mondta, hogy az Ő igazi testvérei azok, akik Isten akaratát teljesítik (Máté 12:50).

Az első apostolok nagy hangsúlyt fektettek arra, hogy ezt megfelelően továbbadják a saját nemzedéküknek. Péter kijelentette, hogy Isten azért szabadítja meg az embereket a bűntől, hogy az Ő akaratát teljesítsék (1 Péter 4:1-2). Pál határozottan állította, hogy a hívőket Isten újjáteremti Krisztus Jézusban, hogy azon az úton járhassanak, amelyet Ő már kijelölt számukra. Ezért arra buzdította az efézusi keresztyéneket, hogy ne legyenek ostobák, hanem értsék meg, mi az Úr akarata az életükkel kapcsolatban (Efézus 2:10; 5:17). Imádkozott a kolossébeli keresztyénekért, hogy beteljesedjenek Isten akaratának ismeretével. Elmondta nekik, hogy a munkatársa, Epafrász is imádkozik értük, hogy beteljesítsék Isten minden akaratát (Kolossé 1:9; 4:12). János apostol azt tanította, hogy csak azoknak lesz örök élete, akik Isten akaratát teljesítik (1 János 2:17).

Ennek hangsúlyozása sajnos ma ritka a mi generációnkban. Ez az oka a mai hívők felszínességének és erőtlenségének. Az embereket arra buzdítják, hogy pusztán azért jöjjenek Jézushoz, hogy megbocsátást kapjanak. Az apostoli időkben azt mondták az embereknek, hogy a bűnbocsánat csak a kezdete egy olyan életnek, amelyet Isten teljes akaratának teljesítésére szentelünk.

Az Ap. csel. 13:22-ből úgy tűnik, hogy Dávidot azért nevezték „Isten szíve szerinti embernek", mert egyedül Isten akaratát akarta teljesíteni. Maga Dávid máshol azt mondja, hogy örömét lelte abban, hogy Isten akaratát teljesítse (Zsoltárok 40:8). Nem volt tökéletes ember. Sok bűnt követett el, köztük néhány nagyon súlyosat, amelyekért Istennek szigorúan meg kellett őt büntetnie. Isten mégis megbocsátott neki, és örömét lelte benne, mert Dávid alapvetően arra törekedett, hogy Isten minden akaratát teljesítse. Ez arra bátorít bennünket, hogy higgyük el, hogy minden tökéletlenségünk ellenére mi is lehetünk Isten szíve szerinti férfiak és nők - ha ég a szívünk az Ő akaratának teljesítéséért.

Az Újszövetség arra ösztönzi a hívőket, hogy úgy járjanak, ahogy Jézus járt, az Ő példáját kövessük. Jézus egész életének és szolgálatának vezérelve az volt, hogy Atyja akaratát teljesítse. Soha nem tett semmit addig, amíg Atyja nem mondta neki. Amikor pedig cselekedni kezdett, sem ellenségeinek fenyegetései, sem barátainak könyörgései nem tudták megakadályozni abban, hogy megtegye azt, amit Atyja megkövetelt tőle. A mindennapi tápláléka az volt, hogy teljesítse Atyja akaratát (János 4:34). Ahogy az emberek vágynak az ételre, hogy az táplálja a testüket, úgy vágyott Ő is arra, hogy annak akaratát teljesítse, aki elküldte Őt.

Minden hívőnek hasonló éhséggel kell rendelkeznie, hogy teljesítse Isten minden akaratát. Milyen könnyű így imádkozni: „Legyen meg a Te akaratod, amint a mennyben, úgy a földön is", és aztán azt tenni, ami nekünk tetszik, anélkül, hogy Isten vezetését keresnénk a mindennapi életünkben.

A legnagyobb ostobaság az, ha nem keressük Isten vezetését. Ha egy koromsötét éjszakán egyedül lennél egy sűrű erdő közepén, és nem tudnád, merre fordulj, örülnél, ha lenne veled valaki, aki ismeri az erdő minden szegletét, és akiben teljes mértékben megbízhatnál. Hamarosan kérdés nélkül követnéd, akármilyen utat is választana. Ostobaság lenne figyelmen kívül hagyni a tanácsát, és egyedül elindulni abban a sötét és sűrű, rejtett veszélyekkel teli erdőben. Mégis sok hívő éppen ezt teszi.

A jövő, amely előttünk áll, sötétebb, mint bármi más a földön. Semmit sem látunk előre, de mégis haladnunk kell előre.

Életünk során néha olyan válaszúthoz érkezünk, ahol messzemenő következményekkel járó döntéseket kell hoznunk. Az olyan döntések, mint a szakmai életút és az életre szóló házastárs kiválasztása, egész jövőnket befolyásolják. Hogyan döntsünk ilyenkor? Semmit sem tudunk a veszélyekről és a rejtett buktatókról az egyes utak mentén. Semmit sem tudunk a csapdákról, amelyeket a Sátán állított elénk. Mégis döntenünk kell, hogy melyik utat válasszuk.

Ezért nemcsak kívánatos, hanem szükséges is lenne, hogy ilyenkor legyen mellettünk valaki, akiben teljes mértékben megbízhatunk, aki ismeri a teljes jövőt. Az Úr Jézus Krisztusban éppen ilyen személyre leltünk, és Ő nagyon szívesen vezet minket a legbiztonságosabb és a legjobb úton.

A Biblia azt tanítja, hogy Istennek konkrét terve van mindannyiunk életével (Efézus 2:10). Megtervezte számunkra a munkahelyi pályafutásunkat, kiválasztotta számunkra az életre szóló házastársunkat, és még azt is megtervezte, hogy hol éljünk, és mit csináljunk minden nap. Minden esetben bizonyosan az Ő választása a legjobb, mert Ő nagyon jól ismer minket, és minden tényezőt figyelembe vesz. A legbölcsebb tehát az, ha minden kérdésben - a kisebb és a nagyobb ügyekben egyaránt - az Ő akaratát keressük.

Nemcsak ostobaság, hanem veszélyes is, ha csupán korlátozott értelmünkre és megbízhatatlan érzelmeinkre hallgatunk. Ha nem győződünk meg róla, hogy Isten terve valóban a legjobb, nem valószínű, hogy komolyan keresni fogjuk azt.

Sokan hajótörést szenvedtek az életükben, mert nem keresték Isten akaratát már fiatal korukban. Valóban „ jó az embernek, hogy ifjúkorában igát viseljen" (Jer. Siralmai 3:27). A Máté 11:28-30-ban Jézus arra hív minket, hogy vegyük magunkra az Ő igáját. Mit jelent az igát felvenni? A mezők felszántására használt ökröket a nyakukon lévő igával tartják együtt. Amikor egy új ökröt szántásra akarnak tanítani, akkor egy tapasztalt ökör mellé fogják be. Az új ökör így arra kényszerül, hogy ugyanabban az irányban és ugyanolyan sebességgel járjon, mint az idősebb ökör.

Ezt jelenti Jézus igáját magunkra venni. Jézussal együtt kell járnunk azon az úton, amely neki tetszik, soha semmit nem sietve előre az Ő vezetése nélkül, és soha nem lemaradva, amikor Ő az engedelmesség új lépésére hív. Kevesen értik meg az igának ezt a jelentését. Még kevesebben hajlandók elfogadni. Az ökröt a gazdája kényszeríti arra, hogy a nyakába vegye az igát. Jézus azonban meghív minket. Itt nincs kényszer. Milyen ostobák vagyunk, ha visszautasítjuk ezt a meghívást! Inkább vállaljuk saját akaratunk nehéz igáját, a vele járó csalódásokkal, vereségekkel és megbánásokkal, mint Jézus könnyű igáját, amely valódi szabadságot és mély megnyugvást hoz!

„ Jöjjetek hozzám, és én megnyugvást adok nektek - mindannyian, akik olyan keményen dolgoznak a nehéz igában. Viseljétek az én igámat, és hagyjátok, hogy én tanítsalak titeket (ahogy az idősebb ökör tanítja a tapasztalatlant), és megnyugvást találtok lelketeknek, mert én csak könnyű terheket adok nektek " (Máté 11:28-30 - TLB).

Énokról azt olvassuk, hogy „Istennel járt" (1 Mózes 5:22) - azaz nem rohant előre, és nem is maradt le, hanem az Isten által kijelölt úton járt, mint aki az iga alatt van - háromszáz éven át. Ennek eredményeként Isten bizonyságot tett arról, hogy meg volt elégedve Énok életével (Zsidók 11:5). Ez az egyetlen módja annak, hogy Istennek tetsszünk - azáltal, hogy az Ő igája alatt élünk és mozgunk, az Ő tökéletes akaratában. Csak így leszünk képesek megbánás nélkül megállni előtte, amikor újra eljön.

Lehetséges az, hogy egy hívő ember elmulasztja Isten tökéletes akaratát az életére nézve. Sault Isten választotta ki, hogy Izrael királya legyen, de végül türelmetlensége és engedetlensége miatt Istennek el kellett őt utasítania. Igaz, hogy még néhány évig a trónon maradt, de elmulasztotta megcselekedni Isten akaratát az életével kapcsolatban. Salamon egy másik példa. Az első éveiben még tetszett Istennek, de később pogány nőkkel kötött házasságai miatt elbukott.

Az Újszövetségben két intés is van számunkra, hogy a pusztában odaveszett izraeliták példáját tekintsük figyelmeztetésnek. Isten tökéletes akarata az volt számukra, hogy bemenjenek Kánaánba. Hitetlenségük és engedetlenségük miatt azonban kettő kivételével mindannyian elszalasztották Isten legjobb tervét (1Kor. 10:1-12; Zsid. 3:7-14). Sok hívő hasonlóan elszalasztotta Isten tökéletes tervét az életére vonatkozóan engedetlenség és megalkuvás miatt - gyakran a házassága vagy a munkahelyeinek a megválasztása terén.

G. Christian Weiss „Isten tökéletes akarata" című könyvében mesél egy bibliaiskolai tanárról, aki egy nap azt mondta a diákjainak: „Életem nagy részét Isten második legjobb tervében éltem le". Isten misszionáriusnak hívta el fiatalabb korában, de a házassága miatt elfordult ettől az elhívástól. Ezután önző módon az üzleti életet választotta: egy bankban dolgozott, amelynek elsődleges célja a pénzkeresés volt. Isten még évekig beszélt hozzá, de ő nem volt hajlandó engedni. Egy nap a kisgyermeke leesett egy székről, és meghalt. Ez térdre kényszerítette, és miután egy egész éjszakát töltött könnyek között Isten előtt, teljesen Isten kezébe helyezte az életét. Már túl késő volt számára, hogy Afrikába menjen. Az az ajtó bezárult. Tudta, hogy az volt Isten legjobb terve számára, de ő lemaradt róla. Csak annyit tehetett, hogy kérte Istent, hogy a hátralévő életét valamilyen hasznos célra fordíthassa. Tanár lett egy bibliaiskolában, de soha nem tudta elfelejteni, hogy ez csak Isten második legjobb terve volt a számára.

Weiss így folytatja:

„Azóta számos olyan emberrel találkoztam, akik hasonlóan vallottak. Általában ezek a vallomások keserű könnyekkel voltak átitatva, vagy legalábbis könnyektől kísérve. Mert bár Istennek hála, van lehetőség rá, hogy azokat is használja, akik vétkeztek és túlhaladtak azon az egyetlen ajtón, ami az Ő tökéletes akaratába vezet, az életük azonban már soha nem lehet olyan, mint amilyennek Ő eredetileg eltervezte. Az tragédia, ha valaki elmulasztja Isten tökéletes akaratát az életére nézve. Keresztyének, jól jegyezzétek meg ezeket a szavakat, és ezt a bizonyságtételt, nehogy ti is lemaradjatok az Ő legjobb tervéről! Isten kétségtelenül használni tudja mindenki életét, bármikor kerül a kezébe az élete során, de legyünk azok között, akik már az életük elején keresték és átadták magukat az Ő akaratának, és így elkerüljük a fájdalmas és megalázó kitérőket az út során."

Egyszerűen nem élhetünk győzedelmes életet, nem lehetünk maximálisan hasznosak az Úr számára, és nem lehetünk áldás mások számára egy olyan helyen, amit mi választunk ki. Néhányan úgy érezhetik, hogy megválaszthatják a szakmai életpályájukat és a lakóhelyüket, és aztán igyekeznek az Úr bizonyságtevői lenni, bárhol is legyenek. Az Úr az Ő irgalmában az ilyen hívőket is használhatja korlátozott módon, de hasznosságuk Isten szőlőskertjében csak töredéke lesz annak, ami lehetett volna, ha komolyan keresték volna az Ő tervét, és az Ő tökéletes akaratában maradtak volna. Az elégtelen szellemi növekedés és a korlátozott gyümölcstermés Isten törvényeinek gondatlan figyelmen kívül hagyásának a következményei.

Ha valamilyen ügyben nem engedelmeskedtél Istennek, akkor most fordulj hozzá bűnbánattal, mielőtt túl késő lenne. Lehet, hogy még van lehetőség, mint Jónás esetében, hogy visszatérj Isten életedre vonatkozó tervének folyamatába.

Mindannyiunknak csak egy élete van. Boldog az az ember, aki Pál apostolhoz hasonlóan elmondhatja a végén, hogy befejezte az Isten által kijelölt feladatát (2Timóteus 4:7).

„A világ és minden szenvedélyes vágya egy nap eltűnik. De az Isten akaratát követő ember az Állandó része, és nem halhat meg" (1 János 2:17 - JBP). „Éljétek tehát az életet kellő felelősségtudattal, ne úgy, mint olyan emberek, akik nem ismerik az élet értelmét és célját, hanem mint olyanok, akik ismerik. Használjátok ki az időtöket a lehető legjobban, e napok minden nehézsége ellenére. Ne legyetek bizonytalanok, hanem szilárdan ragadjátok meg azt, amiről tudjátok, hogy Isten akarata" (Efézus 5:15-17 - JBP).

Összefoglaló:

1. Az Úr Jézus és apostolai azt tanították, hogy az ember legnagyobb megtiszteltetése és kiváltsága az, hogy Isten akaratát teljesítheti.
2. Ostobaság egyedül haladni a jövő felé, amikor Isten arra vár, hogy vezessen minket. Az Ő terve a legjobb. Ha engedünk neki, Ő megmenthet minket a Sátán csapdáitól.

Lehetséges, hogy gondatlanság vagy engedetlenség miatt elszalasszuk Isten tökéletes akaratát az életünkre vonatkozóan.

Fejezet 2

Feltételek Isten akaratának megismeréséhez

Az isteni vezetést nem kezelhetjük külön az Istennel való személyes kapcsolatunktól. Sokan vágynak az ajándékokra, de az Ajándékozóra nem. Ha útmutatásra vágyunk, de nem szomjazzuk magát Istent, nem fogjuk megkapni a keresett útmutatást.

Az embernek közösségben kell lennie Istennel ahhoz, hogy megtapasztalja az Ő vezetését az életében. Ez mindenekelőtt azt jelenti, hogy az újjászületés által élő kapcsolatba kell kerülnie Krisztussal. Ez azonban önmagában nem elég. Vannak más lényeges feltételek is, amelyeknek teljesülniük kell, ha meg akarjuk ismerni Isten vezetését. Ezeket az előfeltételeket a Szentírás két helyen említi, az egyik az Ószövetségben, a másik az Újszövetségben van (Példabeszédek 3:5-6; Róma 12:1-2). Nézzük meg ezeket az Igeszakaszokat részletesen.

„Bízzál az Úrban teljes szívedből és elmédből (....), és ő irányítja utadat" (Példabeszédek 3:5, 6).

Sokan vannak, akik soha nem jutnak el Isten akaratának megismerésére, mert egyszerűen nem hisznek abban, hogy Isten vezetni fogja őket. A hit az elsődleges előfeltétel, amikor Isten vezetését keressük. Hit alatt nem pusztán az igazság értelmünkkel való elfogadását értjük, hanem az Istenbe vetett bizalmat, amely az Ő személyes megismerésén keresztül jön létre.

Amikor híján vagyunk a bölcsességnek (ami Isten gondolatainak ismeretét jelenti egy bizonyos helyzetben), felhívást kapunk, hogy kérjük ezt Istentől, és ígéretet kapunk arra, hogy bőségesen megadja nekünk - feltéve, hogy hittel kérjük. Aki hit nélkül kér, az sosem kap semmit (Jakab 1:5-7).

A fiatal hívők úgy érezhetik, hogy az isteni vezetés csak az érettek számára elérhető, akik már sok éven át növekedtek az Úr ismeretében. Kétségtelenül igaz, hogy minél többet járunk Istennel, annál jobban meg tudjuk ismerni az Ő gondolatait. Mindazonáltal az is igaz, hogy Isten minden gyermekét szeretné vezetni. Amit Pálnak mondott, az mindannyiunkra igaz:

„Isten arra szánt és rendelt benneteket, hogy fokozatosan eljussatok az Ő akaratának megismerésére - vagyis arra, hogy egyre erősebben és tisztábban érzékeljétek, felismerjétek, és egyre jobban és közelebbről megismerjétek az Ő akaratát" (ApCsel 22:14).

Egy apa szívesen feltárja gyermekei előtt a velük kapcsolatos vágyait és terveit - nemcsak az idősebbeknek, hanem a fiatalabbaknak is. Ugyanígy van ez a mi Mennyei Atyánkkal is. Isten azt mondta az Igében, hogy az Újszövetség (vagy Új Testamentum) idején minden gyermeke - „ a legkisebbtől a legnagyobbig" - személyesen fogja megismerni Őt (Zsidók 8:10-11). Mindannyian jöhetünk tehát Hozzá „ a hit teljes bizonyosságával", és Ő örömmel megismerteti akaratát gyermekeivel, akik Őt keresik.

A Zsidókhoz írt levél 11:6-ban azt olvassuk, hogy hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni. Az igevers azt mondja továbbá, hogy azoknak, akik Istenhez jönnek, hinniük kell, hogy Ő megjutalmazza azokat, akik komolyan és szorgalmasan keresik Őt. Az ember hitének bizonyítéka az imádságban való kitartás. Aki kételkedik, az nagyon hamar abbahagyja az imádkozást. Aki azonban hisz, az kitart, addig, amíg választ nem kap. Isten tiszteli az odaszántságot, mert ez az erős hit eredménye. Semmi értékeset nem kaphatunk Istentől anélkül, hogy előbb ne vágynánk rá intenzíven. „ Ő (csak) a vágyakozó lelket elégíti ki" (Zsoltárok 107:9). Isten azt mondta: „ Akkor keresni fogsz engem, kutatni fogsz, és életszükségletként követelni fogsz engem, és megtalálsz, amikor teljes szívedből keresel engem " (Jeremiás 29:13). Nem igaz-e, hogy amikor Isten vezetését kerestük, gyakran fél szívvel tettük azt? Amikor Jézus a Gecsemáné kertjében kereste az Atya akaratát, újra és újra „ kétségbeesett imádságban és könnyek gyötrelmében" imádkozott (Zsidók 5:7 - JBP). Ehhez hasonlítva milyen kényelmes a mi keresésünk! Gyakran nem keressük nagyobb odaszánással Isten akaratát, mintha egy elveszett ötforintos érmét keresnénk. Nem csoda, hogy nem találjuk. Ha Isten akaratát úgy értékeljük, mint a legnagyobb kincset a földön, akkor teljes szívünkkel azt fogjuk keresni. Valóban hisszük, hogy Isten megjutalmazza a szorgalmas keresőket? Akkor hitünk a sürgető imádságban fog megnyilvánulni. Ha komoly vágy emészt bennünket, hogy az Ő akaratát teljesítsük életünk minden területén, akkor Isten kétségtelenül kinyilatkoztatja nekünk a gondolatait. Ő értékeli azt a hitet, amely kitart addig, amíg választ nem kap.

A hit a Bibliában gyakran párosul türelemmel. Mindkettőre szükség van, ha meg akarjuk örökölni Isten ígéreteit (Zsidók 6:12, 15). Dávid arra buzdít minket (kétségtelenül saját tapasztalataiból), hogy bízzuk utunkat az Úrra, bízzunk benne, és várjuk türelmesen az Ő idejét, és biztosak lehetünk benne, hogy nem fog cserben hagyni minket (Zsoltárok 37:5, 7). Az az egyik legnagyobb kísértésünk, amikor Isten vezetését keressük, hogy bosszankodjunk és türelmetlenné váljunk. A hívő szív azonban nyugodt.

Vannak olyan döntések, amelyeknél nem kell megvárnunk az Úr gondolatainak tökéletesen világos jelzését. Ha például az Úr akaratát keresed, hogy a hónap 15-én vagy 16-án indulj-e útnak, nem kell a végtelenségig várnod az Ő világos szavára.

Vannak azonban olyan döntések, amelyekkel várnunk kell, amíg tökéletesen tisztában nem vagyunk Isten akaratával. Amikor például a házasságot fontolgatjuk, nem engedhetjük meg magunknak, hogy bizonytalanok legyünk. Tökéletesen biztosnak kell lennünk Isten akaratában, mielőtt döntenénk. Egy ilyen döntés nyilvánvalóan nagyobb jelentőséggel bír, mint az előbbi, mivel hosszú távú kihatásai vannak. Minél fontosabb a döntés, általában annál tovább kell várnunk, hogy biztosak legyünk Isten akaratában.

Ha bízunk az Úrban, nem félünk várni. Nem fogunk arra törekedni, hogy Isten időzítése előtt magunkhoz ragadjuk a kezdeményezést, attól való félelmünkben, hogy a várakozással elveszítjük a legjobbat. Isten minden téren képes arra, hogy megőrizze számunkra a legjobbat. Amikor türelmetlenül kapkodunk, akkor óhatatlanul lemaradunk az Úr akaratáról, ami a legjobb számunkra. A Biblia azt mondja, hogy „ aki hisz (....), az nem fog sietni" (Ézsaiás 28:16).

A nagy „útmutató" zsoltárban - a 25. zsoltárban - Dávid újra és újra az Úrra való várakozásról beszél (3, 5, 21. vers). Senki, aki az Úr időzítésére vár, nem fogja megbánni a várakozást, mert Isten „ munkálkodik és tevékenykedik annak, aki (odaszántan) várakozik rá" (Ézs. 64:4; vö. 49:23).

Gyakran csak várakozás közben tudja Isten világossá tenni számunkra a gondolatait. James McConkey „Vezetés" című könyvecskéjében ezt írta:

„Néha a csapból egy olyan pohár vizet engedsz ki, amely piszkos és zavaros. Hogyan tisztítod meg? Leteszed a pohár zavaros vizet az asztalodra. Pillanatról pillanatra az üledék lerakódik a pohár aljára. A víz fokozatosan egyre tisztább lesz. Néhány pillanat múlva már annyira tiszta, hogy a tárgyakat is látod a pohár mögött a vízen keresztül. Mindezt egyszerűen a várakozás hozta létre. Ugyanez a törvény érvényes az útmutatás területén is. Itt is a várakozás az Isten nagy „ülepítő szere". Amikor ezt tesszük, az üledék lassan leülepszik. A jelentéktelen dolgok elfoglalják a megfelelő helyüket alul. A nagy dolgok felemelkednek, azok fontosságának megfelelően. Mindenre a várakozás a megoldás. A hibáink túlnyomó többsége abból ered, hogy ezt elhanyagoljuk. A sietség legtöbbször a Sátán csapdája, az isteni útmutatás elnyerésével szemben.

Néha olyan nagy a tanácstalanságunk, hogy úgy tűnik, soha nem jön útmutatás. Az ilyen időkre a zsoltárosnak értékes üzenete van az éjszakai őrökről szóló Igében. „Jobban keresem és várom az Urat, mint a reggeli őrök" (Zsoltárok 130:6). Hogyan vágynak a reggelre azok az emberek, akik az éjszakai órákban a hajnalt várják? A válasz négy részből áll:

Sötétben figyelnek. Várják azt, ami lassan jön. Várják azt, ami biztosan eljön. Várják azt, ami az eljövetelekor elhozza a napfényt.

Így van ez velünk is, akik útmutatásra várunk. A tanácstalanságunk gyakran annyira határtalan, hogy úgy tűnik, mintha teljes sötétségben várakoznánk. Gyakran előfordul, hogy miközben várakozunk, akárcsak azok, akik várják a napot, a hajnal első halvány fénycsíkjai is csak lassan, ó, olyan lassan jelennek meg! Aztán, ahogyan még soha nem volt olyan bizonytalan éjszaka, amely biztos, hogy véget ne érne hajnalban, úgy a mi bizonytalan éjszakánk is biztos, hogy Isten vezetésének hajnali fényében véget ér. Végül pedig, ahogy a lassan eljövő hajnal, amikor megérkezik, mérhetetlen fényt és áldást hoz, úgy, amikor az Istentől kapott vezetésünk végre ránk tör, az annyira megörvendezteti várakozó lelkünket, és annyira megvilágítja homályos utunkat, hogy szinte el fogjuk felejteni a hosszú napokat, amikor sötétben vártunk". (idézet vége)

Óvakodj a sietségtől! A türelmetlenség mindig a hitetlenségből fakad. A pusztában bolyongó izraelitákról azt mondták, hogy „nem vártak (kitartóan) Isten tervére (hogy láthatóvá váljon) számukra" (Zsoltárok 106:13). Ezzel lemaradtak Isten legjobb tervéről. Isten óvjon meg minket az ilyen tragédiától!

„Ne hagyatkozz a saját belátásodra vagy megértésedre (...) és Ő majd irányítja utadat" (Példabeszédek 3:5-6).

Aki a saját, természetes bölcsességében bízik szellemi kérdésekben, annak még meg kell tanulnia a keresztyén élet egyik alapvető leckéjét. Az alacsony intelligencia önmagában nem akadályozza meg az embert Isten akaratának megismerésében, ha az ember Istenre támaszkodik. A saját okosságától és előrelátásától való büszke függés azonban igen. Pál apostol a Filippi 3:3-ban azt mondja, hogy a hívő embert az önmagába vetett bizalom hiánya kell, hogy jellemezze.

Pál hatalmas tudással rendelkezett, de neki is bizalmatlannak kellett lennie önmagával szemben, és Istenre kellett támaszkodnia. Saját tapasztalataiból kiindulva írja a korinthusi keresztyéneknek: „ Ha valaki közületek azt hiszi magáról, hogy a világ okosai közé tartozik, dobja el okosságát, hogy megtanuljon igazán bölcsnek lenni. Mert e világ okossága ostobaság Isten előtt " (1 Korinthus 3:18-19 - JBP). A világi bölcsesség akadályozza Isten akaratának megismerését, ezért el kell vetni.

Hogy ez utóbbi kijelentés ne legyen félreérthető, hadd fűzzek hozzá egy magyarázatot. A világi bölcsesség elutasítása nem azt jelenti, hogy nem használjuk értelmi képességeinket. Pál használta a sajátját, és elképzelhetetlen, hogy valaha is arra kérne másokat, hogy ne használják a sajátjukat. A világi bölcsesség nem utalhat a nevelésre és a tanulásra, mert mind a tanult Pálnak, mind a tanulatlan korinthusiaknak (akiknek írt) el kellett vetniük. Arra utal, hogy milyen mértékben bízunk a saját okosságunkban, akár tanult emberek vagyunk, akár kevésbé tanultak. Ez egy olyan betegség, amely a tanultakat és a tanulatlanokat egyaránt fenyegetheti.

A Biblia a hívőket a juhokhoz hasonlítja. A juh ostoba állat, nem képes magától tájékozódni, és rendkívül rövidlátó. Egyetlen biztonsága abban rejlik, hogy követi a pásztorát, bárhová is megy. Ezt a tényt a magabiztos embernek nagyon megalázó tudomásul vennie. A büszkesége már a puszta gondolatra is fellázad, hogy szellemi kérdésekben ennyire ostoba. Mégis ez a teljes bizalmatlanság önmagunkkal szemben egy nélkülözhetetlen előfeltétele annak, hogy megismerjük Isten vezetését az életünkben. Dávid a juh helyét foglalta el az Úr előtt, és ezáltal megtapasztalta az isteni vezetést: „ Az Úr az én pásztorom.... Ő vezet engem.... Ő vezet engem" (Zsoltárok 23:1-3).

Ha az ember nem alázza meg magát, és nem foglalja el ezt az alázatos helyet, nem ismerheti meg Isten útjait. „ Megtanítja a helyes és legjobb utakra azokat, akik alázatosan fordulnak hozzá " - mondta Dávid a Zsoltárok 25:9-ben (TLB fordítás). Az önbizalom talán rendben van a világi embereknél, de Isten gyermekénél biztosan nem. Ebben rejlik az oka annak, hogy sok hívő elmulasztja Isten tervét az életével kapcsolatban. Bíznak saját képességeikben, ezért nem keresik komolyan Isten akaratát. Ehelyett saját zsenialitásukra hagyatkoznak, és így tévútra jutnak.

Isten gyakran azért engedi meg a kudarcot és a zűrzavart az életünkben, hogy meglássuk szívünk teljes romlottságát és tévedésre hajlamos értelmünk megbízhatatlanságát, és így megtanuljuk, hogy szükség van arra, hogy szorosabban ragaszkodjunk Hozzá. Az egyik legfőbb tanulság, amelyet az Úr igyekezett tanítani tanítványainak, az volt, hogy Nélküle semmit sem tehetnek (János 15:5). Nagyon lassan tanulták meg ezt, és mi is így vagyunk ezzel.

Az alázatos ember felismeri a korlátait, és erősen támaszkodik Istenre, ezért nehézség nélkül meg fogja ismerni Isten akaratát. A magabiztos teológiai doktor viszont, aki a szemináriumi képzésére támaszkodik, a sötétben tapogatózik.

Minden utadon ismerd el Őt, és Ő irányítja ösvényeidet (Példabeszédek 3:6).

Néha nagyon szeretnénk tudni Isten útmutatását életünk egyik területén, de más területeken nem annyira lelkesedünk az Ő vezetéséért. Például komolyan kereshetjük Isten akaratát a házasságban, de nem biztos, hogy akkor is ezt tesszük, amikor munkát keresünk. Vagy lehet ez fordítva is. Vagy talán Isten útmutatását keressük, hogy hogyan és hol töltsük el az egyhavi éves szabadságunkat, de soha nem kérdezzük meg, hogy mire költsük a pénzünket. Ez azért van, mert hajlamosak vagyunk arra, hogy csak akkor akarjuk Isten vezetését, amikor az nekünk megfelel.

Az önző indítékok, gyakran számunkra is ismeretlenül, ott lapulnak a szívünkben. Bizonyos ügyekben azért keressük Isten akaratát, mert nem akarunk olyan hibákat elkövetni, amelyek szenvedést vagy veszteséget okozhatnak nekünk. Az indíték nem az, hogy Istennek tetsszünk, hanem az, hogy kényelemben és jólétben éljünk. Ezért nem kapjuk meg Isten vezetését, mert Ő megígérte, hogy csak azokat vezeti, akik minden útjukon elismerik Őt, azokat, akik örömmel fogadják el az Ő útmutatását életük minden területén.

Sok olyan terület van, ahol Isten akarata már kinyilatkoztatott nekünk a Szentírásban. Például a Biblia azt mondja, Isten azt akarja, hogy szentek és hálásak legyünk:

„ Ez az Isten akarata, hogy felszenteltek legyetek - elkülönítve és külön választva a tiszta és szent életre…" (1 Thessz. 4:3).

„Mindenben adjatok hálát Istennek - bármilyenek is legyenek a körülmények, legyetek hálásak és adjatok hálát, mert ez az Isten akarata számotokra, akik Krisztus Jézusban vagytok" (1Thessz. 5:18).

Hasonlóképpen, Isten azt várja tőlünk, hogy úgy szeressük felebarátainkat, mint önmagunkat (Róma 13:9). Ha megkaptuk Istentől a megbocsátást és az üdvösséget, akkor ugyanezt kell kívánnunk a felebarátainknak is. Az Újszövetségben világosan kijelenti Isten az akaratát: az Ő tanúinak kell lennünk (Ap. csel. 1:8).

A felebarátaink szeretete azt jelenti, hogy elsősorban a lelki szükségleteikkel törődünk, de nem zárja ki más szükségleteiket sem. Isten azt mondta:

„Azt akarom, hogy osszátok meg az ételt az éhezőkkel, és hozzátok be a saját otthonotokba azokat, akik gyámoltalanok, szegények és nincstelenek. Öltöztessétek fel azokat, akik fáznak, és ne bújjatok el a rokonok elől, akiknek szükségük van a segítségetekre. Ha ezeket a dolgokat megteszitek, Isten a saját dicsőséges világosságát árasztja rátok. Akkor az Úr válaszolni fog, ha hívjátok. 'Igen, itt vagyok'. Gyorsan fog válaszolni. Mindössze annyit kell tennetek, hogy abbahagyjátok a gyengék elnyomását, a hamis vádaskodást és a rosszindulatú pletykák terjesztését! Etessétek az éhezőket! Segítsetek a bajba jutottakon! Akkor a ti fényetek ki fog ragyogni a sötétségből, és a sötétség körülöttetek olyan világos lesz, mint a nappal, és az Úr szüntelenül vezetni fog titeket" (Ézsaiás 58:7-11 - TLB).

Isten örömmel tárja fel gondolatait azoknak, akik önzetlenül törődnek mások szükségleteivel.

Ha nem engedelmeskedünk az Úrnak ezeken a területeken, ahol már kinyilatkoztatta akaratát, akkor nem várhatjuk el, hogy más területeken is vezessen minket. Az isteni vezetés egyik alapelve, hogy Isten soha nem ad további világosságot annak, aki figyelmen kívül hagyja a már meglévő világosságot. Isten nem fogja megmutatni nekünk a második lépést, mielőtt megtesszük az elsőt. „Ahogyan mész, lépésről lépésre, megnyitom előtted az utat" - ez az Ő ígérete (Példabeszédek 4:12 - átfogalmazva). Őt minden lépésünk érdekli.

„A (jó) ember lépteit az Úr irányítja és szilárdítja meg, amikor gyönyörködik az útjában, és minden lépésével foglalkozik" (Zsoltárok 37:23).

Itt van egy másik ígéret az engedelmesek számára az útmutatásról:

"Én tanítalak (mondja az Úr), és vezetlek az életed legjobb útján; tanácsot adok neked, és figyelem a fejlődésedet, (de) ne légy olyan, mint az értelmetlen ló vagy öszvér". (Zsoltárok 32:8-9 - TLB)

(A lovat a türelmetlenség jellemzi, amely mindig előre akar sietni, míg az öszvért a makacsság jellemzi, amely gyakran nem hajlandó előrehaladni. Mindkét magatartást el kell kerülnünk.)

Isten a lelkiismeretünkön keresztül szól hozzánk, amikor engedetlenek vagyunk. Ezért ügyelnünk kell arra, hogy mindig hallgassunk a lelkiismeret hangjára. Jézus ezt mondta:

„A tested lámpása a szemed; ha a szemed ép és jól teljesíti a feladatát, akkor az egész tested tele van világossággal" (Lukács 11:34).

Mit értett Jézus a szem alatt? A Máté 5:8-ban a szellemi látást a szív tisztaságával kapcsolta össze. Tehát a szemnek a lelkiismeretre kell utalnia, amely, ha állandóan engedelmeskedünk neki, a szív tisztaságára vezet bennünket.

Önmagában a lelkiismeret nem Isten hangja, mert azt azok az elvek alakítják és határozzák meg, amelyekre az ember az életét alapozza. Ha azonban folyamatosan engedelmeskedünk neki, és összhangba hozzuk a Biblia tanításával, akkor egyre inkább Isten mércéjét fogja tükrözni. A Lukács 11:34-ben olvasható ígéret tehát az, hogy ha tisztán tartjuk a lelkiismeretünket, akkor Isten világossága fogja elárasztani az életünket - és így megismerjük az Ő akaratát. Ha nem hallgatunk a lelkiismeret hangjára a mindennapi életünkben, akkor nem fogjuk meghallani a Szent Szellem hangját, amikor Isten vezetését keressük. Az Istennek való azonnali engedelmesség, valahányszor Ő szól hozzánk, a vezetés egyik titka.

Nemrégiben olvastam egy tizenöt éves, születésétől fogva vak fiúról, aki biztonságosan vezetett egy repülőt, és leszállt vele. Ezt a figyelemre méltó teljesítményt úgy érte el, hogy azonnal engedelmeskedett minden utasításnak, amelyet a pilótakiképzője adott. Amikor az élet sokféle problémájával szembesülünk, úgy érezhetjük magunkat, mint a vakok, akik egy ismeretlen és láthatatlan kifutópályán próbálnak leszállni egy repülővel. Ha azonban kialakítjuk az Isten parancsainak való azonnali engedelmesség szokását, meg fogjuk tapasztalni, hogy biztonságosan landolunk.

„Határozottan szenteljétek fel testeteket - bemutatva minden tagotokat és képességeteket - élő áldozatként, szentül és Istennek tetszően, hogy bebizonyítsátok (magatoknak), mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12:1-2).

Az Újszövetség arra buzdít bennünket, hogy legyünk az Úr rabszolgái. Pál Jézus Krisztus készséges rabszolgájának nevezte magát. Az Ószövetségben a szolgáknak két osztálya volt - a rabszolga és a bérelt szolga. A rabszolga, a béres szolgával ellentétben, soha nem kapott fizetést. A gazdája vette meg őt egy bizonyos árért, és ennek következtében mindenestül (minden tulajdonával együtt) a gazdájáé volt. Minden hívőnek ezt kell felismernie, hogy ő is ilyen. Az időnk, a pénzünk, a tehetségünk, a családunk, a vagyonunk, az elménk és a testünk - minden - a Mesterünkhöz és Urunkhoz tartozik, mert a kereszten történt megvásárlás jogán az Övé (1 Korinthus 6:19-20).

Ezért arra buzdítanak bennünket, hogy egyszer és mindenkorra szánjuk oda testünket Istennek élő áldozatként úgy, mint az ószövetségi égőáldozatot. Az égőáldozatot, a bűnért való áldozattal ellentétben, teljes egészében Istennek ajánlották fel, és az áldozattevő teljes odaadását jelentette Neki. Amikor az ember égőáldozatot mutatott be, semmit sem kapott vissza. Isten azt tehetett azzal az áldozattal, amit csak akart. Ez szimbolizálta a golgotai keresztet, ahol az Úr Jézus teljesen felajánlotta magát az Atyjának, mondván,

„Atyám, ne az én akaratom legyen meg, hanem a tiéd."

Ezt jelenti, hogy élő áldozatként odaszánjuk testünket Istennek: meg kell halnunk a saját akaratunknak és döntésünknek, hogy Isten hogyan és hol használja a testünket. Csak így ismerhetjük meg az Ő akaratát.

Általában az engedelmesség hiánya a fő oka annak, hogy nem tudjuk megismerni Isten akaratát. Az Úrnak való engedelmességünk kapcsán gyakran fenntartásaink vannak. Nem igazán vagyunk hajlandóak bármit elfogadni, amit Isten kínál számunkra.

Egyszer találkoztam egy testvérrel, aki hajlandó volt bármilyen hivatást elvállalni, kivéve a teljes idejű keresztyén szolgálatot. Elmondtam neki, hogy ez a fenntartás volt az, ami megakadályozta abban, hogy tisztában legyen Isten tervével az életére vonatkozóan. Amikor végül mindent átadott az Úrnak, azonnal mélyebb bizonyosságot nyert Isten akaratáról. Isten nem hívta őt teljes idejű keresztyén szolgálatra, de azt akarta, hogy kész legyen rá.

Sokan, akik azzal az ürüggyel jönnek Istenhez, hogy meg akarják ismerni az Ő akaratát, valójában csak az Ő jóváhagyását akarják ahhoz az úthoz, amelyet már eldöntöttek maguknak. Ezért nem kapnak választ Tőle. Milyen hamar megoldódnának az útmutatással kapcsolatos problémáink, ha fenntartás nélkül átadnánk magunkat Urunknak, mondván,

„Uram, bármit hajlandó vagyok elfogadni, ha biztosítasz arról, hogy ez a Te akaratod. Válassz Te nekem, Uram. Nincs saját választásom ebben a kérdésben."

Ábrahámot az tette „Isten barátjává", hogy hajlandó volt bárhová elmenni és bármikor, bármit megtenni Istenért.

Müller György (George Muller) Bristolból (Anglia) nagy hitű ember volt, aki figyelemre méltó pontossággal tudta megállapítani Isten akaratát. Ő mondta ezzel kapcsolatban,

„Kezdetben arra törekszem, hogy a szívemet olyan állapotba hozzam, hogy ne legyen saját akarata egy adott dologgal kapcsolatban. Az emberekkel való problémák kilenctizedének ez az oka. A nehézségek kilenctizede leküzdhető, ha a szívünk kész az Úr akaratát teljesíteni, bármi legyen is az. Ha valaki valóban egy ilyen állapotban van, akkor általában már rövid út vezet ahhoz a felismeréshez, hogy mi az Ő akarata".

Néhányan még azelőtt meg akarják ismerni Isten akaratát, mielőtt eldöntenék, hogy engedelmeskednek-e vagy sem. Isten azonban nem tárja fel az akaratát az ilyen embereknek. Jézus ezt mondta:

„ Ha valaki meg akarja tenni az Ő akaratát, meg fogja ismerni (hogy mi az Ő akarata) ." (János 7:17).

Egyedül az a hajlandóság, hogy bármit megteszünk, amit Isten parancsol, készít fel minket arra, hogy megismerjük az Ő tökéletes akaratát. Ez vonatkozik a kis és a nagy dolgokra egyaránt.

„Ne alkalmazkodjatok ehhez a világhoz (…). Hanem alakuljatok át elmétek (teljes) megújulása által - új elképzelések és új magatartás által -, hogy bebizonyítsátok (magatoknak), mi az Istennek jó, kedves és tökéletes akarata" (Róma 12:2).

A világiasság bedugítja a szellemi füleinket, megakadályozva minket abban, hogy meghalljuk Isten hangját. Minden emberre, aki ebben a világban él, hatással van a világ szelleme. Senki sem menekülhet a hatása alól. Gyermekkorunktól kezdve mindannyian napról napra többet vagy kevesebbet szívunk magunkba e világ szelleméből - azáltal, amit hallunk, látunk és olvasunk. Ez különösen az elménkre hat, és befolyásolja gondolkodásunkat. Ebből adódóan a döntéseinket többnyire világi megfontolások alapján hozzuk meg.

Isten Szelleme, aki eljön, hogy bennünk éljen, amikor 'újjászületünk', szemben áll e világ szellemével, és ezért teljesen meg akarja újítani a gondolkodásunkat. Isten végső célja velünk az, hogy az Ő Fiának képmására formálódjunk. Ez az Ő akaratának elsődleges része mindannyiunk számára. Minden más - hogy kit vegyünk feleségül, hol éljünk és hol dolgozzunk - másodlagos. Isten minden velünk kapcsolatos cselekedete erre a célra irányul - hogy olyanok legyünk, mint Jézus (lásd Róma 8:28-29). Ez azonban csak akkor teljesedhet be bennünk, ha engedjük, hogy a Szent Szellem naponta megújítsa az elménket. Minél inkább megújul így az elménk, annál pontosabban fogjuk tudni megkülönböztetni Isten akaratát az élet keresztútjain.

A világiasság alapvetően nem valami külsődleges dolog - például moziba járás, ivás, dohányzás, drága és divatos ruhák és díszek viselése, vagy pazarló életmód. Ezek utalhatnak a világi emberre, de ezek csak a világi gondolkodásmód külső kifejeződései. A világnak való megfelelés alapvetően az ember elméjében létezik, és különböző módokon mutatkozik meg, különösen a döntéseiben. Például, amikor egy világi ember munkát vagy karriert fontolgat, olyan tényezők irányítják, mint a fizetés, az előléptetési kilátások, a kényelem, a könnyedség, a jólét, stb. Amikor pedig házasságot fontolgat, olyan szempontok fogják befolyásolni, mint a családi helyzet, a kaszt (Indiában), a rendelkezésre álló hozomány, az életben elfoglalt pozíció, a fizikai szépség vagy a gazdagság.

A hívő ember döntéseit viszont elsősorban szellemi tényezőknek kell irányítaniuk, bár más szempontokat sem szabad elhanyagolni. Isten nevének dicsősége és az Ő országának kiterjesztése kell, hogy legyen az elsődleges szempontunk. Ezért tanított minket az Úr arra, hogy először így imádkozzuk: „Szenteltessék meg a Te neved, jöjjön el a Te országod", és csak azután: „Legyen meg a Te akaratod".

A világi indítékok megkülönböztetése és kiküszöbölése létfontosságú, ha meg akarjuk ismerni Isten akaratát. Azt mondani, hogy „Isten vezetett engem", amikor az indítékaink önzőek voltak, istenkáromlás! Sokkal jobb ilyen esetekben azt mondani, hogy a döntés a mi döntésünk volt, mint hogy visszaéljünk Isten nevével, és a világiasságunkat szellemi köntösbe öltöztessük. Semmit sem nyerünk azzal, ha csupán meggyőzünk másokat (vagy akár önmagunkat) arról, hogy Isten akaratát teljesítjük. Végül is Istent nem lehet becsapni. Ahogy a Biblia mondja:

„Mi mindig bebizonyíthatjuk, hogy igazunk van, de vajon az Úr meg van-e erről győződve?" (Példabeszédek 16:2 - TLB) "Minden cselekedetünket igazolhatjuk, de Isten az indítékainkat vizsgálja" (Példabeszédek 21:2 - TLB).

Elménk megújulása azt eredményezi, hogy úgy kezdünk el gondolkodni, ahogyan az Úr gondolkodik, és úgy látjuk a helyzeteket és az embereket, ahogyan Ő látja őket. Pál elméje annyira megújult, hogy ki merte mondani, hogy Krisztus elméje van benne, és hogy többé nem pusztán emberi szemszögből nézi az embereket (1 Kor. 2:16; 2 Kor. 5:16). A kolossébeli hívőkért azért imádkozott, hogy ők is így változzanak át.

„Kérjük Istent, hogy úgyszólván az Ő szemszögéből lássátok a dolgokat azáltal, hogy szellemi éleslátást és megértést kaptok" (Kolossé 1:9 - JBP).

Az elménk ilyen átalakulása lehetővé teszi számunkra, hogy tudjuk, mi az, ami tetszik Istennek, és mi nem, és így könnyedén meg tudjuk majd különböztetni az Ő akaratát a különböző helyzetekben, amelyekkel szembesülünk. Isten ígérete számunkra ebben az újszövetségi korban a következő:

„Ez az új megállapodás (testamentum): Az elméjükbe írom a törvényeimet, hogy tudják, mit akarok tőlük, hogy megtegyenek anélkül, hogy megmondanám nekik. Az elméjükbe írom a törvényeimet, hogy mindig tudják az akaratomat" (Zsidók 8:10; 10:16 - TLB).

Egy ilyen megújulás nem csak Isten akaratát, hanem módszerét és célját is megérteti velünk - nem csak azt fogjuk tudni, hogy Isten mit akar tőlünk, hanem azt is, hogy hogyan és miért akarja, hogy megtegyünk valamit. Isten akaratának teljesítése nehéz lehet, ha nem értékeljük Isten céljait. Ha viszont értékeljük azokat, akkor Isten akarata számunkra azzá válik, ami Jézus számára volt - gyönyörűségessé. Azért félünk Isten akaratától, mert nem ismerjük Isten természetét. Ha jobban ismernénk Őt, örömmel teljesítenénk minden parancsolatát.

Hogyan újulhat meg az elménk? Egy feleség, aki a férje közelségében van, szívbeli közösségben, az évek múlásával egyre többet és többet tud meg a férj gondolkodásáról és útjairól. Ugyanez vonatkozik a hívő emberre és Istenére is. Az újjászületés olyan, mint egy házasság az Úr Jézussal. Ettől a ponttól kezdve szoros közösségben kell járnunk az Úrral, napról napra beszélgetve vele.

Hagynunk kell, hogy naponta beszéljen a szívünkhöz, mind az Igén keresztül, mind pedig a próbákon keresztül, amelyeket megenged az életünkben. Így azt vesszük majd észre, hogy egyre inkább Urunk képmására fogunk hasonlítani (2 Korinthus 3:18). Ha elhanyagoljuk az Isten Igéjén való mindennapi elmélkedést és az Úrral való imakapcsolatot, akkor rendkívül nehéz lesz Isten gondolatainak felismerése. Az Isten Igéjén való elmélkedés helyreigazíthatja torz és ferde gondolkodásmódunkat, és szellemi gondolkodásúvá és érzékennyé tud tenni bennünket Isten hangjára.

Az Úr hangját csak akkor ismerhetjük fel, ha hozzászokunk, hogy rendszeresen halljuk. Egy újonnan megtért ember egyszer megkérdezte Isten érett szolgáját, hogy miért van az, hogy bár Krisztus azt mondta: „Az én juhaim ismerik a hangomat", ő mégsem hallja az Úr hangját. Isten szolgája azt válaszolta,

„Igen, igaz, hogy az Ő juhai ismerik a hangját, de az is igaz, hogy a bárányoknak meg kell tanulniuk (felismerni) azt".

Egy fiú azért ismeri fel könnyen az apja hangját, mert már nagyon sokszor hallotta. Még így is, csak akkor leszünk képesek megkülönböztetni az Úr hangját a többi hang zajától és lármájától, amely a fejünkben cseng, ha keressük Isten akaratát. Ha megszoktuk, hogy az Úr hangjára hallgassunk, akkor a vészhelyzetekben ez az Ő ígérete:

„ A te füled hallja majd a szózatot mögötted, amely így szól: 'Ez az út, járj rajta'; amikor jobbra fordulsz, és amikor balra fordulsz " (Ézsaiás 30:21).

Ha viszont csak vészhelyzetben fordulunk az Úrhoz, akkor nem valószínű, hogy egyáltalán meghalljuk a hangját. Isten gyermekei közül néhányan annyira elfoglaltak, hogy a mindennapi életükben nincs idejük az Úrra hallgatni, mégis válságos időkben azonnal meg akarják ismerni az Ő akaratát. Az ilyen hívőkről szólva G. Christian Weiss azt mondta, hogy vészhelyzetben az imájuk szellemisége valahogy így hangzik:

„Uram Jézus, szörnyen elfoglalt voltam, és nem sok időm volt arra, hogy beszélgessek veled. Bocsáss meg nekem. Most azonban, Uram, kényszerhelyzetben vagyok, és holnap reggel 10 óráig tudnom kell a Te akaratodat ebben a nagyon fontos ügyben. Ezért kérlek, Uram, siess és fedd fel nekem. Ámen."

Isten akarata nem így tárul fel, sőt valójában egyáltalán nem tárul fel az ilyen embereknek.

A napi közösség Istennel elmélkedésben és imádságban létfontosságú, ha azt szeretnénk, hogy Isten vezessen bennünket az életünkben.

Összefoglaló

Ha meg akarjuk ismerni Isten akaratát, akkor először a következő feltételeknek kell megfelelnünk:

1. Hinnünk kell abban, hogy Isten kinyilatkoztatja nekünk akaratát. Az ilyen hitet őszinte vágy és türelem jellemzi. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy kivárjuk Isten idejét.

2. Nem szabad bíznunk saját okosságunkban, és alázatosan Istenre kell támaszkodnunk. Nem kell elvetnünk az értelmi képességeinket, de bizalmunkat Istenbe és nem önmagunkba kell helyezni.

3. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy életünk minden területén teljesítsük Isten akaratát, és ne csak néhány területen. Engedelmeskednünk kell annak a világosságnak, amelyet Isten már megadott nekünk, és mindig tisztán kell tartanunk a lelkiismeretünket.

4. Fenntartás nélkül át kell adnunk magunkat Istennek, és késznek kell lennünk elfogadni mindent, amit Ő választ számunkra.

5. Naponta együtt kell járnunk Istennel, és hallgatnunk kell arra, amit mondani akar. Engednünk kell, hogy így megújítsa az elménket, és megszabadítson minket a világi gondolkodásmódtól.

Fejezet 3

Vezetés a belső bizonyosságon keresztül

Amikor arra a témára térünk, hogy milyen módon vezet minket Isten, szem előtt kell tartanunk, hogy a bibliai elvek fontosabbak, még az istenfélő férfiak és nők tapasztalatainál is. Isten nem korlátozódik arra, hogy bármilyen általunk meghatározott minta szerint munkálkodjon. Ő szuverén, és időnként dönthet úgy, hogy a vezetés szokásos módja helyett a csodát választja. Izraelt felhőoszlop és tűzoszlop segítségével vezette a pusztában, de ez a módszer megszűnt, amikor beléptek Kánaánba.

Az Apostolok cselekedeteiben van néhány eset a rendkívüli vezetésre. Egy angyal szólt Fülöphöz, és azt mondta neki, hogy hagyja el Szamáriát, és menjen a sivatagi útra (8:26). Anániásnak azt mondta az Úr egy látomásban, hogy menjen el Saulhoz (9:10-16). Péter látomást látott, amelyben Isten kijelentette, hogy az örömhírt (evangéliumot) a pogányokhoz kell vinnie (10:9-16). Pál látomást látott, amely arra utasította, hogy menjen Macedóniába (16:9). Egy olyan esetről is beszélt, amikor az Úr egy látomásban utasítást adott neki Jeruzsálemben (22:17-21). Ezek azonban inkább kivételek, mint a szabály.

Nem zárhatjuk ki teljesen annak a lehetőségét, hogy Isten ma is hasonló módon irányítja gyermekeit, de - mint ahogy az Apostolok cselekedeteiben - az ilyen esetek ritkák.

Ebben a könyvben csak a vezetés szokásos módjaival foglalkozunk.

Az Ószövetségben úgy tűnik, hogy Isten akaratának megismerése könnyű feladat volt. Mózes törvénye sok mindenben világos és pontos volt. Az izraelitáknak a pusztában csak a felhőoszlopot kellett figyelniük és követniük nappal, és a tűzoszlopot éjszaka. Nem kellett szelleminek lenniük ahhoz, hogy tudják, mikor és hová kell menniük. Csak jó látásra volt szükségük! Amikor a főpap Isten akaratát kereste, csak annyit kellett tennie, hogy az 'Urimot és a Thummimot' az Úr jelenlétében eldobja, és azok jelezték az „Igen"-t vagy a „Nem"-et. Az egész azért volt olyan egyszerű, mert külsődleges volt, és az ember fizikai érzékszervei által könnyen felfogható volt.

Mindezzel ellentétben Isten akaratának megismerése sokkal nehezebbnek tűnik számunkra napjainkban. Ennek az az oka, hogy Isten azt akarja, hogy mi magunk győződjünk meg róla, mi az Ő tökéletes akarata (Róma 12:2). A Szent Szellem most a hívőben él, hogy a vezetője legyen, és Ő helyettesíti az Ószövetségben létező összes külső vezetési módszert. A külső vezetés az éretleneknek való, a belső vezetés az érett hívők jellemzője - és ez az az út, amelyen Isten ma minden gyermekét vezetni kívánja.

Amikor Isten akaratát keressük, meg kell győződnünk arról, hogy mit mond nekünk a Szent Szellem a szellemünkben. Ezért lényeges, hogy igyekezzünk beteljesedni (betöltekezni) a Szent Szellemmel. A Biblia azt mondja,

„Ne legyetek bizonytalanok, meggondolatlanok és ostobák, hanem értsétek és szilárdan ragadjátok meg, mi az Úr akarata, (ezért) legyetek (mindig) betelve Szent Szellemmel" (Efézus 5:17-18).

A Lukács 4:1 szavai is jelentősek: „Akkor Jézus, telve Szent Szellemmel (...) a (Szent) Szellem által vezetve". Az Úr Jézust földi élete során kizárólag a Szent Szellem belső bizonyossága irányította és vezette - soha nem emberi kényszer vagy tanács, de még csak nem is együttérzésre való felhívás.

A Szellem hangjára való érzékenység a korai keresztyének körében is megtalálható volt. Az Apostolok cselekedeteiben azt látjuk, hogy Fülöp a Szellem belső sugallatára cselekszik, és csatlakozik az etiópiai komornyik szekeréhez (Ap.csel. 8:29); Péter engedelmeskedik a Szellem belső hangjának, amely arra kéri, hogy menjen Kornéliusz házához (Ap.csel. 10:19-20); az antiókhiai gyülekezet vezetői pedig felismerik a Szent Szellem bizonyságát a szellemükben, amely megerősíti Saul és Barnabás külföldi missziós szolgálatra való elhívását (Ap.csel. 13:2). Ugyanez a Szellem akar ma is vezetni mindannyiunkat minden döntésünkben.

A Szent Szellem inkább a szellemünkben lévő belső késztetésen keresztül szól hozzánk, mint hallható hangon. Belsőleg ösztönöz bennünket, hogy egy bizonyos lépést megtegyünk, vagy ne tegyünk meg. Általában ez az imában eltöltött sok idő eredménye, amikor mérlegeljük a javasolt cselekvés előnyeit és hátrányait. A Szent Szellem azonban időnként hirtelen sürgetést is adhat nekünk, hogy menjünk el valahová, vagy tegyünk meg valamit. A hirtelen késztetés azonban, hogy valami nevetséges dolgot tegyünk, jöhet az ördögtől is - vagy önmagunktól. Ezért óvatosnak kell lennünk. A Szent Szellem mindenesetre soha nem fog minket a Biblia tanításával ellentétesen vezetni.

Megkülönböztethetjük a Szent Szellem hangját abból az erősödő késztetésből, amelyet a szellemünkben előidéz, és a növekvő békességből, amely betölti az elménket, ahogy imádkozunk egy dologért. „A Szellemre hangolt elme az élet és a békesség" (Róma 8:6 - NASB). Az ördög hangja általában zaklató és sürgető, és gyakran kíséri az ítélettel való fenyegetés, ha nem engedelmeskedünk azonnal. Isten mindig elegendő időt ad nekünk, hogy megfontoljuk és meggyőződjünk az Ő akaratáról.

Bizonyos alkalmakkor a Szellem úgy vezet bennünket, amit az elménk nem képes teljesen megérteni. Stephen Grellet amerikai prédikátort egyszer a Szellem egy bizonyos fakitermelő telepre vezette, amelyet elhagyatottnak talált. Annyira biztos volt azonban a vezetésben, hogy bement az üres ebédlőbe, és megtartotta a prédikációját. Sok évvel később egy férfi kereste meg Grellet-et Londonban. Emlékeztetve őt az esetre elmondta, hogy ő volt a szakács azon a telepen, és aznap ő volt ott az egyetlen ember. Egy ablak alatt rejtőzött el, és hallgatta Grellet prédikációját. Megtért, és az Úrnak kezdett munkálkodni. Az ilyen vezetés azonban rendkívül ritka.

Gyakran nem könnyű megkülönböztetnünk a saját szívünk hangját a Szellem hangjától, mert a szívünk annyira csalárd. Amikor például egy lehetséges házastársat fontolgatunk, könnyen összetéveszthetjük az érzelmi indíttatást a Szent Szellem bizonyságtételével, ami a „békesség és öröm növekvő érzését jelenti minden egyes javasolt lépés megvizsgálásánál". A megtévesztés esélye jelentősen csökken, ha megvizsgáljuk az indítékainkat, és meggyőződünk arról, hogy egyedül Isten dicsőségét kívánjuk, és készek vagyunk elfogadni, bármit is választ számunkra. Általában akkor kerülünk tévútra, ha hiányzik ez az engedékenység, vagy ahol az indítékok önzőek.

Isten akarata néha éppen az lehet, ami nekünk is tetszik, de az is lehet, ami nekünk ösztönösen nem tetszik. Nem szabad azt gondolnunk, hogy Isten akarata mindig a legnehezebb út, ami előttünk áll, de nem is kell, hogy a legkönnyebb cselekvési irány legyen. Amikor nehéz helyzetbe kerülünk vagy nehéz feladatot kapunk, kísértésbe eshetünk, hogy elmeneküljünk onnan. Ezt könnyen összetéveszthetjük a Szellem vezetésével. Ilyen alkalmakkor, ha kétségeink vannak, jobb, ha megtesszük a nehezebb lépést, és bízunk Istenben, hogy kegyelmet ad nekünk, hogy Krisztus győzelmét nyilvánvalóvá tegyük a helyzetünkben.

Egy gyakorlatias javaslat az lehet, hogy „mérleget" készítesz, amikor el kell döntened azt, hogy milyen lépéseket tegyél. Húzz egy vonalat egy papírlapon, és írd fel az egyik oldalra az összes indokot, ami egy bizonyos dolog mellett szól, a másik oldalra pedig az összes ellene szóló indokot. Naponta imádkozzunk ezen indokok felett, és szükség szerint vizsgáljuk felül a listát. Legyél őszinte és hajlandó elfogadni bármelyik cselekvési irányt. Miközben tovább imádkozol, a Szent Szellem bizonyosságot fog adni a szellemedben arról, hogy mit kell tenned. Ha egyre növekvő békességet tapasztalsz a szellemedben egy bizonyos cselekvési móddal kapcsolatban, az általában egyértelmű jele annak, hogy mit vár tőled Isten, hogy megtegyél. A Biblia ezt mondja:

„A Krisztusból (a Szent Szellem által) származó békesség uralkodjék (folyamatosan bíróként működjön) szívetekben - döntsétek el és oldjátok meg véglegesen az elmétekben felmerülő kérdéseket" (Kolossé 3:15 - AMP).

Ahogy egy futballmeccsen a játék abbamarad, amikor a játékvezető megfújja a sípját (hogy jelezze a szabálytalanságot), úgy nekünk is ellenőriznünk kell magunkat, amikor elveszítjük a békességünket. Csak akkor haladjunk előre, ha a szellemünkben tökéletes békesség van.

Lényeges, hogy felismerjük a Szent Szellem belső bizonyságtételének fontosságát, amelyről ebben a fejezetben beszéltünk, mert ez a legfőbb eszköz, amellyel Isten ma vezeti gyermekeit. Mindig engedelmeskednünk kell a belső késztetéseknek, valamint a Szellem belső ellenőrzésének. Nem elég, ha a hívő embert a helyes és helytelen elve vezeti. Ez az Ószövetség síkja. Isten Új Szövetségének értelmében arra vagyunk hivatottak, hogy egy magasabb szinten éljünk - magának Istennek az életében osztozzunk, és ez az élet irányítson bennünket. Az élet e két szintjét az Édenkert két fája jelképezi - a jó és a rossz tudásának fája és az élet fája. Jó, ha van egy erkölcsi kódexünk, amely megmondja, hogy mi a jó és mi a rossz, és e szerint a mérce szerint élünk, de ez azt jelenti, hogy visszatérünk a „törvény alatt" való élethez. A keresztyén mérce magasabb (Máté 5:17-48).

Watchman Nee a Vezetés két alapelve című könyvecskéjében ezt írja: „Elképesztő dolog, hogy oly sok keresztyénnek csak egy külső normának való megfelelés a célja, holott amit Isten az újjászületés által adott nekünk, az nem egy csomó új szabály és előírás, amelyeknek meg kell felelnünk. Nem egy új „Sínai-hegyhez" vitt el minket, és nem egy új parancsolatrendet adott nekünk 'tedd ezt' és 'ne tedd ezt' parancsolatokkal." (…) "Keresztyénként most már Krisztus életét birtoklod, és az Ő életének reakcióit kell figyelembe venned. Amikor valamilyen lépést fontolgatsz, és az élet felerősödik benned, hogy megtedd azt a lépést; a belső életed pozitívan reagál; és van benned „kenet" (1 János 2:20, 27); akkor bátran követheted a javasolt irányt. Ez a belső élet jelzése. Ha azonban egy bizonyos lépést fontolgatsz, és a belső életed elkezd lanyhulni, akkor tudhatod, hogy a fontolgatott lépést el kell kerülnöd, bármennyire is kívánatosnak tűnik."

Vegyétek észre, hogy sok megtéretlen ember viselkedését a helyes és helytelen elve határozza meg. Miben különbözik akkor a keresztyén a nem keresztyéntől, ha mindkettőjüket ugyanaz az elv vezérli? Isten Igéje világosan megmutatja nekünk, hogy a keresztyént Krisztus élete irányítja, nem pedig bármilyen külső etikai kódex. A keresztyén emberben van egyfajta élet, ami válaszol arra, ami Istentől van, és ellene áll annak, ami nem tőle van; ezért figyelnünk kell a belső reakcióinkra." (…) "Ne merjünk arra hagyatkozni, hogy külső dolgok vezessenek minket, sem pedig a saját érvelésünk vagy mások érvelése. Lehet, hogy mások helyesek tartanak egy bizonyos dolgot, és amikor mérlegeljük az érveket és ellenérveket, mi is helyesnek tartjuk; de mit mond róla a belső életünk?"

"Ha egyszer felismered, hogy minden keresztyén magatartás meghatározó tényezője az élet, akkor tudni fogod, hogy nemcsak mindazokat kell kerülnöd, amik rosszak (gonoszak), hanem mindazokat is, amik csak külsőleg jók. Csak az számít keresztyén magatartásnak, ami a keresztyén életből fakad; ezért nem járulhatunk hozzá semmilyen olyan cselekedethez, ami nem az életből fakad". (…) "Sok minden helyes az emberi mérce szerint, de az isteni mérce rossznak mondja azokat, mert hiányzik belőlük az isteni élet." (…) "Isten számunkra kijelölt útját nem külső jelzésekből, hanem belső jelzésekből ismerjük meg. A szellem békéje és öröme jelzi a keresztyén útját. Tény, hogy az Úr Jézus Krisztus a hívőben lakik, és Ő folyamatosan kifejezi magát bennünk, ezért érzékennyé kell válnunk az Ő életére, és meg kell tanulnunk megkülönböztetni, hogy mit mond ez az élet". (idézet vége)

Isten segítsen nekünk, hogy megtanuljuk ezt a leckét.

Összefoglaló

1. Isten ritkán vezet minket látványos módon. Ebben az újszövetségi korban Isten a Szent Szellem által vezet minket. Törekednünk kell tehát arra, hogy beteljesedjünk Szent Szellemmel.

2. A Szent Szellem a szellemünkben lévő belső benyomásokon keresztül szól hozzánk. Ez a benyomás növekszik, ahogy imádságban várjuk Istent, és növekvő belső békesség kíséri majd.

3. Ahhoz, hogy megkülönböztessük a Szellem hangját más hangoktól, meg kell vizsgálnunk az indítékainkat, és meg kell győződnünk arról, hogy azok tiszták-e.

4. Egy „mérleg", amelyben felmérjük egy javasolt cselekvés előnyeit és hátrányait, hasznos lehet abban, hogy megtaláljuk Isten akaratát.

5. Nagy jelentőséget kell tulajdonítanunk a Szent Szellem belső bizonyságtételének, mert ez Isten legfőbb vezetési módszere napjainkban. Isten elvárja, hogy ez vezéreljen bennünket mindennapi életünkben, és ne csupán egy erkölcsi kódex.

Fejezet 4

Külső eszközökkel történő vezetés

A Szent Szellem a következő külső eszközökön keresztül is szól a szellemünkhöz, amikor az Ő vezetését keressük:

1. A Biblia tanítása

2. A körülmények bizonyossága

3. Más hívők tanácsa

Ha pontosan megismertük Isten akaratát, akkor a Szent Szellem e külső eszközökön keresztül tett bizonysága meg fog egyezni a szellemünkben lévő belső bizonyossággal.

A Biblia azért adatott, hogy helyes tanításban részesüljünk, és az igazság ösvényén járjunk (2 Timóteus 3:16-17). Számos kérdésben Isten akarata már világosan kinyilatkoztatva olvasható benne.

Például ha a házasságot fontolgatod egy hitetlen emberrel, (még ha névleg keresztyén is és rendszeresen jár templomba), Isten Igéje egyértelmű:

„Ne legyetek felemás igában (a házasság jelképe) hitetlenekkel - ne kössetek velük össze nem illő szövetséget" (2 Korinthus 6:14).

Hasonlóképpen, ha látjuk, hogy egy testvérünk anyagi szükségben van, a Biblia világosan azt tanítja, hogy segítenünk kell neki (Jakab 2:15- 16; 1 János 3:17). Vagy ha vitánk van egy hittestvérünkkel, és azt szeretnénk tudni, hogy bírósághoz forduljunk-e vagy sem, a Biblia határozottan azt mondja: „Nem." (1 Korinthus 6:1-8). A Biblia azt is tanítja, hogy a hazugság és a lopás mindig helytelen (Efézus 4:25, 28). Ha valamilyen elhidegülés alakult ki közted és egy másik hívő között, a Biblia ismét nem hagy kétséget afelől, hogy mit kell tenned. Neked kell odamenned és kibékülnöd, magadnak kell kezdeményezned, még akkor is, ha a másik ember a hibás (Máté 5:23-24).

Ha aláírtunk egy szerződést vagy kötelezettségvállalást egy céggel vagy intézménnyel, akkor nem kell Isten akaratát keresnünk, hogy felbonthatjuk-e a szerződést vagy „kiszállhatunk-e" a kötelezettségből, ha máshol egy vonzóbb üresedés kínálkozik. A Biblia azt mondja, hogy aki Istennel lakik, „megtartja az ígéretet, még ha az tönkreteszi is" (Zsoltárok 15:4 - TLB), és azt is, hogy „Isten azokban gyönyörködik, akik megtartják ígéreteiket, és megveti azokat, akik nem tartják be" (Példabeszédek 12:22 - TLB). Szégyen és gyalázat, ha egy hívő ember nem tartja meg a szavát.

Hasonlóképpen a Biblia azt is tanítja, hogy ne maradjunk adósai senkinek (Róma 13:8).

Isten Igéje a konkrét parancsok mellett vezérelveket is megfogalmaz. Például amikor egy fiatalember a házasságot fontolgatja, elgondolkodhat azon, hogy kérjen-e hozományt, ahogyan azt a társadalomban mások teszik. Isten Igéje világosan figyelmeztet bennünket, hogy óvakodjunk a kapzsiságtól és a pénz szeretetétől. A Szentírás általános tanítása az is, hogy meg kell tanulnunk inkább adni, mint kapni - még kevésbé követelni (vö. Ap. csel. 20:33-35). Világos tehát, hogy Isten soha nem helyeselheti azt, ha valaki hozományt kér (vagy akár csak remél).

Mi a helyzet a szerencsejátékokkal való vagyonszerzéssel? A Példabeszédek 28:22-ben (TLB) ez áll:

„A gyors meggazdagodásra való törekvés gonosz, és szegénységhez vezet" (vö. Példabeszédek 13:11; 28:20 és 1 Timótheus 6:9-11).

Ezekből a részekből világosan kiderül, hogy Isten nem helyesli, ha egy hívő ember részt vesz a lottó, a fogadás vagy a szerencsejáték bármilyen formájában.

Isten Igéje valóban

„zseblámpa (fáklya), amely megvilágítja az előttünk álló utat, és megóv minket a botlástól" (Zsoltárok 119:105 - TLB).

Ritkán előfordulhat, hogy Isten a napi bibliaolvasásunk egy-egy konkrét szakaszán keresztül megerősítő vezetést ad nekünk. Azonban óvatosságra van szükség, mert gyakran valószínű, hogy olyasmit olvasunk bele egy szakaszba, ami alapvetően nincs benne. Általában az ilyen (vezetést adó) szakaszok anélkül kerülnek a figyelmünk középpontjába, hogy keresnénk őket. Nem bölcs dolog a napi bibliaolvasásunkban keresni a sugalmazó igeverseket, mert nem ez a célja a csendességben eltöltött időnek, és könnyen tévútra kerülhetünk ezáltal.

Lehet, hogy egy fiatal hívő az USA-ba akar menni, miközben Isten azt akarja, hogy Indiában maradjon. A Nyugat vonzereje az anyagiak terén azonban olyan erősen hathat rá, hogy amikor egy olyan verset talál, mint: „ repülnek.... nyugatra" (Ézsaiás 11:14), azonnal arra a következtetésre jut, hogy Isten arra bátorítja, hogy menjen. A szívünk csalóka, az ördög pedig ravasz ellenség. Mindkettővel szemben résen kell lennünk.

Isten természetfeletti bölcsességében vezethet minket egy szövegkörnyezetéből kiragadott versen keresztül, de ez inkább a kivétel, mint a szabály. Amikor Isten ilyen módszert alkalmaz, az általában csak azért történik, hogy megerősítse azt az útmutatást, amelyet a szokásos csatornákon keresztül kapunk. Soha ne tegyük az ilyen verseket a vezetés egyetlen alapjává semmilyen kérdésben.

Isten a Gondviselés Istene. Ő képes irányítani a körülményeinket, és ezáltal jelezni akaratát. Megengedi, hogy bizonyos dolgok megtörténjenek velünk, vagy azért, hogy megerősítse a Szellem bizonyságtétele által kapott vezetést, vagy azért, hogy megakadályozza, hogy rossz lépést tegyünk. Ahogy Müller György (George Muller) mondta: "A jó ember megállásait és lépéseit is az Úr rendezi" (vö. Zsoltárok 37:23).

Nem szabad azonban elfelejteni, hogy a Sátán is képes egy bizonyos mértékig a körülményeket úgy rendezni, hogy tévútra vezessen minket. Sokan kerültek már tévútra az egész életre szóló házastársuk kiválasztásában, mert az ördög által elrendelt körülmények vezették őket, hogy csapdába csalja őket azokkal. A megtévesztéstől úgy lehet megmenekülni, ha teljesítjük a második fejezetben említett vezetési feltételeket.

Az Isten által elrendelt körülményeknek alá kell vetni magunkat, és el kell fogadni azokat, ezzel szemben a Sátán által sugalmazottaknak ellen kell állni. Ha nem vagyunk biztosak benne, imádkozhatunk valami ilyesmit:

„Uram, nem tudom, hogy ez a helyzet a Te akaratod-e vagy a Sátáné. Én azonban mindenáron a Te tökéletes akaratodat akarom megismerni. Ments meg attól, hogy megtévesszenek, és így lemaradjak a Te tökéletes akaratodról. Ha ez Tőled van, örömmel elfogadom. Ha a Sátántól van, ellenállok neki, és megkötözöm a Te Nevedben."

Az Úr megőrzi utunkat, és mindent a javunkra fordít, ha őszinték vagyunk előtte, és az ő parancsolatai szerint élünk (Példabeszédek 2:8; Róma 8:28). A Sátán megakadályozta Pált abban, hogy Thesszalonikába menjen, de Timótheus elment helyette, és Isten céljai mégis beteljesedtek (1 Thesszalonika 2:18; 3:1-2).

Az Apostolok cselekedeteiben számos esetet találunk a körülmények általi vezetésre. Isten az üldöztetést arra használta fel, hogy az evangélium terjesztése érdekében szétszórja a gyülekezetet Jeruzsálemből (Ap. csel. 8:1). Pál és Barnabás egyik helyről a másikra költözött, amikor az üldözés olyan mértékben fokozódott, hogy nem volt értelme maradni (Ap. csel. 13:50-51; 14:5-6, 14:19-20). Ez összhangban volt az Úr parancsaival és példájával (Máté 10:23; János 7:1). Isten egy éhínséget használt fel arra, hogy Sault és Barnabást Jeruzsálembe vezesse (Ap. csel. 11:28-30), ahol megtanulták a sürgető imádság erejét (Ap. csel. 12:5). Antiókhiába visszatérve az imádságnak ezt a szellemét adták át a munkatársaiknak, és ez végül a munka kiterjesztését eredményezte távoli vidékekre is (Ap. csel. 12:25-13:3).

A Filippiben uralkodó kedvezőtlen körülményeket Isten arra használta fel, hogy Pált és Silást arra vezesse, hogy hirdessék az evangéliumot egy arra rászoruló börtönőrnek (Ap. csel. 16:19-34). Az Apostolok cselekedeteinek utolsó nyolc fejezete feltárja, hogy Isten hogyan használta fel a körülményeket arra, hogy Pált arra vezesse, hogy számos olyan embernek hirdesse az evangéliumot, akikkel normális esetben nem találkozott volna (vö. Filippi 1:12).

A világ legnagyobb misszionáriusai közül néhányat a körülmények vezettek a missziós területükre. David Livingstone kezdetben úgy érezte, hogy Kínába kell mennie, és orvosi képzésben részesült, hogy felkészüljön az ottani szolgálatra. Amikor készen állt az indulásra, Kína az ópiumháború miatt „lezárult". A Londoni Missziós Társaság Nyugat-Indiát javasolta. Ő ezt azzal az indokkal utasította el, hogy ott már sok orvos van. Végül a Robert Moffat úttörő misszionáriussal való kapcsolata révén Livingstone Afrikába ment.

Adoniram Judson arra érzett elhívást, hogy misszionáriusként szolgáljon Indiában, és ennek megfelelően indult útnak Amerikából. Indiába érkezésekor nem engedték, hogy ott maradjon. Madrasban azt mondták neki, hogy egy bizonyos időpontig el kell hagynia az országot. Ezért kénytelen volt felszállni az egyetlen hajóra, amelyik még az említett időpont előtt elhagyta Madrast. A hajó Burmába tartott, és Judson ott töltötte élete hátralévő részét.

Az a munka, amelyet ez a két férfi Istenért végzett ezeken a földrészeken, egyértelműen bizonyítja, hogy Isten volt az, aki elrendelte azokat a körülményeket, amelyek oda vezették őket.

Isten megakadályozhat minket abban, hogy olyan utakra lépjünk, amelyeket nem Ő választott számunkra, azáltal, hogy betegágyba helyez minket, vagy lekésünk egy vonatot, egy találkozót vagy egy meghallgatást. A csalódásaink lehetnek az Ő rendelései számunkra, ha az Ő uralma alatt élünk. Amikor nem kapjuk meg azt, amire nagyon vágytunk és amiért imádkoztunk, biztosak lehetünk benne, hogy Isten valami jobbat tartogat számunkra.

Egyszer egy vonat lekésése és egy hajó késedelmes érkezése vezetett oda, hogy beszéljek egy rászoruló lélekkel, aki még aznap este megnyitotta a szívét az Úr előtt. Egyszer (a haditengerészetnél) egy olyan hajóra való áthelyezés, amelyet nem szerettem, Isten eszköze volt arra, hogy elvezessen egy fiatal tengerészhez, aki átadta az életét az Úrnak, és bemerítkezett. Isten nem hibázik. Ő a Gondviselés Istene. Bízhatunk benne, hogy a körülményeket az Ő dicsőségére és a mi javunkra rendezi.

Időnként kérhetjük Istent, hogy a körülmények megváltoztatásával nyilatkoztassa ki akaratát, amikor akadályt találunk az utunkban. Amikor az Úr arra hívott, hogy mondjak le az indiai haditengerészetnél betöltött tiszti rangomról, lemondási kérelmet nyújtottam be, és a tengerészeti főhadiszállás azonnal elutasította a kérelmet. A körülmények így ellentétesek voltak azzal, amit a Szent Szellem bizonyságtételének éreztem magamban. Imádkoztam, hogy az Úr változtassa meg a körülményeket, és engedjen el a haditengerészettől, és tegye ezt az Ő elhívásának megerősítésévé. Háromszor kértem engedélyt arra, hogy lemondhassak a szolgálati jogviszonyomról. Végül két év után felmentettek. Ekkor vált nyilvánvalóvá számomra, hogy a kezdeti akadályt a Sátán tervelte ki. Isten mégis felülbírálta azt, hogy megerősítse a kormányok és földi hatalmak feletti teljes hatalmába vetett hitemet, és hogy még többet tanítson az Ő útjairól.

Valóban Ő az, akinél minden ajtó kulcsa van. Ha Ő kinyit egy ajtót, senki sem tudja bezárni, és ha Ő zár be egy ajtót, senki sem tudja kinyitni (Jelenések 3:7). Istenünk még egy király szívét is bármilyen irányba elfordíthatja, ahogy csak akarja (Példabeszédek 21:1; vö. Ezsdrás 6:22).

Isten a körülményekkel ellentétesen is vezethet minket. Amikor az üldözés első hulláma végig söpört Jeruzsálemen, az apostolok nem menekültek el, hanem bátorságért imádkoztak. Isten betöltötte őket az Ő Szellemével, és Jeruzsálemet megrémítette hatalmának megnyilvánulása, mert még nem jött el az Isten által rendelt ideje annak, hogy a tanítványok szétszóródjanak (Ap. csel. 4:29-33; 5:11-14).

Amikor Fülöp elhagyta Samáriát, hogy a járatlan útra térjen, ez ellentétes volt a körülményekkel, amelyek azt kívánták, hogy maradjon Samáriában, ahol Isten nagyszerűen használta (Ap. csel. 8:26).

A körülmények tehát nem mindig jelzik Isten akaratát. Csak a Szent Szellemnek a szellemünkben lévő belső bizonyságtételével és a Biblián keresztül tett bizonyságtételével együtt és annak alárendelve szabad figyelembe venni őket. Isten nem várja el, hogy gyermekei a körülmények által mozgatott bábuk legyenek. Ő a körülmények Ura, és azt akarja, hogy gyermekei is osztozzanak a körülmények feletti uralmában.

Helyes-e arra kérni Istent, hogy jellel jelezze akaratát? Az Ószövetség feljegyez néhány esetet, amikor az emberek jelet kértek Istentől, hogy jelezze akaratát. Ábrahám szolgája jelet kért, és így találta meg azt a menyasszonyt, akit Isten Izsák számára kiválasztott (1 Mózes 24:10-27). Gedeon arra kérte Istent, hogy egy jellel erősítse meg akaratát. A következő éjszaka arra kérte Istent, hogy fordítva is adja meg ugyanazt a jelet. Isten mindkét alkalommal válaszolt, és megerősítette akaratát (Bírák 6:36-40). A Jónást szállító hajó matrózai sorsot húztak, hogy kiderítsék, ki okozta a vihart. Isten válaszolt (Jónás 1:7). A sorsvetést néhány más alkalommal is alkalmazták (Józsué 7:14; 1 Sámuel 10:20; 14:41-44; vö. Példabeszédek 16:33). Az Újszövetségben csak egy eset van arra, hogy az emberek jelet kértek Istentől, hogy jelezze akaratát, és az is a pünkösd napja előtt történt (Ap. csel. 1:23-26). Figyeljük meg, hogy a Szent Szellem eljövetele után az Újszövetségben egyetlen olyan eset sincs feljegyezve, amikor a hívők Isten akaratát jelek által keresték volna. Ez arra látszik utalni, hogy ez már nem Isten szokásos vezetési módszere. Az ószövetségi időkben, amikor a Szent Szellem még nem lakozott az emberben, ezeknek a jeleknek célja volt - de most már nem.

Isten mégis megerősítheti akaratát, vagy bátoríthatja elgyengült szellemünket egy-egy jellel. Amikor az útmutatás más módszerei látszólag nem vezetnek eredményre, csak akkor merjünk Istentől jelet kérni, de imádkoznunk kell még arról is, hogy milyen jelet kérjünk. Nem szabad a jeleket arra használnunk, hogy a saját utunkat érvényesítsük. Például ne kérjünk Istentől jelként csodát, ha az a valódi szándékunk, hogy valami kifogást találjunk arra, hogy miért ne menjünk arra az útra, amiről pedig tudjuk, hogy Ő azt akarja, hogy azon járjunk. Ugyanakkor nem szabad olyasmit sem kérnünk Istentől, ami annyira hétköznapi, hogy valójában nem is jel, csak ürügy lenne a magunk által választott úton való haladásra.

Óvakodnunk kell attól az eljárástól is, amelyet egyes keresztyének alkalmaznak, akik jelként kérnek Istentől egy igeverset, majd becsukják a szemüket, kinyitják a Bibliát, és ujjukat a kinyíló oldalra helyezik. Ez a módszer tévútra vezethet bennünket, és mindenképpen ostobaság. A Biblia nem egy varázskönyv! Ne kezeljük úgy, mintha az lenne!

Egy jelet az útmutatás legfőbb vagy egyetlen eszközévé tenni teljesen szentírásellenes. Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy a jelek kívánása a szellemi éretlenség jele. Ebből az állapotból minél hamarabb fel kell nőnünk.

Az Újszövetség nagy hangsúlyt fektet arra, hogy a hívők úgy működjenek együtt, ahogy egy test tagjai. Egyetlen tag sem működhet önállóan. Mindenki a másiktól függ a létezés és a túlélés szempontjából. Ezért teljesen észszerű elvárni, hogy Isten még a vezetésben is nagy jelentőséget tulajdonítson a hívők közösségének. Ezt a rendelkezést biztosítékként hozta, nehogy elszalasszuk az Ő tökéletes akaratát.

Egyedül talán nem vagyunk képesek átlátni egy bizonyos lépés megtételének minden előnyét és hátrányát. Más istenfélő emberek tanácsai felbecsülhetetlen segítséget nyújtanak abban, hogy különböző szemszögből vizsgáljuk meg a döntést, amit meghozni készülünk. Erre különösen akkor van szükség, amikor egy fontos döntés előtt állunk. Ha büszke önállóságunkban figyelmen kívül hagyjuk az útmutatásnak ezt az Istentől rendelt eszközét, akkor csak veszteséget szenvedhetünk.

A Biblia ezeket mondja:

"A sok tanácsadóban rejlik a biztonság." „Ne kezdj hozzá terveidhez mások tanácsa nélkül!" „A bölcs ember tanácsa felfrissít, mint a hegyi forrás vize. Aki elfogadja, tudatára ébred az előtte álló buktatóknak." „A bolond azt hiszi, hogy nincs szüksége tanácsra, de a bölcs ember hallgat másokra." „A jó ember tanácsot kér a barátaitól; a gonoszok előre vetik magukat és elesnek." (Példabeszédek 24:6; 20:18; 13:14; 12:15, 26 - TLB).

Két végletet azonban el kell kerülni. Az egyik az, hogy teljesen függetlenítsük magunkat az istenfélő emberek tanácsaitól. A másik az, hogy teljesen az ő tanácsaiktól függjünk, hogy azokat kérdés nélkül elfogadjuk Isten tökéletes akarataként. Ha e két véglet valamelyikéhez ragaszkodunk, akkor vagy tévútra kerülünk, vagy egész életünkben szellemileg csonkák maradunk. Bármennyire is szeretné Isten, hogy tanácsot fogadjunk el a hittársainktól, nem várja el tőlünk, hogy szolgaian alávessük magunkat a tanácsaiknak - még akkor sem, ha szent emberekről van szó.

A Biblia tökéletes egyensúlyban mutatja be az igazságot. Az ember sajnos hajlamos a szélsőségekre. Így született sok eretnekség a keresztyénségben az idők során.

Az Ószövetségben ez a kiegyensúlyozott nézet világosan megjelenik az 1 Királyok 12. és 13. fejezetében. A 12. fejezetben az ifjú Rehoboám királynak meg kellett volna fogadnia az istenfélő vének tanácsát, ahelyett, hogy a hozzá hasonló fiatal emberekre hallgatott volna. Mivel nem így tett, előidézte királyságának kettészakadását. A 13. fejezetben a fiatal prófétának viszont nem kellett volna hallgatnia az idősebb próféta tanácsára („Nem csupán a kor teszi bölccsé az embert" - Jób 32:9 - TLB). Mivel megtette, elvesztette az életét.

Az Újszövetségben ezt az egyensúlyt Pál apostol életében látjuk. Az Apostolok cselekedetei 13:1-3-ban azt olvassuk, hogy Isten elhívja Pált külföldi missziós szolgálatra. Isten ugyanakkor Pál munkatársainak is kinyilatkoztatta a Pálra vonatkozó akaratát. Amit Isten négyszemközt mondott Pálnak, azt tehát a többiek által megerősítette neki. Másrészt az Ap. csel. 21:1-15-ben azt találjuk, hogy Pál elutasítja minden egyes hittársa tanácsát (sőt, néhányuk próféciáját is), és abba az irányba megy, amelyről úgy érezte, hogy Isten akarata számára. Isten később megerősítette, hogy a Jeruzsálembe való menetele helyes volt. (Ap. csel. 23:11).

Egy másik alkalommal, keresztyén életének kezdetén, Pál Arábiába ment, miután teljesen egyedül, senkivel sem tanácskozva megtalálta Isten akaratát (Galácia 1:5-17).

Ezek a példák Isten Igéjéből azt sugallják, hogy vannak olyan alkalmak, amikor figyelnünk kell az istenfélő emberek tanácsára, és vannak olyan alkalmak, amikor ugyanezen emberek tanácsaival szemben kell eljárnunk, és megint más alkalmak, amikor egyáltalán nem kell senkivel sem tanácskoznunk. Minden esetben, akár elfogadjuk, akár elutasítjuk, akár nem kérjük ki mások tanácsát, a végső döntés mindig a miénk kell, hogy legyen, mert döntéseinkért személyesen Istennek tartozunk felelősséggel. Isten emberének tanácsa felbecsülhetetlen értékű lehet, de soha nem tévedhetetlen.

Michael Harper „A prófécia - ajándék Krisztus Teste számára" című könyvében ezt írja:

„Azokat a próféciákat, amelyek megmondják más embereknek, hogy mit kell tenniük, nagy gyanakvással kell kezelni. Az 'útmutatás' nem a prófécia egyik felhasználási módja. Pálnak megmondták, hogy mi fog történni vele, ha Jeruzsálembe megy, de nem mondták meg neki, hogy menjen vagy ne menjen. Lehet, hogy a barátai tanácsot adtak neki ezzel kapcsolatban, de a prófécia nem adott útmutatást. Agabus éhínséget jósolt, de a próféciája nem adott utasítást arra vonatkozóan, hogy mit kellene tenni ellene. Az egész Újszövetségben az útmutatás közvetlenül az egyénhez szól, nem pedig más személyen keresztül, ahogyan az az Ószövetségben szokásos volt. Például, bár Kornéliusznak egy angyal szólt, hogy küldjön embereket Péterért (Ap. csel. 10:5), magának Péternek tőlük függetlenül a Szent Szellem mondta, hogy menjen velük (Ap. csel. 10:20).

James McConkey ezt írja a Vezetés című könyvecskében:

„Hús és vér nem tudta kinyilatkoztatni a Krisztust Simon Péternek (Máté 16:17). Nekünk sem tudja kinyilatkoztatni Krisztus dolgait. Az sem számít, hogy a saját húsunk és vérünk vagy másé. Mert a másik ember teste és vére ugyanolyan gyarlóságokkal van körülvéve és ugyanolyan tévedéseknek van kitéve, mint a miénk. Ráadásul az az ember, aki a barátaira támaszkodik útmutatásért, hamarosan azt tapasztalja, hogy az általuk kínált tanácsok sokfélesége csak növeli tanácstalanságának mértékét. Továbbá, az is isteni alapelv, hogy Isten nem tárja fel egy másik embernek a te életeddel kapcsolatos terveit. Ennek legvilágosabb bizonyítéka, hogy Krisztus megdorgálta Pétert, amiért meg akarta ismerni az Ő akaratát János számára (János 21:22). Kezdetben még segíthetsz a kisgyermeknek járni, de ha valaha is meg akar tanulni egyedül járni, eljön az idő, amikor teljesen el kell engednie a kezedet, és fel kell hagynia minden tőled való függésével. Ugyanezt a leckét kell megtanulnia a hívőnek, aki meg akar tanulni Istennel járni. Ahogy egy kisgyerek ezt néhány bukfenc árán tanulja meg, úgy a keresztyénnek is néhány hiba árán kell megtanulnia. Még mindig jobb azonban ezt így megtanulni, mint egyáltalán nem megtanulni. Néhány baklövés nem túl nagy ár egy olyan kincsért, mint az Istennel együtt járás az Isten vezetése által, amelyet Ő maga adott, személyesen neked. Isten tehát nem ad helyet a keresztyén barátaidnak az útmutatás kérdésében? Bizonyára igen. Szerezz meg minden segítséget; minden világosságot Isten Igéjéből; minden tapasztalatot másoktól, amit csak tudsz. Vagyis a tényeket megszerezheted másoktól. A döntéseidet azonban magadnak kell meghoznod. Mert amikor eljutunk a döntés helyére, nem kerülhetjük meg a személyes, türelmes várakozást egyedül Istenre, amely által az Ő vezetésének legértékesebb leckéit tanuljuk meg." (idézet vége)

Mindazonáltal, amikor az érett hívők tanácsaival szemben kell cselekednünk, ellenőrizzük többször is saját vezetésünket, hogy megbizonyosodjunk arról, hogy valóban Isten vezet bennünket. Erre különösen akkor kell emlékeznünk, amikor fontos döntéseket hozunk.

Az átváltoztatás hegyén Pétert Isten megdorgálta, amiért megpróbálta az Úr Jézust Mózessel és Illéssel egy szintre helyezni. Ezek a férfiak valóban Isten szószólói voltak az ószövetségi időkben, de Jézussal egy új korszak kezdődött, és ezt Péternek fel kellett ismernie. Ebben az új korban csak egyetlen szószólóra van szükség: „ Ez az én Fiam, a Szeretett; folyamatosan hallgassatok Rá és engedelmeskedjetek Neki " (Márk 9:7). Így, amikor a tanítványok ismét felnéztek, „hirtelen már nem láttak maguk körül senkit, csak Jézust". Végső soron az Úr hangját kell meghallanunk, bármilyen külső eszközt is használjon Isten, hogy szóljon hozzánk.

A „Mit tegyen ez az ember?" című könyvében Watchman Nee ezt mondja:

„A keresztyénség lényege Isten személyes megismerése az Ő Szelleme által, és nem csupán az Ő akaratának megismerése egy ember vagy egy könyv közvetítésével."

„A mai gyakorlatban tehát rendelkezésünkre áll az írott Szentírás, amelyet Mózes képvisel, és az élő emberi hírnök, akit Illés képvisel, aki soha nem ízlelte meg a halált. Ez a két, Isten által minden hívő számára megadatott legértékesebb ajándék nagy segítség a keresztyén életünkben: Isten könyve a kezünkben, hogy eligazítson minket, és a barát, aki közel él az Úrhoz, és aki gyakran meg tudja ismertetni velünk azt, amit az Úr megmutatott neki. A Könyvnek mindig igaza van; a barát tanácsa pedig gyakran helyes. Szükségünk van Isten Könyvére és szükségünk van Isten prófétáira. Ő nem akarja, hogy bármelyiket is elutasítsuk. Az átváltozás hegyén történt esemény tanulsága azonban bizonyára az, hogy egyik sem veheti át Isten szívünkhöz intézett élő hangjának helyét."

„Ne merjük megvetni Isten hírnökeit! Újra és újra szükségünk van egy-egy igazi prófétai szó minket megragadó kihívására, vagy egy érett szellemi tanítás nyújtotta békességre. Azonban ne kötelezzük el magunkat teljesen és kizárólagosan az Isten szent embereitől jövő kinyilatkoztatásnak, legyen az bármennyire is hangzatos. Kötelességünk az Úr hangjára hallgatni és Őt követni."

„Még kevésbé merjük megvetni Isten írott szavát! A Szentírás ihletett igazságai életünk és fejlődésünk szempontjából létfontosságúak, és nem lenne szabad - ne merjünk - létezni nélkülük. Mindazonáltal vannak közöttünk olyanok, akiket az a veszély fenyegethet, hogy inkább az Ige betűjére, mint magára Jézus Krisztusra, mint végső tekintélyünkre tekintenek. Ha a Biblia üzenetének vallásos és részletes megvalósítására vállalkozunk, Isten talán még értékeli is ezt. Ám ha tovább megyünk, és olyan tekintélyt tulajdonítunk a Bibliának, hogy annak használata magának Krisztusnak az uralmát is megkérdőjelezi, akkor fennállhat a veszélye, hogy tragikusan távol kerültünk tőle."

„(A keresztyénség) Isten akaratának személyes, első kézből származó ismeretét követeli meg, amely magába foglalja ezeket az Istentől kapott segédeszközöket, de önmagukban nem elégségesek". (idézet vége)

A vezetés titka az Úr hangjának meghallásában rejlik.

Összefoglaló

1. A Szent Szellem vezet minket a Biblia tanításán keresztül, amikor az Ő vezetését keressük.

a) Sok területen a Biblia már kinyilatkoztatta, hogy mi Isten akarata.

b) Isten megerősítheti vezetését a napi bibliaolvasásunk egy-egy szakaszán keresztül, de soha nem szabad ezt egyetlen kérdésben sem a vezetés kizárólagos alapjává tenni.

2. A Szent Szellem gyakran a körülmények bizonyságtételén keresztül szól hozzánk.

a) Isten felhasználhatja a körülményeket arra, hogy megerősítse a kapott vezetést, vagy hogy megakadályozza, hogy rossz lépést tegyünk.

b) Azonban a Sátán is képes bizonyos mértékig elrendezni a körülményeinket, így azok nem mindig Isten akaratát jelzik.

c) Isten időnként a körülményekkel ellentétesen is vezethet minket. Mi is kérhetjük Istent, hogy a körülmények megváltoztatásával mutassa ki akaratát.

d) Isten időnként megerősítheti vezetését számunkra egy jel által. A jelek kérése azonban a szellemi éretlenség jele, és ebből az állapotból minél hamarabb ki kell nőnünk.

3. A Szent Szellem más hívők tanácsain keresztül is szólhat hozzánk.

a) Isten azért adta ezt a lehetőséget, hogy megóvjon minket attól, hogy elmulasszuk az Ő akaratát.

b) Az istenfélő emberek tanácsa lehetővé teszi számunkra, hogy egy adott ügy más szempontjait is meglássuk, amelyeket esetleg nem vettünk figyelembe.

c) Vannak olyan alkalmak, amikor figyelnünk kell az istenfélő emberek tanácsára, és vannak olyan alkalmak, amikor esetleg ellen kell szegülnünk a tanácsuknak.

Fejezet 5

Szakmabeli elhívás

Az egyik első nagy probléma, amellyel a fiatalok általában szembesülnek, az, hogy milyen hivatást szeretne Isten, hogy válasszanak, és hogy hol dolgozzanak.

Isten tökéletes akaratát a hivatással kapcsolatban nemcsak azoknak kell keresniük, akik a teljes idejű keresztyén szolgálatot fontolgatják, hanem minden hívőnek. Amint az első fejezetben említettük, Isten minden gyermeke számára eltervezett egy hivatást. Lényeges tehát, hogy igyekezzünk kideríteni, mi az. Ha Isten elhívása számodra az, hogy tanár legyél egy iskolában, akkor engedetlen lennél, ha lelkipásztor lennél. Ne legyél evangélista, ha Isten azt akarja, hogy orvos legyél! Hasonlóképpen ne vállalj világi hivatást, ha Isten kizárólag keresztyén szolgálatban akar használni téged!

Mindazonáltal minden hívőnek teljes „munkaidőben" kell az Úr Jézus Krisztusról tanúskodnia - még akkor is, ha nem teljes munkaidőben végez keresztyén szolgálatot. Egy keresztyén orvos, amikor a szakmájáról kérdezték, azt válaszolta, hogy „Az én hivatásom az, hogy az Úr Jézus Krisztus tanúja legyek, és lelkeket vezessek Hozzá. Azért dolgozom orvosként, hogy a költségeket kifizessem".

Valóban, helyes volt a szemlélete.

Ha a hivatást ebből a nézőpontból vizsgáljuk, nem kell attól tartanunk, hogy nem találjuk el Isten akaratát. Akkor hibázunk, ha a személyes előmenetel és a tekintély befolyásolja a választásunkat.

Hogyan kell egy fiatal hívőnek hozzáfognia ahhoz, hogy megtalálja Isten akaratát ezen a területen? Ha még nyitva áll előtte a pályaválasztás lehetősége, mérlegelje szellemi alkalmasságát, és igyekezzen a számára legmegfelelőbb hivatásra felkészülni. Hivatást azonban csak sok ima után válasszon! Ha az ima után nem tapasztal a szellemében semmiféle ellenérzést, akkor haladjon előre, és fontolja meg a számára legmegfelelőbb hivatást! Semmiképpen sem szabad hagynia, hogy egy valaki más által kiválasztott hivatást ráerőszakoljanak.

Akik már egyetemi képzésben vesznek részt, azok számára talán korlátozott lehet a hivatás választása, de nem kell attól tartaniuk, hogy esetleg lemaradtak Isten akaratáról. Isten szuverén, és akkor is uralkodik az életünkön, amikor nem ismerjük az Ő útjait. Ránk helyezi a kezét, és tudtunkon kívül irányít minket az úton, jóval azelőtt, hogy elérkeznénk a Neki való odaszánás helyére. Csak azt követően von minket felelősségre, ha már szólt hozzánk.

A hívő embernek diákévei alatt sokat kell imádkoznia, hogy Isten adja meg neki a megfelelő információkat a munkalehetőségekről, és a megfelelő emberekkel és intézményekkel való kapcsolatokat, hogy a tanulmányai befejeztével majd el tudjon menni az Isten által kiválasztott helyre. Folyamatosan szem előtt kell tartania az Úr szavait a Máté 9:37-ben: „ Az aratás valóban bőséges, de a munkások kevesen vannak". Az Úr által a János 4:35-ben adott parancsainak engedelmeskedve törekednie kell arra, hogy részletesen tájékozódjon az Úr munkájáról országa és a világ különböző részein. Készen kell állnia arra, hogy bárhová elmenjen, ahol az Úrnak szüksége van rá - akár tanítóként, akár ápolóként, akár mérnökként, bármi legyen is a hivatása. Szégyen, hogy oly sokan keresik a személyes kényelmet, és nem törődnek az evangélium terjesztésével és a lelkek üdvösségével.

Ezután keresnie kell olyan érett hívőkkel az imaközösséget és a tanácsukat, akik érdeklődnek iránta (a saját településén vagy máshol), és akik ismerik a helyzetet azokon a területeken, ahol munkát keres. Meg kell próbálnia azt is megérteni, hogy mit mond neki Isten a körülményein keresztül. Mindezen információk birtokában, amikor közeledik a döntés meghozatalának ideje, meg kell próbálnia meggyőződni arról, hogy mit mond a Szent Szellem a saját szellemében. Döntését végül a Szellemnek erre a benne lévő bizonyságtételére kell alapoznia, bízva abban, hogy Isten még akkor is visszafordítja őt, ha esetleg tévedett.

Itt néhány szót kell ejtenünk a teljes idejű keresztyén szolgálatról - vagyis arról a hivatásról, hogy misszionáriusként, evangélistaként, bibliatanítóként vagy lelkipásztorként kizárólag az Ige szolgálatában álljunk.

Isten a hívőknek csak egy kis százalékát hívja el ilyen szolgálatra, ahogyan Izraelben is csak egy törzset hívott el a tizenkettőből a templom szolgálatára. Elvárja azonban, hogy minden gyermeke kész legyen erre, ha elhívja őket. Ezért minden hívőnek meg kell fontolnia ezt a hivatást, és teljes szívéből törekednie kell arra, hogy megtudja, Isten akarja-e őt ebben a szolgálatban, vagy sem. Aki teljes idejű keresztyén szolgálatba lép, annak teljesen biztosnak kell lennie abban, hogy Isten hívta el őt erre a szolgálatra. Annak, aki világi hivatásban van, ugyanilyen biztosnak kell lennie abban, hogy Isten akarja, hogy ő ott legyen. Az evangélista vagy misszionárius hivatása nem szellemibb, mint a mérnöki vagy könyvelői hivatás. A lényeg, hogy az legyél, amit Isten akar, hogy legyél.

A teljes idejű keresztyén szolgálatba lépésről szóló döntést higgadtan kell meghozni - nem egy keresztyén találkozó érzelmileg fokozott légkörében, és nem is bármely ember nyomására. Az elhamarkodott döntéseket később általában megbánják. Isten mindig elegendő időt ad nekünk, hogy meggyőződjünk az Ő akaratáról, mielőtt döntünk.

A kizárólag keresztyén szolgálatra való elhívást nem könnyű meghatározni. Mint minden más vezetés, ez is különböző formában érkezik különböző emberekhez. Néhány ritka esetben látomásban vagy hallható hangon keresztül érkezik. Esther Butler, aki úttörő misszionárius volt Kínában e század elején, azt mondta, hogy amikor Isten elhívta erre a munkára, látomásban látott egy zsúfolt kínai utcát. Később, Nankingba érkezve tisztán felismerte az arcokat és a helyeket.

Mások számára a hívás belső késztetésként érkezett, amely pusztán egy megszentelt logikán alapult. John G. Paton azért ment Skóciából a Csendes-óceán déli szigeteire misszionáriusnak, mert úgy érezte, hogy az ottani embereknek kevesebb lehetőségük van az üzenet meghallgatására, mint a skótoknak. James Gilmour azért ment Mongóliába, mert - mint mondta - nem kapott elhívást arra, hogy hazájában maradjon. Az Isten érdekében végzett tevékenységük eredménye világosan mutatja, hogy Isten életükre vonatkozó tökéletes akaratában éltek.

Nem fontos, hogy milyen formában történik az elhívás, de aki kizárólag keresztyén szolgálatba áll, nem engedheti meg magának, hogy bizonytalan legyen az elhívását illetően. Nem tudja magát beszervezni ebbe a szolgálatba, és más sem tudja „betoborozni" őt. Ez az előjog örökre egyedül Isten kezében marad.

A legtöbb teljes idejű keresztyén szolgálatra elhívott személy úgy találja, hogy Isten a körülmények és a Szellemmel beteljesedett hívők által erősíti meg az elhívását. Ez alól a szabály alól azonban lehetnek és voltak is kivételek - mert Istent nem kötik semmilyen szabályok. Néhány irányelvet mégis le lehet fektetni: Isten azokat hívja el, akik világi foglalkozásukban aktívan részt vesznek az Ő munkájában. Csak azokat szólítja meg, akik jelenlegi körülményeik között igyekeznek az Ő tanúi lenni. Megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik Őt (Zsidó 11:6).

Azt sem szabad elfelejtenünk, hogy Isten elhívása időben nem állandó. Lehet, hogy Isten egy ideig kizárólag úgy vezet, hogy keresztyén munkások legyünk, majd pedig úgy, hogy világi foglalkozásban legyünk az Ő tanúi. Hajlandónak kell lennünk arra, hogy Istennel együtt mozogjunk, ahogy a helyzetek és a körülmények változnak, és nem szabad a hagyományok és az emberek véleményének rabságában maradnunk.

Akár világi, akár kizárólag keresztyén munkát végzünk, a hivatásunk ugyanaz: legyünk Isten szolgái! A munka jellege és területe eltérő lehet, de mindannyian arra vagyunk hivatottak, hogy méltóképpen képviseljük az Urat mások előtt, és eljuttassuk őket az Ő üdvözítő megismerésére. Istennek különleges helye van számodra az Ő hatalmas szőlőskertjében. Ahogy az ének mondja: „Van egy olyan munka Jézusért, amit csak te tudsz elvégezni, senki más". A te felelősséged kideríteni, mi az, és gondoskodni arról, hogy beteljesítsd.

„Isten rendelt téged a munkádra - vigyázz, hogy ne hagyd cserben Őt" (Kolossé 4:17 - JBP).

Összefoglaló

1. Isten különleges hivatást tartogat számodra. Az a feladatod, hogy ezt betöltsd.

2. Minden hívő, a hivatásától függetlenül, arra van elhívva, hogy az Úr Jézus teljes idejű tanúja legyen.

3. Egy Isten vezetését kereső fiatalnak a hivatását illetően arra kell törekednie, hogy arra készüljön, amire a legjobban alkalmas, ha Isten nem jelzi annak ellenkezőjét.

4. Amikor munkát keres, tájékozódjon az Úr munkájának igényeiről a különböző helyeken. Sokat kell imádkoznia, és miután érett hívőkkel konzultált és mérlegelte a körülményeit, végül a Szent Szellem belső bizonyságtétele kell, hogy vezesse.

5. Senki ne menjen bele a teljes idejű keresztyén szolgálatba Isten egyértelmű, világos elhívása nélkül.

6. Isten elhívása dinamikus dolog. Késznek kell lennünk arra, hogy Vele együtt lépjünk be bármely új munkaterületre, ahogy és amikor Ő hív.

Fejezet 6

Záró gondolatok

Az olvasó számára mostanra nyilvánvalóvá kellett válnia, hogy a tévedhetetlen vezetéshez nem létezik tökéletes módszer. Nagyon gyakran fogunk tanácstalansággal szembesülni, amikor Isten akaratának megismerésére törekszünk. Isten ezt azért engedi meg, hogy közelebb akarjunk kerülni Hozzá, és így többet tudjunk meg az Ő gondolataiból, és többet kapjunk az Ő életéből.

A bizonytalanság idejét Isten arra használja, hogy a szándékainkat is megvizsgálja. Amikor bizonytalanok vagyunk Isten akaratát illetően, meg kell vizsgálnunk magunkat, hogy teljesítettük-e az Ő vezetésének előfeltételeit (amelyeket a második fejezetben említettünk).

Isten a tanácstalanságot arra használja, hogy ezáltal gyakoroljuk a hitünket, és Ő megerősítse azt.

„Ki féli közületek az Urat és engedelmeskedik szolgájának (az Úr Jézusnak)? Ha az ilyen emberek sötétségben járnak, egyetlen fénysugár nélkül, bízzanak az Úrban, hagyatkozzanak Istenükre" (Ézsaiás 50:10 - TLB).

Nem szabad tehát meglepődnünk vagy elcsüggednünk, amikor tanácstalansággal találkozunk. Még Pál apostol is gyakran volt tanácstalan, de soha nem esett kétségbe és nem adta fel (2 Korinthus 4:8). Előfordulhat, hogy Isten csak közvetlenül azelőtt mutatja meg nekünk az akaratát, mielőtt döntést kellene hoznunk, és előtte sokáig várakoztathat minket.

Mindenesetre Ő minden egyes szakaszban csak a következő lépést mutatja meg nekünk. Lépésről lépésre vezet minket, mert azt akarja, hogy napról napra Tőle függjünk, és hitben járjunk, ne pedig látás szerint. Amikor egyszerre csak egy-egy lépést mutat nekünk, akkor kénytelenek vagyunk rá támaszkodni. Ha Isten megmutatná nekünk a teljes jövőt, akkor nagyon valószínű, hogy nem akarnánk teljes mértékben engedelmeskedni neki. Ezért Ő egyszerre csak egy-egy lépést mutat nekünk, és fokozatosan felkészít minket arra, hogy teljesítsük mindazt, amit Ő akar. Ahhoz, hogy megtaláljuk Isten akaratát az életünkre vonatkozóan, minden alkalommal csak annyit kell tennünk, hogy megtesszük a következő lépést, amit Isten mutat nekünk. Ahogy ezt tesszük, úgy fogjuk látni, hogy Isten terve fokozatosan kibontakozik.

Van egy ősi kínai közmondás, amely így szól:

"Egy ezer mérföldes út egyetlen lépéssel kezdődik."

Ábrahám úgy indult el hazájából, hogy nem tudta, mi a végcél, csak azt tudta, hogy Isten vezeti őt (Zsidó 11:8). Minden lépésnél engedelmeskedett Istennek, és Isten nem okozott neki csalódást. Senkinek sem kell csalódástól tartania, aki úgy követi Istent, mint Ábrahám tette.

Sokszor úgy kell lépnünk egyet előre, hogy még mindig nem vagyunk teljesen biztosak Isten akaratában. Ez is része a hitben járásnak való engedelmességnek, mert a bizonyosság néha a látás szerinti járással egyenértékű. Isten néha egyértelmű biztosítékokat ad nekünk bátorításként, nehogy elerőtlenedjünk. Sokszor azonban elvárja tőlünk, hogy jóváhagyásának látható bizonyítékai nélkül haladjunk előre. Miután legjobb tudásunk szerint meggyőződtünk a Szent Szellem gondolatáról, bizonytalanul, várakozás nélkül kell előrehaladnunk. A Biblia azt mondja: „ Terveket kell készítenünk - arra számítva, hogy Isten vezet minket " (Példabeszédek 16:9 - TLB). Ha később visszatekintünk az ilyen döntésekre, azt fogjuk tapasztalni, hogy látásunk homályossága ellenére Isten nem hagyott minket tévútra jutni. Más szóval, bár előre tekintve sok bizonytalanság lehetett, utólag visszatekintve rá bizonyossággá és sok örömmé válik.

„Látásom homályossága biztonságot ad nekem. Mert ködös utamon tapogatózva érzem a kezét, hallom, hogy azt mondja: 'Biztos a segítségem'".

J. Oswald Sanders a „Szellemi vezetés" című könyvében azt mondja:

"Azok, akik még nem voltak vezetői pozícióban, azt gondolhatnák, hogy a nagyobb tapasztalat és az Istennel való hosszabb együttjárás sokkal nagyobb könnyebbséget eredményez Isten akaratának megismerésében a zavarba ejtő helyzetekben. Gyakran azonban éppen az ellenkezője az igaz. Isten érett felnőttként kezeli a vezetőt, egyre többet bízva szellemi megkülönböztető képességére, és kevesebb érthető és kézzelfogható bizonyítékot ad vezetéséről, mint a korábbi években".

Hudson Taylor, a Kínai Belföldi Misszió (China Inland Mission) alapítója egyszer azt mondta a vezetéssel kapcsolatban, hogy fiatalabb korában a dolgok olyan világosan és gyorsan jutottak el hozzá. „Azonban" - mondta Taylor - „most, ahogy haladok előre, és Isten egyre többet és többet használt engem, gyakran úgy tűnik, hogy olyan vagyok, mint egy ködben haladó ember. Nem tudom, mit tegyek". (Idézi Phyllis Thompson „D.E. Hoste" című könyvében).

Mégis, valahányszor Hudson Taylor döntött, Isten mindig tiszteletben tartotta az Ő iránta való bizalmát. (vö. 1 Sámuel 2:30)

Ha a bizonytalanságban egy lépést téve eltévesztjük Isten tökéletes akaratának útját, bízhatunk abban, hogy Ő helyreigazít minket. Az Ézsaiás 30:21 (TLB) ígérete a következő:

„Ha elhagyod Isten ösvényeit, és eltévedsz, hallani fogod, hogy egy Hang mögötted azt mondja: Nem! Ez itt az út; ezen járj!"

Isten el tudja rendezni a körülményeket úgy, hogy megváltoztassa az irányunkat, ha eltévesztjük az utat. Nem szabad azonban örökös tétlenségben maradnunk, minden lépésünkhöz látványos vezetést várva. Egy hajót is sokkal gyorsabban vissza lehet fordítani, miközben mozog, mint amikor áll, és ugyanígy minket is.

Az Ap. csel. 16:6-10-ben Pál és Silás megpróbált Ázsiába menni, de nem az Úr egyértelmű vezetése alapján, hanem azért, mert vágytak az Ő akaratának teljesítésére. Megakadályozták őket - talán Isten által elrendelt körülmények. Ezután megkíséreltek eljutni Bithiniába. Ismét az útjukat állták. Mivel azonban aktívan keresték Isten akaratát, és nem passzívan várták a vezetést, végül az általa kiválasztott helyre - Macedóniába - vezette őket.

A mindennapi élet apróbb részleteiben a vezetés nem feltétlenül az állandó tudatos kutatás kérdése, hanem a Szellemben való járáson múlik. Az Úrral való helyes kapcsolat helyes cselekvéshez vezet. Az ilyen apró részletekben Isten vezetése nem olyasmi, aminek állandóan és pontosan tudatában kell lennünk. Lehet, hogy nem is tudatosul bennünk. Az Úrral való alapvető kapcsolatunk a fontos tényező, mert a vezetés szellemi kérdés, nem pedig gépies dolog.

A múltbeli kudarcok miatti megbánások gyötörhetik némelyikünk elméjét. Lehet, hogy valamilyen kérdésben elszalasztottuk Isten akaratát, és most képtelenek vagyunk azt kijavítani. A megbánás azonban hiábavaló, mert csak felemészti a szellemi életerőnket, és teljesen alkalmatlanná tesz bennünket Isten szolgálatára. A kudarcot Istennek kell megvallani, aki hűséges, hogy megbocsásson nekünk, és azonnal megtisztítson minket (1 János 1:7, 9). Azt is megígérte, hogy nem emlékezik meg a múltbéli bűneinkről (Zsidók 8:12). Ha Isten nem feszegeti többé a múltunkat, akkor nincs szükségünk arra, hogy gyötrődjünk miatta. Ezért egyszer s mindenkorra hátat kell fordítanunk ezeknek a hibáknak. Lehet, hogy nem lehet jóvátenni a hibákat, de kérhetjük az Urat, hogy használja fel a hátralévő életünket az Ő dicsőségére.

Dávid nagyon mélyre süllyedt, amikor bűnbe esett Betsabéval, majd megölte a férjét, Uriást. Ahelyett azonban, hogy élete hátralévő részét megbánásban élte volna le, megtörten és bűnbánattal tért vissza Istenhez. Elfogadta Isten megbocsátását, és ezután Isten dicsőségére élt. A Szent Szellem később feljegyezte, hogy Dávid egész életében tetszett az Úrnak, kivéve Uriás ügyét (1 Királyok 15:5). Ha Dávid hagyta volna, hogy a megbánás gyötörje az elméjét, csak tovább szomorította volna az Urat. Azok, akik az elméjükben a bűntudat súlyával élnek, csak annyit tudnak elérni, hogy kudarcot kudarcra halmoznak. El kell felejtenünk a múltbeli kudarcokat, és előre kell mennünk, hogy teljesítsük Isten akaratát (vö. Filippi 3:13-14). Isten vissza tudja adni nekünk az elveszett éveket (Jóel 2:25).

Egy másik kísértés az, hogy aggódunk egy múltbeli döntés miatt, amelyről akkoriban meg voltunk győződve, hogy Isten akarata volt, de most már kételkedünk benne. Talán a döntés bajba sodort minket. Vagy lehet, hogy most már tisztában vagyunk olyan tényekkel is, amelyekről ha akkor tudtunk volna, talán más döntést hoztunk volna. A következő alapelvet kell mindig szem előtt tartanunk: Amikor sötétségben vagyunk, soha ne kételkedjünk abban, amit Isten a világosságban megmutatott. Ha őszintén kerestük Isten akaratát, és az akkori világosságunk szerint döntöttünk, akkor most nem kell megbánással visszatekinteni. Isten nem egy kegyetlen kényúr, aki abban leli örömét, hogy bolondot csináljon belőlünk. Ő egy szerető Atya, és nem ad nekünk követ, ha kenyeret kérünk. Ha őszintén kerestük az Ő akaratát, biztosak lehetünk benne, hogy Isten mindent felülbírált, hogy helyesen dönthessünk. Még azokat a tényeket is, amelyekről akkor nem tudtunk, Isten bizonyára céllal tartotta vissza.

Isten egyértelmű utasítást adott Pálnak és Silásnak Troászban, hogy menjenek Macedóniába, és ők azonnal el is mentek. Megérkezésük után nem sokkal azonban börtönbe zárták őket, és lábukat kalodába rakták. Ekkor elgondolkodhattak azon, hogy vajon tévedtek-e a vezetés elfogadásakor. Ha előre tudták volna a sorsukat, talán soha nem hagyták volna el Troászt. Isten azonban nem figyelmeztette őket erre. Bár börtönbe zárták őket, Pál és Silás bízott Istenben. A sötétségben nem voltak hajlandók kételkedni abban, amit Isten a világosságban megmutatott nekik, és továbbra is dicsőítették Őt (Ap. csel. 16:8-26). A későbbi események világosan megmutatták, hogy valóban Isten akaratában voltak. Az, hogy bajba kerülünk, önmagában nem jelzi, hogy Isten akaratán kívül vagyunk. Ha bízunk Istenben, akkor a legsűrűbb sötétségben is dicsérni fogjuk Őt, mindenféle megbánás nélkül.

Az emberektől és a körülményektől való félelem eredményezhetik azt, hogy nem ismerjük fel Isten akaratát. Sok hívőt a biztonság és a védelem szempontjai irányítanak, amikor vezetést keresnek. Úgy érzik, hogy egy bizonyos hely vagy foglalkozás bizonytalan és veszélyes, és ezért teljesen kizárják a gondolataik közül. Azonban nincs olyan hely vagy foglalkozás ezen a világon, amely teljesen mentes lenne a veszélyektől. A legbiztonságosabb hely az egész világon ez: mindig Isten tökéletes akaratában lenni. Csak akkor kerülünk veszélybe, ha kilépünk Isten tervéből. Aki Isten vezetésének keresése nélkül hozza meg a döntéseit, az kiszolgáltatott lesz a Sátán támadásainak, de

„aki a Magasságos által rendelt helyen él és munkálkodik, azt a Mindenható árnyéka védi" (Zsoltárok 91:1 - adaptálva).

Nekünk is meg kell szabadulnunk a hibázástól való félelemtől. Az az ember nem hibázik soha, aki soha nem tesz semmit. Isten iskolájában tanulók vagyunk, és kétségtelen, hogy időnként hibázni fogunk, de az Úr mindig közel van, készen arra, hogy helyrehozza a dolgokat. Magán az Úr Jézuson kívül soha egyetlen ember sem tanult meg úgy Isten tökéletes akaratában járni, hogy ne követett volna el sok hibát. A legnagyobb szentek is úgy tanultak meg Isten akaratában járni, ahogyan egy gyermek megtanul járni - sok elesésen keresztül. Az a gyermek, aki fél az eséstől, talán soha nem tanul meg járni! Soha nem szabad hagynunk, hogy az ilyen félelem megakadályozzon bennünket abban, hogy előre haladjunk! Isten akaratában járni talán nem könnyű, de ez egy nagyszerű kaland Vele, és Ő megígérte, hogy megtart minket, amikor elesünk.

„A jó emberek lépéseit az Úr irányítja. Ha elesnek, az nem végzetes, mert az Úr tartja őket kezével" (Zsoltárok 37:23, 24 - TLB).

Végül ne feledd, hogy a vezetés alapvetően személyes ügy Isten és közted! Az a mód, ahogyan Isten egy másik embert vezetett, soha nem biztos, hogy olyan lesz, ahogyan téged akar vezetni. Az általános elvek minden hívő számára ugyanazok, de a pontos mód egyénenként változik. Össze fogsz zavarodni akkor, ha ugyanazt a fajta vezetést keresed, amit valaki mástól hallottál a bizonyságtételében. Bízd Istenre, hogyan vezessen téged! Legyen az a gondod, hogy mindig elérhető legyél számára, hogy megtedd, amit Ő akar! Ő majd gondoskodik arról, hogy megismerd az Ő akaratát, és hogy megerősödj annak teljesítéséhez.

Összefoglaló

1. Isten azért engedi meg a tanácstalanságot, hogy jobban megismerjük Őt. Megrostálja indítékainkat is, és ezáltal megerősíti a hitünket.

2. A legtöbb esetben akkor is tovább kell lépnünk, ha bizonytalanok vagyunk Isten akaratát illetően, feltéve, hogy a legjobb tudásunk szerint meggyőződtünk a Szellem gondolatáról. Nem szabad a végtelenségig várnunk.

3. Ne tekintsünk vissza sajnálkozva a múltbeli kudarcokra vagy múltbeli döntésekre.

4. Soha nem szabad hagynunk, hogy akár a félelem, akár a veszély, akár a hiba elkövetésétől való félelem örökös tétlenségben tartson bennünket.

5. Istenre kell bíznunk, hogy miként vezet minket.