Az evangélium az az örömhír, hogy az ember most már élhet úgy, ahogyan Isten eredeti szándéka szerint élhetett volna. Aki teljesen átadja magát Krisztus parancsainak, folyamatosan győzedelmes életet élhet. Mégis sokan, akik elfogadták Krisztust Megváltójuknak, nem lépnek be ebbe a győzedelmes életbe, amelyet az evangélium kínál. Miért nem? Nagyon gyakran az az oka ennek, hogy a keresztyén életük elején nem fektettek le egy jó alapot.
Az újjászületésünk utáni életünket egy folyamatosan épülő házhoz lehet hasonlítani. Mindannyian tudjuk, hogy egy ház legfontosabb része az alapja. Ha repedés keletkezik a harmadik emeleten, ennek oka általában egy hibás alapozásra vezethető vissza. Ugyanez a helyzet az életünkkel is. Még évekkel azután is, hogy Krisztusé lettünk, szenvedhetünk annak a következményeitől, hogy rosszul raktuk le az alapot az elején.
Az Újszövetség egy olyan életet ígér nekünk, amelyben győztesek lehetünk a bűneink felett. Olvasd el a Róma 6:14-ben megfogalmazott ígéretet:
„A bűn tirajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt, hanem kegyelem alatt."
Az Úr megparancsolja nekünk, hogy folyamatosan örvendezzünk Benne, és teljesen szabadok legyünk az aggodalmaskodástól. Olvasd el a Filippi 4:4 és 6. igéket:
„Örvendezzetek az Úrban mindenkor", és „semmi felől ne aggodalmaskodjatok" !
Emlékezzetek rá, hogy Isten csak olyat parancsol nekünk, amelynek a megtételére képessé tesz bennünket. Így hát az Ő parancsai bizonyos értelemben véve ígéretek arra nézve, hogy Ő meg tudja adni nekünk a kegyelmét, hogy teljesítsük azokat! A fent idézett parancsok ezért ígéretek arra, hogy Isten képessé tesz minket egy olyan életre, amelyben állandó az örömünk, és mentes minden aggodalmaskodástól.
Még sok ilyen dicsőséges ígéret található az Újszövetségben, de ezek, amiket említettünk, önmagukban elegendőek ahhoz, hogy bemutassák: az evangélium valóban örömhír.
A szomorú valóság azonban az, hogy a legtöbb keresztyén, akik azt állítják, hogy befogadták a szívükbe az evangéliumot, nem ilyen életet élnek, amelyet a fenti igeversek leírnak. Ennek a könyvnek az a célja, hogy képessé tegyen lehelyezni egy jó alapot az életedben, hogy Isten teljes célja megvalósulhasson az életedre nézve.
Olvass tovább kérlek, és hagyd, hogy a Szent Szellem szóljon a szívedhez.
Ez egy új fejezet kezdete lehet az életedben.
Fogalommagyarázat:
megtérés: elfordulás a bűntől és Isten felé fordulás
bűnbánat: őszintén megbánni és elhagyni a bűneinket
Jézus azt mondta, hogy az Ő juhainak aklába (az Ő királyságába) az ajtón át lehet belépni. Azt is mondta azonban, hogy lesznek, akik megpróbálnak a falon átmászva bejutni oda (János 10:1).
Az Isten által meghatározott út az ember számára, hogy üdvözüljön: a bűnbánat (a bűntől való elfordulás) és az Úr Jézus Krisztusba vetett hit. Ez az egyetlen út. Isten soha nem fogja elfogadni azt az embert, aki bármilyen más úton próbál eljutni Hozzá.
Bemerítő János, aki azért jött, hogy előkészítse az Úr útját, a bűnbánatot hirdette. Ez volt az egyetlen módja annak, hogy Izráel népe felkészülhessen arra, hogy befogadják Jézust Megváltójukként. Számunkra sincsen más út.
Bűnbánat és hit
A mai hívők legtöbbjében úgy tűnik, nincs meg az a mélység, az az odaszánás és az az erő, amely a korai keresztyénekben megvolt. Mit gondolsz, mi lehet ennek az oka?
Az elsődleges ok az, hogy nem volt megfelelő a bűnbánatuk. Az rendben van, hogy hisznek Krisztusban, de anélkül hisznek, hogy előzőleg megbánták volna a bűneiket, így a megtérésük felszínes volt. Nézzük csak meg egy jól ismert dicsőítő dalnak az egyik sorát:
„A leggonoszabb bűnöző, aki igazán hisz, abban a pillanatban bűnbocsánatot kap Jézustól". (Idézet a "To God Be The Glory" c. dalból - a ford.)
Valóban igaz ez, hogy a leggonoszabb bűnös bűnbocsánatot kaphat pusztán azáltal, hogy „igazán hisz"? Nem kellene előbb bűnbánatot tartani?
Mondhatod, hogy a valódi hittel együtt jár a bűnbánat is. Ha azonban ezt nem magyarázzák el annak a leggonoszabb bűnösnek, akkor haza menvén azt gondolhatja, hogy ő újjászületett azáltal, hogy hitt. Ezért lehet, hogy megtévesztett lesz. Maga Jézus is ezt az üzenetet hirdette: „Térjetek meg (bűneitekből), és higgyetek az evangéliumnak" (Márk 1:15). Megparancsolta az apostolainak is, hogy ugyanezt az üzenetet hirdessék (Lukács 24:47). Ők pedig pontosan ezt tették (Ap.csel. 20:21).
Isten igéje nagyon világos ebben a kérdésben. A bűnbánat és a hit nem választhatók el egymástól, ha igazán az Úrhoz akarsz térni. Isten ezeket a dolgokat egybeszerkesztette. Amit pedig Isten egybeszerkesztett, ember ne válassza szét!
A bűnbánat és a hit a keresztyén élet alapjának első két eleme (Zsidó 6:1). Ha nem volt megfelelő a bűnbánatod, akkor az alapozásod szükségszerűen hibás lesz. Ezután pedig értelemszerűen az egész keresztyén életed ingatag lesz.
A Biblia azt írja, hogy „az Úr félelme a bölcsesség kezdete (más szóval az ABC-je)" (Péld. 9:10). Ha valóban féljük az Urat, „elfordulunk a bűntől" (Péld. 3:7).
Tehát, ha nem bántuk meg a bűneinket, és nem hagytuk el azokat, akkor a keresztyén életnek még az ABC-jét (azaz a legalapvetőbb dolgot) sem tanultuk meg.
A hamis és a valódi bűnbánat
Ha megbántad a bűneidet, meg kell róla győződnöd, hogy a bűnbánatod valódi volt. A Sátánnak is megvan ugyanis a maga hamisított bűnbánata, amellyel megtéveszti az embereket.
A Sátán tudja, hogy a legtöbb ember számára csak egy parancsolat a lényeges: „Vigyázz, hogy ne kapjanak rajta!", ezért olyan módszereket mutat az embereknek, amellyel úgy követhetnek el bűnt, hogy nem érik tetten őket az emberek.
Még egy tolvaj is sajnálkozik, amikor elkapják, ez azonban nem bűnbánat. A Bibliában olvasunk néhány példát arra, milyen a hamis bűnbánat.
Amikor Saul király engedetlen volt Istennek, beismerte Sámuelnek, hogy bűnt követett el, de nem akarta, hogy az emberek tudomást szerezzenek róla. Még mindig az emberek elismerését kereste, tehát nem volt valódi a bűnbánata, csak azt sajnálta, hogy tetten érték (1 Sámuel 15:24-30). Ez volt a különbség közte és Dávid király között, aki nyíltan beismerte a bűnét, amikor elbukott (51. Zsoltár).
Akháb király is olyan volt, mint Saul. Nagyon sajnálta magát, amikor Illés figyelmeztette, hogy Isten meg fogja őt ítélni. Még zsákruhába is beöltözött, és kesergett a bűnei miatt (1 Királyok 21:27-29). Azonban ez nem volt valódi bűnbánat, csak Isten ítéletétől félt.
Iskariótes Júdás szintén egyértelmű példa a hamis bűnbánatra. Amikor látta, hogy Jézust halálra ítélték, rosszul érezte magát, és azt mondta „bűnt követtem el" (Máté 27:3-5), de a papoknak vallotta be a bűnét - ahogyan ma is sokan teszik! Nem bánta meg a bűnét - még ha szomorúnak is érezte magát amiatt, amit tett. Ha valódi lett volna a bűnbánata, akkor összetörve odament volna az Úrhoz, és bocsánatot kért volna Tőle, de nem tette ezt meg.
Sokat tanulhatunk ezekből a példákból arról, hogy mi NEM bűnbánat!
A valódi bűnbánat az, amikor „Istenhez térünk a bálványoktól" (1 Thessz. 1:9). Nem csak a fából és kőből készült dolgok lehetnek bálványok, amelyek a pogány templomokban találhatók. Az emberek ugyanilyen veszélyes bálványokat imádnak, amelyek nem néznek ki annak. Ezek a bálványok az élvezetek, a kényelem, a pénz, a hírnév, a saját utunkon járás (Isten útja helyett), stb. Mindannyian imádtuk ezeket a bálványokat sok éven keresztül. Amikor valódi bűnbánatot tartunk, akkor abbahagyjuk ezeknek a bálványoknak az imádását, hátat fordítunk nekik, és Isten felé fordulunk.
A valódi bűnbánat a teljes személyiségünket érinti - a gondolatainkat , az érzéseinket és az akaratunkat.
Először is, a bűnbánat során megváltoztatjuk a bűnről és a világról való gondolkodásunkat . Rájövünk, hogy a bűneink elválasztanak minket Istentől. Azt is meglátjuk, hogy ennek a világnak az egész életmódja istenellenes. Mi pedig hátat akarunk fordítani annak az életformának, amely nem tiszteli Istent.
Másodszor, a bűnbánat az érzelmeinket is magában foglalja: megszomorodunk amiatt, ahogyan addig éltünk (2 Kor. 7:10). Meggyűlöljük magunkat a múltbeli cselekedeteink miatt, sőt felfedezzük magunkban azt a hatalmas gonoszságot, amelyet senki más nem láthat (Ezékiel 36:31).
Sírunk és kesergünk amiatt, hogy ennyire megbántottuk Istent az addigi életmódunkkal. A Bibliában sok nagyszerű embernek ez volt a reakciója, amikor tudatára ébredtek a bűneiknek. Dávid (ld. 51. Zsoltár), Jób (ld. Jób könyve 42:6) és Péter (ld. Máté 26:75) - mindhárman keservesen sírtak, amikor megbánták a bűneiket.
Jézus és az apostolok is arra bátorítanak minket, hogy sírjunk és keseregjünk a bűneink miatt (Máté 5:4 és Jakab 4:9). Ez az út vezet vissza Istenhez.
Végezetül, a bűnbánat az akaratunkat is magában foglalja: át kell engednünk a saját makacs akaratunkat (amely mindig a saját maga útján akar járni) Istennek , és az Úr Jézust kell életünk urává tennünk. Ez azt jelenti, hogy mostantól kezdve hajlandóak vagyunk megtenni bármit, amit Isten akar, hogy megtegyünk - bármi legyen is az ára, és bármilyen megalázó is.
A tékozló fiú egy megtört, a saját akaratát feladó fiatalemberként tért vissza az apjához, és hajlandó volt bármit megtenni, amire az apja kérte. Ez a valódi bűnbánat (Lukács 15:11-24).
Amikor Istenhez térünk, nem kell minden egyes bűnt bevallanunk Neki, amit valaha elkövettünk. Lehetetlen lenne mindenre emlékeznünk. A tékozló fiú sem ezt tette. Annyit mondott, hogy „Atyám, vétkeztem". Nekünk is csak ennyit kell mondanunk.
Ne felejtsük el, hogy Iskariótes Júdás is ezt mondta: „Vétkeztem", de ég és föld a különbség az ő bűnvallomása és a tékozló fiú bűnvallomása között. Isten nem csak a szavainkra figyel, hanem érzékeli a szellemet is a szavaink mögött, és a szerint bánik velünk.
A bűnbánat gyümölcse
Bemerítő János azt mondta a farizeusoknak, hogy teremjenek a megtéréshez (a bűnbánathoz) illő gyümölcsöket (Máté 3:8). Ha valódi a bűnbánatunk, az a teljes életmódunkat meg fogja változtatni.
Az első dolog, amit a bűnbánat után tennünk kell: helyrehozni azokat a dolgokat, amiket a bűnös életünkben elrontottunk.
Az evangéliumokban az olvassuk Zákeusról, hogy amint Jézus belépett a házába, elkezdték vádolni a bűnei (Lukács 19:1-10). Zákeus nagyon szerette a pénzt, de megértette, mivel jár együtt a bűnbánat. Tudta, hogy ha Jézus tanítványa akar lenni, akkor kártérítést kell adnia azokért a károkért, amiket élete során okozott. Ez hatalmas pénzveszteséget jelentett számára, mert olyan sok embertől csalt el pénzt. Ő azonban úgy döntött, hogy teljes szívét odaszánja a bűnbánatra. Ezért azt mondta az Úrnak, hogy vagyonának a felét a szegényeknek adja, és négyszeresét fizeti vissza mindannak, amit másoktól elcsalt.
Jézus azután mondta ezt: „Ma lett üdvössége ennek a háznak", miután Zákeus eldöntötte, és azt mondta, hogy helyre fogja hozni az okozott károkat. A helyreállításra való hajlandóság (igyekezet) az egyik bizonyítéka a valódi bűnbánatnak (Lukács 19:1-10).
A Jézus példázatában szereplő bölcs ember mélyre ásott, és a háza alapját a felszíni homokréteg alatti sziklára helyezte (Lukács 6:48). A bolond ember is ugyanezen a területen építkezett, de ő nem ásott mélyre, hanem csak a felszíni homokrétegbe helyezte el az alapot.
Ezt a példázatot alkalmazhatjuk a valódi és a hamis bűnbánat esetére. Csak akkor tudunk „mélyre ásni", ha nem sajnáljuk a fáradságot arra, hogy alapos helyreállítást végezzünk az életünk minden területén.
Amikor Krisztushoz térünk, jó, ha már rögtön az elején rászánjuk az időt arra, hogy minden olyan dolgot rendezzünk, amelyeket a megtéretlen életünkben összekuszáltunk, és még helyre lehet állítani. Ha ebben felületesek vagyunk, és átsiklunk bizonyos dolgok felett, akkor az alapunk gyenge marad, és a házunk egy nap összeomlik.
Mit foglal magában a helyreállítás?
Azt jelenti, hogy ha például adót csaltál el a kormánytól, akkor azt az összeget most be kell fizetned az államnak. Előfordul, hogy nem lehetséges annak a kormányhivatalnak utólag befizetni a pénzt, akinek járna. Ahol azonban megvan a hajlandóság, ott meglesz a visszafizetés módja is - ha engedelmeskedni akarunk Istennek! Vásárolhatunk postai bélyegeket vagy vasúti menetjegyeket, és megsemmisíthetjük őket, hogy azt a pénzösszeget, amellyel az államnak tartozunk, valóban visszatérítsük neki.
Ha emberektől csaltál el pénzt, akkor bocsánatot is kell kérned tőlük, amikor visszafizeted nekik a járandóságukat, és azt is mondd el nekik, miért teszed ezt, és hogyan változott meg az életed! Ha úgy találod, hogy nincs bátorságod ezeket egyedül megtenni, akkor vigyél magaddal egy testvért, amikor a helyreállítást elvégzed.
Ha nem tudod egy összegben, egyszerre visszafizetni minden adósságodat, ne aggódj miatta! Tedd meg részletekben, de mindenképpen kezdd el! Még akkor is, ha csak néhány száz forinttal tudod elkezdeni. Isten elfogadta Zákeust már azon a napon, amikor elhatározta, hogy visszafizeti az adósságait - és nem az után, hogy mindent maradéktalanul visszafizetett!
Ha olyan embertől csaltál el pénzt, akiről most nem tudod, hogy hol él, akkor Istennek kell visszafizetned azt a pénzösszeget - Ő az eredeti tulajdonosa minden pénznek. Ezt a szabályt Isten fektette le az Izraeliták számára (4 Mózes 5:6-8).
Azonban bárhogy is legyen, soha semmilyen esetben nem lehet nálunk olyan pénz, ami törvénytelenül jutott a birtokunkba. Isten soha nem fogja megáldani az így szerzett pénzt.
Ha megbántottunk valakit (és ez nincs pénzzel összefüggésben), akkor oda kell mennünk hozzá, és töredelmesen bocsánatot kell kérnünk tőle.
Ismerek olyan testvéreket, akik hónapokig gyűjtögették a pénzüket, aztán lenullázták a bankszámlájukat, hogy vissza tudják fizetni az államnak azt a pénzösszeget, amit annak idején elcsaltak, és nem fizettek be adóként és vámként. Isten pedig valami sokkal jobb dologgal áldotta meg őket, mint egy „vastag" bankszámla!
Olyan testvéreket is ismerek, akik gondosan kiszámolták, hogy mennyi pénzükbe kerültek volna azok az utazások (buszon és vonaton), amelyeket menetjegy nélkül tettek meg, és utólag visszafizették az akkor meg nem váltott menetjegyek árát. Akik a kis dolgokon hűek, azok nagy dolgokat tudnak tenni Isten szolgálatában.
Továbbá olyan testvéreket is ismerek, akik visszavitték a diplomájukat az egyetemi tanulmányi hivatalba, és beismerték, hogy csaltak a záróvizsgán. Készek voltak feláldozni a diplomájukat, ha erre volt szükség ahhoz, hogy tiszta legyen a lelkiismeretük. Isten általában az ilyen odaszánt hívőket kedvessé teszi a hatóságok előtt, és elnézik ezt nekik. Ez azonban nem mindig így van. A te eseteben lehet, hogy Isten megengedi az egyetemi tanulmányi hivatalnak, hogy visszavegyék a diplomádat! Ha ez történik, akkor ez Isten tökéletes akarata a számodra.
Ismerek egy testvért, aki bocsánatkérő levelet írt valakinek, akitől sok évvel ezelőtt ellopott egy bélyeget. A lopás az lopás, bármilyen kicsi értékű dologról is van szó. A kis dolgokban teszteli Isten a hűségünket.
Ezekkel nem azt akarom sugallni, hogy kezdd el azzal gyötörni magad, hogy megpróbálsz minden apró rossz dolgot előhozni az emlékezetedből, amiket a múltban elkövettél. Erre semmi szükség. Isten emlékeztetni fog azokra a dolgokra, amiket helyre kell hoznod, és csak azokat a dolgokat kell elrendezned, amelyekre Isten emlékeztetett téged.
Lesznek olyan esetek is, amelyekben már az égvilágon semmit sem tehetsz, mert az elkövetett bűn következményei annyira szerteágaztak. Ilyen esetekben az minden, amit tehetsz, hogy kifejezed az őszinte megbánásodat Istennek, és az Ő irgalmát kéred.
Soha, egyetlen esetben sem szabad megengednünk a Sátánnak, hogy fenntartsa bennünk a bűntudat érzését, és folyamatosan kárhoztasson minket csak azért, mert egy bizonyos dolgot nem tudunk már helyreállítani. Isten teljesen megérti a helyzetünket - és Ő nem fog minket ezzel gyötörni. Ha megvan benned a hajlandóság, akkor Isten el fogja fogadni, ha megteszed, amire képes vagy, még ha semmit sem tudsz tenni, akkor is (2 Korinthus 8:12).
Dicsérjük Istent az Ő hatalmas irgalmáért!
Isten tisztességet szerez azoknak, akik Őt tisztelik (1 Sámuel 2:30). Az egyik módja annak, hogy tiszteljük Őt, ha a kis dolgokban hűek vagyunk.
Ha nem végezzük el a helyreállítást, akkor egész életünkben egy láncot fogunk magunk után húzni. Isten próbára tesz minket, hogy jobban értékeljük-e a tiszta lelkiismeretünket, mint a pénzünket, a hírnevünket, a diplomáinkat vagy a munkahelyünket. Sokan elbuknak ezen a próbán, de dicsőség Istennek, hogy minden nemzedékben van egy „maradék", akik azt választják, hogy jobban szeretik Istent, mint bármi mást a földön.
Megbocsátani másoknak
A bűnbánat azt is magában foglalja, hogy megbocsátunk mindenkinek, akik bármilyen módon ártottak nekünk. Jézus azt mondta, hogy „ha nem bocsátjátok meg az embereknek a vétkeiket, a ti mennyei Atyátok sem bocsátja meg a ti vétkeiteket" (Máté 6:15). Sőt, ezt azzal egészítette ki, hogy szívünkből kell megbocsátanunk az embereknek, nem csak felületesen (Máté 18:35).
Lehetetlen Istentől bűnbocsánatot kapni, ha nem bocsátunk meg teljes szívünkből mindenkinek mindent. Talán nem tudjuk elfelejteni, amit mások tettek velünk, de minden bizonnyal elutasíthatjuk azt, hogy az ő gonosz tetteiken gondolkodjunk, amikor kísértést érzünk erre.
Előfordulhat, hogy valaki tényleg olyan súlyosan megbántott, hogy rendkívül nehéznek érzed, hogy teljes szívedből megbocsáss neki. Kérd meg Istent, hogy segítsen megbocsátani, és látni fogod, hogy Ő nagyon is készségesen megadja neked a vágyat és az erőt is ahhoz, hogy megbocsáss.
Amikor arra gondolunk, hogy Isten hány millió bűnt bocsátott meg nekünk ingyen ajándékképpen, nekünk sem szabadna nehezünkre esnie annak, hogy ugyanilyen módon megbocsássunk másoknak. Amikor nem bocsátunk meg másoknak, akkor a Sátán a hatalmába kerít minket!
„Bocsássunk meg egymásnak" - mondta Pál, „hogy meg ne csaljon minket a Sátán!" (2 Korinthus 2:10,11)
A Sátánhoz való megváltozott hozzáállás
Még egy olyan terület van, amelyen mindenképpen rendeznünk kell a dolgokat, és ez pedig a Sátánnal és a gonosz szellemekkel való kapcsolatunk.
Ha olyan dolgokkal foglalkoztál, mint asztrológia, bálványimádás, tenyérjóslás, fekete mágia, stb., vagy ha rajongtál a rock zene iránt, vagy drogoztál, akkor meg kell tagadnod minden ilyen kapcsolatot a Sátánnal - még akkor is, ha tudtodon kívül létesítettél vele kapcsolatot ezek által a dolgok által.
Az első, amit meg kell tenned, hogy megsemmisítesz (nem eladsz, hanem megsemmisítesz!) minden bálványt, okkult könyvet és amulettet, stb., amelyek a birtokodban vannak (ld. Ap.csel. 19:19). Ezután így imádkozz az Úrhoz:
„Uram, Jézus, megtagadok minden kapcsolatot, amelyet a Sátánnal létesítettem tudatosan vagy tudtomon kívül."
Ezt követően pedig mondd meg a Sátánnak egyenesen:
„Ellenállok neked, Sátán, az Úr Jézus Krisztus nevében, aki az én Uram és Megváltóm. Mostantól fogva nem érinthetsz meg engem, mert én már az Úr Jézus Krisztusé vagyok."
A Jakab 4:7 ezt írja: „Engedelmeskedjetek Istennek. Álljatok ellen az ördögnek, és ő elfut tőletek."
Így a Sátánnak nem lesz többé hatalma feletted.
Ha továbbra is az Úrral járunk, Ő egyre több és több világosságot ad nekünk életünk különböző területein. Lehet, hogy az öltözködésünk vagy a beszédünk világiasságát fogja megmutatni, vagy rámutat arra, hogy túl nyers hangnemben beszélünk, vagy hogy az olvasmányaink mennyire beszennyeznek minket, stb. Ezáltal mindig újabb és újabb területeket fogunk felfedezni, amelyeken meg kell térnünk, és meg kell tisztulnunk.
Az állandó bűnbánat útját kell járnunk minden nap.
A bűnbánat az első része a keresztyén életnek. A hit a második.
Az Istenbe vetett hit azt jelenti, hogy megbízunk Benne, és elhisszük, amit mondott az Ő Igéjében, annak ellenére, amit az érzéseink vagy más emberek mondanak nekünk. Ez ennyire egyszerű.
Három tény Istennel kapcsolatban:
1) végtelenül szeret minket;
2) tökéletesen bölcs; és
3) mindenható.
Nehéz elhinni ezeket a tényeket? Nem. Nos, akkor nem kellene nehézséget okozni annak sem, hogy bízzunk Istenben teljes szívünkből.
Amikor Éva hallgatott a Sátán hangjára az Éden-kertben, az egy hitbeli bukás volt. Nem hitte el, hogy Isten parancsai az ő javát szolgálják. Engedetlen volt Istennek, mert nem volt hite az Ő iránta való tökéletes szeretetében.
Legyen hitünk, hogy megkapjuk Isten ajándékait
Isten sok csodálatos dolgot szeretne adni nekünk. Minden ajándéka kegyelmi ajándék, de szükségünk van hitre ahhoz, hogy megkapjuk azokat az ajándékokat.
A Biblia azt mondja, hogy „kegyelemből tartatunk meg hit által" (Efézus 2:8). A kegyelem az, amikor Isten kinyújtja felénk a kezét, amely tele van mennyei áldásokkal. A hit az, amikor mi kinyújtjuk a kezünket, hogy elvegyük Isten kezéből azokat az áldásokat.
Isten elsősorban a bűneink bocsánatát kínálja fel nekünk. Ha megbántuk a bűneinket, és elhagytuk azokat, akkor most csak annyit kell tennünk, hogy kinyújtjuk a kezünket, és elvesszük, amit Isten ingyen kínál nekünk. Nem kell megdolgoznunk érte, vagy megfizetnünk az árát. Az árat már kifizették a Golgota keresztjén. Nekünk már csak annyit kell tennünk, hogy azt mondjuk: „Köszönöm, Apa", és átvenni, amit ad nekünk. Ez a hit.
Amikor nem vesszük el Istentől, amit kínál nekünk, akkor valójában megsértjük Istent, mert lenézzük az Ő ajándékát. Lehet, hogy azt gondoljuk, hogy Isten csak incselkedik velünk, ahogyan néhány szülő incselkedik a gyerekével: kinyújtja felé a kezét, amelyben az ajándékot tartja, majd hirtelen visszahúzza, amikor a gyerek el akarja venni tőle azt az ajándékot! Isten nem ilyen komisz vagy gonosz, mint ezek az emberek! Ő egy szerető Édesapa, aki valóban arra vágyik, hogy jó ajándékokat adjon nekünk.
Ezért mondja a Biblia, hogy „hit nélkül lehetetlen Istennek tetszeni" - bármi mást teszünk is (Zsidó 11:6).
Ha bízunk Istenben, nemcsak hogy megbocsátja nekünk a bűneinket, hanem megszabadít minket a bűn hatalmától (erejétől) is.
Hogyan lesz hitünk? Csak egyetlen módja van. A Biblia azt írja: „a hit hallásból van, a hallás pedig Isten Igéje által" (Róma 10:17). Más szavakkal, ahogy megengedjük Istennek, hogy beszéljen hozzánk az Igéje által, és hitre jutunk. Ugyanígy fog növekedni is a hitünk.
Isten Igéje által tudjuk, hogy Krisztus meghalt a bűneinkért, és feltámadt a halálból; és ha megbánjuk a bűneinket, és bízunk Benne, azonnal teljes bűnbocsánatot nyerünk ingyen. Ezután a Szent Szellem bizonyságot tesz a szívünkben, hogy mindez igaz. Isten Igéje és a Szent Szellem kétszeres bizonysága révén teljesen biztosak lehetünk abban, hogy Isten megbocsátott nekünk, és valóban Isten gyermekei vagyunk.
A hit bizonyossága
Isten azt akarja, hogy tökéletes bizonyosság legyen a szívünkben arról, hogy valóban az Ő gyermekei vagyunk. Nem akarja, hogy valaha is kétségünk legyen efelől a tény felől. A Sátán viszont mindent meg fog tenni, hogy kétségeket ébresszen bennünk. Nekünk azonban soha nem kell kételkednünk, mert Isten sok ígéretet adott nekünk az Igéjében, amelyek bizonyosságot adnak a szívünkbe.
Nézzük csak meg ezeket az ígéreteket:
Jézus azt mondta, „aki hozzám jön, azt én semmiképpen el nem küldöm" . „Igazán mondom nektek, aki hisz, annak örök élete van". (János 6:37 és 47)
„Valakik pedig befogadták Őt, hatalmat adott azoknak, hogy Isten fiaivá legyenek, azoknak, akik az Ő nevében hisznek." (János 1:12)
Az Úr azt mondja: „megkegyelmezek álnokságaiknak, és az ő bűneikről és gonoszságaikról meg nem emlékezem" . (Zsidó 8:12)
Isten ígéreteibe helyezni a hitünket ahhoz hasonlítható, mint amikor egy erős, szilárdan álló hídra tesszük a lábunkat, amikor átkelünk egy folyó felett. Ha a híd erős, akkor nem számít, ha gyengék a lábaink. Mi tehát akkor az erős hit? Bízni egy erős Istenben, és az Ő ígéreteiben.
Az érzéseink gyakran becsapnak minket. Sohasem szabad megbíznunk bennük. Van erről egy tanmese. Három személy sétál egymás után egy magas, és keskeny fal tetején: Tény, Hit és Érzés. Tény haladt elöl, Hit az ő nyomában járt, és Érzés lépkedett leghátul. Amíg Hit az előtte haladó Tényen tartotta a tekintetét, minden gond nélkül ment, és Érzés is simán követni tudta őket. Amint azonban Hit hátrafordult, hogy lássa, vajon Érzés is követi-e őket, megbotlott, és lezuhant a halálba; és így Érzés is a halálba zuhant utána. Tény azonban zavartalanul lépkedett tovább egyenesen!
A példázat tanulsága nyilvánvaló. Isten Igéje megváltoztathatatlan tényekből áll. Ha a hitünk rendíthetetlenül egyedül Isten Igéjére tekint, nincs veszélye annak, hogy valaha is elbukunk; és az érzéseink is ehhez fognak igazodni. Ha azonban elkezdjük az érzéseinket figyelni, akkor nagyon könnyen megbotlunk, és beleesünk a csüggedés és az önkárhoztatás bűnébe.
A hit megvallása
A Biblia azt mondja, hogy meg kell vallanunk, kiben hiszünk.
„Mert szívvel hiszünk az igazságra, szájjal teszünk pedig vallást az üdvösségre. Mert azt mondja az írás: Valaki hisz Őbenne, meg nem szégyenül." (Róma 10:9-10)
Nagyon fontos vallást tenni a szánkkal. Megvallani Isten Igéjét azt jelenti, hogy ugyanazt mondjuk, amit Isten mond. Ez nem kellene, hogy nehézséget okozzon, mert csak Ámen-t mondunk Isten ígéreteire. Az Ámen szó pedig azt jelenti: „úgy lesz".
Az a szó, ami héberül azt jelenti „hinni", első alkalommal a Bibliában az 1 Mózes 15. fejezetben olvasható. Ebben a fejezetben arról olvasunk, hogy Isten azt mondta Ábrámnak, amikor még nem volt egy gyermeke sem, hogy annyi utódja lesz, mint égen a csillagok. Ezután azt olvassuk, hogy Ábrám hitt az Úrnak (1 Mózes 15:6). Az a szó, ami azt jelenti „hinni", héberül „aman". Ebből a szóból származik az „Ámen" szavunk, amelynek jelentése: „úgy lesz" („hiszem, hogy úgy lesz"). Ábrámnak tehát csak annyit kellett tennie, hogy Ámen-t mondott Isten ígéretére.
Ez a valódi hit - Ámen-t mondani Istennek.
Később azt olvassuk, hogy Ábrám azon a néven nevezte magát, amelyet Isten adott neki: Ábrahám (ami azt jelenti: „sok ember apja"). Sára, a felesége, még mindig gyermektelen volt akkor, de Ábrahámnak ez nem számított. Ő akkor is „sok ember apjának" nevezte magát, mert elhitte, amit Isten mondott (1 Mózes 17:5).
Ez a hit megvallása - megvallani, amit Isten mondott, még ha eddig nem is teljesedett még be az Ő ígérete. Isten csak ennyit kér tőlünk - hogy mondjuk ugyanazt, amit Ő mondott az Igéjében. Amikor megvalljuk Isten ígéreteit, kifejezzük az Istenbe vetett hitünket; ezután Isten munkálkodni tud az érdekünkben.
„A bizonyságtételünk beszédével" tudjuk legyőzni a Sátánt (Jelenések 12:11). Sátán, a vádló, mindig megpróbálja elrabolni a szívünkből az üdvbizonyosságot, és az Isten előtt való bátorságunkat. Meg kell vallanunk Isten bibliai ígéreteit közvetlenül a Sátánnak, ha le akarjuk győzni őt. Maga Jézus is a Bibliából idézett, amikor így válaszolt neki: „Meg van írva…, meg van írva…" (Máté 4:1-11).
Ha kételkedünk Isten Igéjében, hazuggá tesszük Istent. Amikor azonban megvalljuk Isten Igéjét a Sátánnak, Isten és az Ő Igéje mellett foglalunk állást szemben a Sátánnal és az ő hazugságaival! Ilyen módon azt is elmondjuk a Sátánnak, hogy elhisszük, hogy amit Isten mondott, az igaz, annak ellenére, amit a körülményeink és az érzéseink esetleg sugallnak nekünk.
Ez a hit megvallása.
Az a tény, hogy Isten kiválasztja az Ő gyermekeit és megigazítja őket, ez két olyan dicsőséges igazság, amelyet az Újszövetség tanít nekünk.
Kiválasztás
A Biblia azt mondja, hogy Isten az Ő előzetes tudása alapján választott ki minket, hogy az Ő gyermekei legyünk (1 Péter 1:1-2, Róma 8:28-29). Ez azt jelenti, hogy Ő már az egész örökkévalóságban tudta, hogy kik lesznek az Ő gyermekei.
A Biblia azt is mondja, hogy Isten kiválasztott minket Krisztusban „a világ megalapítása előtt" (Efézus 1:4). Jóval azelőtt, hogy Ádámot megteremtette, Isten már minden egyes gyermekét név szerint ismerte, és a nevünk bele volt írva az Élet Könyvébe (Jelenések 13:8).
Ezek olyan tények, amelyek hatalmas biztonságot kell, hogy adjanak nekünk.
A Biblia azt írja, hogy Istennek az a fundamentuma, amelyen állunk, egy kétoldalú pecsét. Az Isten felőli oldalon ez áll: „Az Úr ismeri az Övéit". Az ember felőli oldalon pedig ez áll: „Álljon el a hamisságtól mindenki, aki az Úr nevét vallja" (2 Timótheus 2:19).
Isten ismerte az Ő gyermekeit már a világ megalapítása előtt. Mi azonban csak akkor tudjuk meg, hogy az Ő gyermekei vagyunk, amikor bűnbánatot tartunk, elfordulunk a bűntől, és Isten felé fordulunk. A mi véges agyi kapacitásunk nem tudja felfogni, hogy lehet az, hogy Isten kiválasztja a gyermekeit, mégis szabadságot ad az embernek arra, hogy Őt válassza vagy elutasítsa. Ez olyan, mint két párhuzamos egyenes, amelyek nem találkoznak a mi értelmünkben. Van azonban egy matematikai definíció, amely szerint „a párhuzamosok a végtelenben találkoznak" (nem-euklideszi geometria); ehhez hasonlóan a kiválasztás és az ember szabad akarata is Isten végtelenségében találkoznak.
Egyszer valaki ezt így fogalmazta meg: Ahogyan az élet útján jártál, egy nap találtál egy nyitott ajtót, amely fölött ez a felirat áll: „Aki megbánja a bűneit, és hisz Krisztusban, beléphet ezen az ajtón, és örök életet nyer". Te beléptél. Amikor visszanéztél, azt láttad, hogy az ajtó felett, amelyen beléptél, a másik oldalról nézve ez a felirat áll: „Isten kiválasztott téged Krisztusban már a világ megalapítása előtt".
Megigazítás
Amikor Isten megbocsátja a bűneinket, akkor elveszi tőlünk a múltunk miatti bűntudatot. Ez azonban még nem tesz minket tökéletesen szentté. Így még nem állhatunk meg egy tökéletesen szent Isten előtt. Ezért Istennek még valamit meg kellett tennie értünk.
Megigazított (igaz embernek nyilvánított) minket!
A megigazítás azt jelenti, hogy Isten a Krisztus tökéletes igazságosságát nekünk tulajdonítja. Ennek eredménye az, hogy most már olyan tökéletesen állhatunk Isten előtt, ahogyan Jézus Krisztus! Ez egy elképesztő tény, ami igaz! Ez olyan, mintha valaki több millió eurót helyezne el a bankban egy koldus nevére - olyan pénzt, amiért az az ember sosem dolgozott meg, és nem érdemelte meg, de ingyen ajándékként megkapta.
Amikor Isten igaznak nyilvánít (megigazít) minket, az azt jelenti, hogy Isten úgy fogad el minket, mintha soha nem követtünk volna el bűnt egész életünkben, és mintha tökéletesen igaz emberek lennénk.
Isten igéje ezt mondja: „Megigazulván azért hit által, békességünk van Istennel, a mi Urunk Jézus Krisztus által, aki által van a menetelünk is hitben ahhoz a kegyelemhez, amelyben állunk" (Róma 5:1-2). Most bármikor bátran léphetünk Isten jelenlétébe félelem vagy habozás nélkül. Maga Isten nyitotta meg számunkra ezt az utat.
Amikor Ádám és Éva bűnbe estek az Éden-kertben, bűntudatot és szégyent éreztek, és ezért eltakarták magukat fügefalevelekkel. Isten elvette tőlük a fügefaleveleket, megölt egy állatot, és felöltöztette őket az állat bőrébe. Azok a fügefalevelek jelképezik a mi emberi jó cselekedeteinket. Azonban a fügefalevelek nem tudják eltakarni Isten elől a mezítelenségünket, mert ahogyan a Biblia írja, még a legjobb cselekedeteink is olyanok Isten szemében, mint a szennyes rongyok (Ézsaiás 64:6). A megölt állat Krisztust jelképezi, aki meghalt a bűneinkért. A megölt állat bőre pedig Krisztus tökéletes igazságosságának jelképe, amelybe Isten felöltöztetett minket (1 Mózes 3:7, 21).
A megigazulás egy ingyen ajándék Istentől. Egy ember sem igazulhat meg Isten előtt a saját (jó) cselekedetei által. A tévedések egyik véglete azt gondolni és mondani: „Törekedjünk arra, hogy igaz emberek legyünk, hogy Isten megigazítson minket".
Van azonban egy másik véglet is, amikor valaki azt gondolja és mondja: „Ha Isten kiválasztott és megigazított minket, akkor most már nem számít, ha bűnt követünk el". Azok, akik könnyelműen veszik a bűnt, mert azt gondolják, hogy Isten kiválasztotta és megigazította őket, ezzel pont azt bizonyítják, hogy egyáltalán nincsenek Isten kiválasztott gyermekei között (vö. Róma 4:5 és Jakab 2:24).
Amint bizonyosságot nyertünk arról, hogy Isten kiválasztott és megigazított minket, Sátán vádaskodásai elveszítik a hatásukat ránk nézve. Mert „ha Isten van velünk, ki lehet ellenünk?" (Róma 8:31). Soha többé nem kell azt éreznünk ezután, hogy Isten megvet vagy elutasít minket.
„Kicsoda vádolja az Isten választottait? Isten az, aki megigazít" (Róma 8:33). Dicsérjük az Urat! Halleluja!
Ez az evangélium jó híre! Nem meglepő tehát, hogy a Sátán sok hívő elől elrejtette azt az igazságot, hogy Isten kiválasztotta és megigazította őket.
Amikor Jézus azt mondta az apostolainak, hogy menjenek el minden nemzethez, és tegyék őket tanítványokká, semmi kétség nem volt bennük, hogy mire gondolt Jézus (Máté 28:19). Ugyanis korábban már elmagyarázta, mit jelent az Ő tanítványának lenni.
A Lukács 14:25-35 jelenti ki a legvilágosabban a tanítványság három feltételét. Jézus akkor beszélt egy olyan emberről, aki tornyot akart építeni, és lerakta az alapot, de nem tudta befejezni az építést, mert nem tudta megfizetni az árát (Lukács 14:28-30). Ez azt jelenti, hogy megvan az ára annak, hogy Jézus tanítványai legyünk. Jézus azt mondta, hogy először üljünk le, és számoljuk ki a költségeket, még mielőtt elkezdenénk építkezni.
Isten nem akarja, hogy miután bűnbocsánatot nyertünk, éveket várjunk arra, hogy megértsük, mit jelent valójában tanítványnak lenni. Jézus azonnal elmondta az embereknek a tanítványság árát, amikor Őhozzá mentek. Azt mondta, hogy az a hívő, aki nem hajlandó arra, hogy az Ő tanítványa legyen, az éppen olyan haszontalan Isten számára, mint a só, amely elveszítette az ízét (Lukács 14:35).
„Meggyűlölni" a családtagjainkat (1)
A tanítványság első feltétele, hogy el kell vágnunk minden természetes, túlzott emberi szeretetet, amit a családtagjaink iránt érzünk.
Jézus azt mondta, hogy „ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli meg az apját, az anyját, a feleségét, a gyerekeit és a testvéreit, sőt még a saját lelkét is, nem lehet az én tanítványom" (Lukács 14:26).
Ezek nagyon erős szavak. Mit jelent „meggyűlölni"? Gyűlölni ugyanazt jelenti, mint megölni (1 János 3:15). Amit Jézus kér tőlünk az nem más, mint hogy adjuk halálba a családtagjaink iránti természetes kötődésünket.
Ez azt jelenti, hogy ne szeressük őket? Nem! Minden bizonnyal nem ezt jelenti. Amikor feladjuk az irántuk érzett emberi kötődésünket, Isten helyettesíteni fogja azt az Ő isteni szeretetével. Ekkor a családtagjaink iránti szeretetünk tiszta lesz - abban az értelemben, hogy mindig Isten lesz az első helyen a szeretetünkben, és nem a családtagjaink.
Sokan azért nem engedelmeskednek Istennek, mert félnek attól, hogy megbántják az apjukat, az anyjukat, a feleségüket, stb. Az Úr az első helyet igényeli az életünkben. Ha pedig nem tesszük Őt az első helyre az életünkben, akkor egyáltalán nem lehetünk az Ő tanítványai.
Nézzük meg Jézus saját példáját! Habár szerette az özvegy édesanyját, mégsem engedte soha, hogy eltérítse Őt az Atya tökéletes akaratától, még apró dolgokban sem. Erre látunk egy példát a kánai mennyegzőn, amikor Jézus visszautasította, hogy az édesanyja sugallatára cselekedjen (János 2:4).
Jézus azt is megtanította, hogyan „gyűlöljük" a testvéreinket. Amikor Péter megpróbálta Őt eltéríteni attól, hogy a keresztre menjen, megfordult, és a legélesebb szavakkal dorgálta meg Pétert, amit valaha is kiejtett a száján. Azt mondta neki: „Távozz tőlem, Sátán, mert bántásomra vagy nekem" (Máté 16:23). Péter ugyanis hatalmas emberi szeretettel mondta azt Jézusnak, hogy nem történhet meg vele, hogy keresztre feszítik. Jézus azonban megdorgálta őt, mert amit mondott, az ellenkezett az Atya akaratával.
Az Atya mindig elsődleges volt Jézus szeretetében. Tőlünk is ugyanezt a hozzáállást várja el. A feltámadása után megkérdezte Pétertől, hogy jobban szereti-e Őt minden másnál a világon (János 21:15-17). Csak azok kapnak felelősségteljes feladatot az Úr Gyülekezetében, akik az első helyre teszik az életükben az Isten iránti szeretetet.
Az efézusi gyülekezet küldöttjénél (angyalánál) azért állt fenn a veszélye, hogy elutasítja őt az Úr, mert elvesztette az Úr iránti első szeretetét (Jelenések 2:1-5).
Ha el tudjuk mondani, amit a zsoltáríró: „Kicsodám van az egekben, Uram, rajtad kívül? Semmi másra nem vágyom a földön, csak Rád" (Zsoltár 73:25), akkor valóban betöltöttük a tanítványság első feltételét.
Az a szeretet, amit Jézus kér tőlünk, az nem egy érzelmes, szentimentális, emberi kötődés, ami abban nyilvánul meg, hogy lélekemelő dalokat énekelünk Neki arról, hogy mennyire szeretjük Őt. Nem. Ha szeretjük Őt, akkor engedelmeskedünk Neki (János 14:21).
Meggyűlölni a lelki életünket (2)
A tanítványság második feltétele, hogy meg kell gyűlölnünk a saját lelki életünket. Jézus azt mondta:
„Ha valaki hozzám jön, és nem gyűlöli meg a saját életét, nem lehet a tanítványom" (Lukács 14:26).
Ezt tovább részletezte, amikor ezt mondta:
„És valaki nem hordozza az ő keresztjét, és én után jön, nem lehet a tanítványom" (Lukács 14:27).
Ez Jézusnak az egyik legkevésbé értett tanítása. Azt mondta, hogy egy tanítványnak „meg kell tagadnia magát, és naponta fel kell vennie a keresztjét" (Lukács 9:23). A napi bibliaolvasásnál és a napi imádkozásnál még sokkal fontosabb, hogy naponta megtagadjuk magunkat, és felvegyük a keresztet. Megtagadni magunkat ugyanazt jelenti, mint meggyűlölni a saját lelki életünket - azt az életet, amit Ádámtól örököltünk. Felvenni a keresztet azt jelenti, hogy a halálba adjuk ezt a lelki életet. Először meg kell gyűlölnünk, mielőtt meg tudjuk ölni.
Az önző lelki életünk Krisztus életének a legfőbb ellensége. A Biblia ezt hústestnek nevezi. A hústest azzal kísért minket, hogy a saját hasznunkat keressük, tiszteletet és elismerést nyerjünk magunknak, örömet okozzunk magunknak, a saját utunkon járjunk, stb. Ha őszinték vagyunk, be kell ismernünk, hogy a legjobb cselekedeteink közül sokat beszennyeznek azok a gonosz indítékok, amelyek a lelki életünkből erednek. Hacsak nem gyűlöljük meg ezt a hústestet, soha nem leszünk képesek az Urat követni.
Ezért beszélt Jézus olyan sokat arról, hogy gyűlöljük meg (veszítsük el) az életünket. Ténylegesen, ez a kifejezés hatszor fordul elő az evangéliumokban (Máté 10:39, 16:25, Márk 8:35, Lukács 9:24, 14:26, János 12:25). Ez Urunk egyik legtöbbet ismételt kijelentése az evangéliumokban, mégis ez az, amiről a legkevesebbet beszélnek az igehirdetők, és a legkevésbé értik az emberek!
Meggyűlölni az életünket azt jelenti, hogy feladjuk azt a törekvésünket, hogy a saját jogainkat és kiváltságainkat érvényesítsük; hogy nem keresünk többé hírnevet és elismerést magunknak; hogy feladjuk a vágyainkat és a törekvéseinket; hogy nem akarjuk többé a magunk útját járni, stb. Csak akkor lehetsz Jézus tanítványa, ha hajlandó vagy ezen az úton járni.
Minden javaink feladása (3)
A tanítványság harmadik feltétele, hogy le kell mondanunk minden javainkról. Jézus azt mondta: „Ha valaki közületek búcsút nem vesz minden javaitól, nem lehet az én tanítványom" (Lukács 14:33).
A javaink azokat a dolgokat jelentik, amiket a tulajdonunkként birtokolunk. Búcsút venni ezektől a javaktól azt jelenti, hogy nem tekintünk már rájuk saját tulajdonunkként.
Erre egy jó példát látunk Ábrahám esetében. Izsák az ő fia volt - az ő tulajdon fia. Egy nap Isten arra kérte őt, hogy áldozza fel Izsákot az oltáron. Ábrahám pedig az oltárra helyezte Izsákot, és kész volt rá, hogy levágja őt. Isten azonban közbelépett, és azt mondta neki, hogy nem szükséges feláldoznia a fiát, mert az erre való hajlandóságával bizonyította az engedelmességét (1 Mózes 22). Ezek után Ábrahám felismerte, hogy bár Izsák az ő fia, és vele él, nem birtokolta őt többé tulajdonaként. Izsák most már Istené volt.
Ezt jelenti feladni minden javainkat. Mindent, amink van, Isten oltárára kell helyeznünk, és Istennek kell adnunk.
Isten megengedheti, hogy használjunk valamennyit azok közül a dolgok közül, de nem tekinthetünk rájuk többé saját tulajdonunkként. Még ha a saját házunkban élünk is, úgy kell tekintenünk, hogy az a ház Istené, és hogy Ő megengedte nekünk, hogy bérleti díj nélkül ott lakhassunk! Ez a valódi tanítványság.
Megtettük-e ezt minden javainkkal? A javaink közé tartozik a bankszámlánk, az ingatlanunk, a munkánk, a képzettségünk, az ajándékaink és a tehetségeink, a feleségünk és a gyerekeink, és minden más, ami értékes számunkra a földön. Mindent az oltárra kell helyeznünk, ha valódi tanítványok akarunk lenni.
Isten azt akarja, hogy teljes szívünkkel szeressük Őt. Ez a jelentése a „tiszta szívnek" a Máté 5:8-ban. Nem elég, hogy tiszta a lelkiismeretünk. A tiszta lelkiismeret azt jelenti, hogy elhagytuk a bűneinket. A tiszta szív pedig azt jelenti, hogy mindenről lemondtunk!
Azt látjuk tehát, hogy a valódi tanítványság egy gyökeres változást jelent a hozzáállásunkban a következő három területen:
a) a családtagjaink és a szeretteink;
b) a saját lelki életünk; és
c) a javaink (vagyonunk).
Ha nem nézünk szembe ezekkel a keresztyén életünk legelején, akkor lehetetlen lesz jó alapot leraknunk.
Az egyik parancs azok közül, amelyeket Jézus utoljára adott a tanítványainak, mielőtt felvitetett a mennybe, ez volt (három részből áll):
1) elmenni és tanítvánnyá tenni embereket;
2) bemeríteni őket vízben az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében; és
3) megtanítani őket, hogy mindennek engedelmeskedjenek, amiket Jézus parancsolt.
Ez a sorrend nagyon fontos.
Csak azokat meríthették vízbe, akik hajlandóak voltak Jézus tanítványává válni. Senki mást.
Amikor kisbabákat hoztak Jézushoz, Ő a fejükre tette a kezét, és megáldotta őket (ld. Márk 10:13-16). Amikor azonban bűnbánó felnőttek mentek Hozzá, a tanítványai vízbe merítették őket (ld. János 4:1-2).
Ma mit látunk nagyon sok „egyházban"? Éppen az ellenkezőjét. A kisbabákat vízzel megkeresztelik; a felnőtteket pedig kézrátétellel megáldják („konfirmáció")! Ez pontosan az ellentéte annak, amit Jézus tett.
Pünkösd napján, amikor nagyon sok embert vádolt a lelkiismerete a bűneik miatt, Péter azt mondta nekik: „Bánjátok meg bűneiteket, és merítkezzetek be vízbe!" (Ap.csel. 2:38, 41)
Világos, hogy csak azokat merítették be vízbe, akik képesek voltak az értelmükkel is befogadni Isten Igéjét, és megbánni a bűneiket. Ez minden egyes alkalommal így volt, amelyek fel vannak jegyezve az Apostolok Cselekedetei könyvében.
Mit jelent a bemerítés vízbe?
A Róma 6:1-7 világosan elmagyarázza a bemerítkezés jelentését. Ez az igeszakasz elmondja, hogy az óemberünk megfeszíttetett Krisztussal együtt, és hogy a vízbe merítkezéskor eltemetnek minket Krisztussal együtt a halálba. Az óemberünk az a gondolkodásmódunk, amely a megtérésünk előtt bűnt akart elkövetni. Ez az, ami Krisztussal együtt megfeszíttetett.
Nem szükséges ezt megértenünk ahhoz, hogy megéljük ennek a valóságát. Csak higgyük el, amit Isten mond. Ha Isten igéje azt mondja, hogy az óemberünk megfeszíttetett Krisztussal, akkor ezt ugyanúgy higgyük el, mint ahogyan azt is elhisszük, hogy maga Jézus Krisztus keresztre feszíttetett a Golgota hegyén. Mindkét igazságot hit által fogadjuk el.
Az óember és a hústest nem ugyanaz. A hústestünk az önző lelki életünk, amely Isten akaratával ellenkezik. Mindannyiunknak megmarad ez a hústeste egészen a halálunk napjáig. A hústestünk hasonló egy rablóbandához, akik be akarnak törni a házunkba. Az óemberünk olyan, mint egy hűtlen szolga a házunkban, aki állandóan kinyitotta az ajtót a rablók számára, hogy garázdálkodjanak a házunkban. Ez a hűtlen szolga az, aki megfeszíttetett és meghalt. A rablóbanda azonban továbbra is „él és virul"! Azonban most már van egy új szolgánk, az új ember, aki arra törekszik, hogy a ház ajtaját bezárva tartsa a rablóbanda ellen (azaz a hústestünk törekvései ellen).
A vízbe merítkezéskor bizonyságot teszünk arról, hogy az óemberünk (a bűnre való vágyunk) meghalt és eltemettük, és Isten feltámasztott minket a Krisztussal, hogy ezáltal „új életben járjunk" (Róma 6:4).
Az özönvíz Noé idejében egy jelképe a vízbe merítkezésnek (1 Péter 3:20-21). Isten az egész világot elpusztította az özönvíz által. Noé úgy menekült meg, hogy bement a bárkába, és egy teljesen új világba lépett ki újra. A régi világot és mindent, ami benne volt, eltemette az özönvíz. Erről is bizonyságot teszünk a vízbe merítkezéskor - hogy a világgal való régi kapcsolatunkat (és ez magában foglalja a világi divatirányzatokat, a világi barátokat, stb.) elvágtuk, és a vízből kijőve egy teljesen új világban fogunk élni.
„A mi Urunk Jézus Krisztus által megfeszíttetett nekem a világ, és én is a világnak" (Gal. 6:14).
A vízbe merítés módja
Elérkeztünk ahhoz a kérdéshez, HOGYAN kellene bemerítkezni (megkeresztelkedni)?
Az angol nyelvben a bemerítkezést a „baptism" szóval jelölik, ami azonban nem egy angol szó, hanem egy görög szóból származik. Az Újszövetség eredetileg görög nyelven íródott, ahol a „bapto" szót használják a bemerítkezésre (megkeresztelkedésre), amely azt jelenti, hogy „teljesen beborítani valamilyen folyadékkal" vagy „belemeríteni". A korai apostolok számára pontosan ezt jelentette ez a kifejezés - teljes vízbe merítést. Az, hogy egy kis vizet hintünk valakinek a fejére, semmi esetre sem felel meg a vízbe merítkezés fogalmának.
Amikor Filep bemerítette az etióp eunuchot, azt írja a Biblia, hogy mindketten „leszálltak a vízbe", és „feljöttek a vízből" (Ap.csel. 8:38-39).
Jézus bemerítkezésénél is hasonló szavakat olvasunk - „feljött a vízből", miután bemerítkezett (Márk 1:10).
Az Újszövetségben az ún. „megkeresztelés" minden esetben vízbe merítéssel történt. Mivel a bemerítkezés a temetésnek egy jelképe, ezért nyilvánvaló, hogy ezt csak a vízbe való teljes bemerítés tudja pontosan jelképezni. Végül is, a halott embereket sem úgy temetjük el, hogy egy kis földet szórunk a fejükre, hanem úgy, hogy teljesen a föld alá helyezzük őket.
Világos tehát, hogy csak azok alkalmasak a bemerítkezésre, akik már a halálba adták az óemberüket, azaz nem akarnak többé bűnt elkövetni. Hiszen csak a halott embereket lehet eltemetni. Ha olyan embert temetünk el, aki még nem halt meg, az bűncselekmény!
Vízbe merítés a Szentháromság nevében
Jézus azt parancsolta, hogy „az Atya, a Fiú és a Szent Szellem nevében" merítsük be az embereket (Máté 28:20). A név egyes számban van, mert Isten egy. Jézus azonban kijelentette nekünk, hogy az egy Isten három személyben létezik.
Nem az Atya volt az, aki meghalt a bűneinkért, és nem is a Szent Szellem, hanem a Fiú. Amikor Jézus felment a mennybe, az Atya jobbjára ült le, nem a Szent Szellem jobbjára. Akit pedig Jézus elküldött a földre, hogy a tanítványok segítője legyen, az a Szent Szellem volt, nem az Atya. Ez mind alapvető dolognak hangzik. Fontos azonban, hogy ne keverjük össze az egy Isten személyeit, és az Ő egyedi szolgálatait a megváltásunkban.
Az Apostolok cselekedetei könyvében többször olvassuk azt, hogy az apostolok Jézus Krisztus nevében merítettek be embereket (pl. Ap.csel. 2:38, stb.). Hogyan egyeztethető ez össze Jézus parancsával a Máté 28:20-ban?
Amikor két, egymásnak látszólag ellentmondó állítást találunk a Bibliában, akkor jobban megvizsgálva rájövünk, hogy mindkét állítás igaz.
Annak érdekében, hogy egyértelművé tegyék a nemzetek számára, hogy „az Atya, a Fiú és a Szent Szellem" nem egy pogány háromság, az apostolok megnevezték, hogy a Fiú Jézus Krisztus. Tehát ők az embereket „az Atya, a Fiú: az Úr Jézus Krisztus és a Szent Szellem nevében" merítették be. Ezt nevezték úgy, hogy bemerítés Jézus Krisztus nevében.
A hit engedelmessége
A vízbe merítkezés az első engedelmességi lépés kell, hogy legyen egy tanítvány életében, amely egy életen át tartó engedelmességben folytatódik - és ennek az engedelmességnek hitbeli engedelmességnek kell lennie, nem pedig észszerűségen alapuló engedelmességnek.
Ha Jézus a saját értelmére támaszkodott volna, soha nem ment volna oda Bemerítő Jánoshoz, hogy vízbe merítkezzen. A saját észszerű gondolkodása ugyanis sok érvet hozhatott volna fel arra, hogy miért ne merítkezzen vízbe - főként azért nem, mert Ő sosem követett el bűnt. Maga Bemerítő János sem értette, miért kellett Jézusnak vízbe merítkeznie. Jézus azonban félretette a józan ész érveit, és egyszerűen csak engedelmeskedett a Szent Szellem hangjának (Máté 3:15).
„Bízzál az Úrban teljes elmédből, a magad értelmére pedig ne támaszkodjál!" (Péld. 3:5). A saját értelmünk (a „józan ész") a hitünk első számú ellensége - mert az emberi elme nem képes felfogni a szellemi igazságokat.
Amikor bemerítkezünk, a fejünk az utolsó testrészünk, ami a víz alá merül. Ez is jelképes! Az észszerű gondolkodásunkat a legnehezebb a halálba adni! Ádám gyermekei aszerint élnek, amit az észszerű gondolkodásuk diktál nekik. A vízbe merítkezéssel bizonyságot teszünk arról is, hogy meghaltunk ennek a fajta életnek (amelyben a magunk értelmére támaszkodunk), és most már hit által élünk, minden igével, amely Isten szájából származik (Máté 4:4, Róma 1:17).
Sok keresztyén nem tartja lényegesnek a vízbe merítkezést. Naámán először megvetette Elizeus parancsát, hogy menjen, és merítkezzen meg hétszer a Jordán folyóban, hogy meggyógyuljon a leprából. Amikor azonban engedelmeskedett ennek az egyszerű parancsolatnak, azonnal meggyógyult (2 Királyok 5:10-14). Isten a kis dolgokban teszi próbára az engedelmességünket.
Az Istennek való engedelmességet soha nem szabad halogatni. Ha az óembered valóban meghalt, akkor azonnal el kell temetni. Ha nem temetünk el egy embert, aki már halott, az bűncselekmény!
„Miért késlekedsz? Kelj fel, és merítkezz be!" (Ap.csel. 22:16)
Minden embernek két alapvető szükséglete van. Az egyik a múltra vonatkozik - szükségünk van rá, hogy a bűneinkre bocsánatot nyerjünk. A második a jövőre vonatkozik - hogy képesek legyünk Istennek tetsző életet élni. Az első szükségletünket Krisztus rendezte a kereszthalálával. A második szükségletünk betöltéséhez Isten megadja nekünk az Ő Szent Szellemének az erejét.
Erő az élethez és a szolgálathoz
A múltra vonatkozó szükségletünket soha nem tudtuk volna saját erőnkből betölteni. Azt Istennek kellett megtennie. A jövőre vonatkozó szükségletünkkel is hasonló a helyzet. Nem tudunk saját erőből Istennek tetsző életet élni, amely során minden akaratát teljesítjük. Néhányan elég bölcsek ahhoz, hogy ezt a keresztyén hívő életük legelején belátják, és azonnal Isten erejét keresik. Mások a nehezebb úton jönnek rá erre - úgy, hogy évekig próbálkoznak és elbuknak, végül Istenhez fordulnak, hogy adja meg nekik az Ő erejét.
Sajnos sokan vannak olyanok is, akik miután sokszor elbuktak, végül feladják a küzdelmet, és egy legyőzött életet élnek, mert az hiszik, hogy lehetetlen úgy élni a földön, hogy győztesek legyünk a bűn felett.
Ez az Úrnak való szolgálatunkra és a Róla való bizonyságtételünkre is vonatkozik. A legtöbb hívő már a megtérése után azonnal felismeri, hogy az Úr Jézus tanúinak kell lenniük, de gyakran azt tapasztalják, hogy erőtlenek és nem tudnak mit mondani. Néhányan elkönyvelik magukban, hogy ez egy sajnálatos jellemvonás a személyiségükben, és feladják a reményt, hogy valaha is erőteljes bizonyságai legyenek Krisztusnak.
Mások felismerik, hogy Istentől ígéretünk van a Szent Szellem erejére, és keresik Istent, hogy megkaphassák ezt az erőt, és meg is kapják. Ezáltal tele vannak bátorsággal és fel vannak ruházva természetfeletti ajándékokkal, hogy tüzesen, szégyen nélkül és hatékonyan legyenek Krisztus tanúi.
Egy dolog az, hogy újjászületünk a Szellem által. Így válunk Isten gyermekeivé. Teljesen más dolog azonban bemerítkezni a Szent Szellembe, amely által erőt kapunk, hogy az legyünk, amit Isten akar, hogy legyünk, és azt tegyük, amit Isten akar, hogy megtegyünk.
Az újszövetségi születési jogunk
Az Ószövetség idején a Szent Szellem csak bizonyos emberekre szállt rá, hogy képessé tegye őket egy Isten által kijelölt feladat elvégzésére. Az Újszövetség idején azonban a Szent Szellemet mindenki megkaphatja. Ő azért jött el, hogy megmutassa nekünk Jézus dicsőségét, és az Ő hasonlatosságára változtasson minket.
Bemerítő János két olyan szolgálatra mutatott rá, amelyet Jézus fog betölteni - az egyik, hogy elveszi a bűneinket, és a másik, hogy bemeríti az embereket Szent Szellembe (János 1:29, 33). Mindkettőre szükségünk van.
Az Újszövetségben olvasható első ígéret ez:
„Megszabadítja az Ő népét a bűneikből" (Máté 1:21).
A második ígéret pedig ez:
„Szent Szellembe fog bemeríteni titeket" (Máté 3:11).
Jelképes és lényeges, hogy az Újszövetség (mint könyv) ezzel a két ígérettel kezdődik. Ez egy új korszak kezdete volt Isten és az emberek kapcsolatában - egy új szövetség kora. Ez tehát a mi kétszeres születési jogunk Isten gyermekeiként: megszabadulni a bűneinkből és bemerítkezni a Szent Szellemben. Isten minden bizonnyal meg akarja nekünk adni a teljes születési jogunkat - nem csak a felét.
Az újszövetségi írások első öt könyvének mindegyike azzal az ígérettel kezdődik, hogy bemerítkezünk a Szent Szellembe (Máté 3:11, Márk 1:8, Lukács 3:16, János 1:33, Ap.csel. 1:5). Mégis nagyon sok keresztyén nem törődik vele, hogy ezt az ígéretet elkérje magának Istentől.
Élő víznek folyamai
A Szent Szellemet úgy ábrázolják az Újszövetségben, mint egy folyót, amely Isten trónjától folyik a földre (Jelenések 22:1, Ap.csel. 2:33). A Szent Szellembe való bemerítkezés azt jelenti, hogy elmerülünk ebben a vízfolyamban. Jézus azt mondta, hogy akik szomjaznak, jöjjenek Őhozzá, és vegyék a Szent Szellemet, hogy élő víznek folyamai ömöljenek a legbelső lényükből (János 7:37).
Egy átlagos hívő tapasztalata azonban inkább egy kézi szivattyúhoz hasonlít - ez egy olyan életet jelent, amelyben nagy küzdelmek árán tudnak kipumpálni pár csepp áldást egy kiszáradt szívből. Ennek azonban nem kellene így lennie. Ha a szárazságunk az Úrhoz vezetne minket, akkor egészen máshogy lennének a dolgok. Isten akarata az életünkre nézve az, hogy áldások folyamai áradjanak belőlünk mindenki felé, akikkel kapcsolatba kerülünk.
Az első lépés ennek eléréséhez, hogy elismerjük a szükségünket. Sok hívő értelmetlen szóharcokba keveredik. Nekünk azonban az erőre van szükségünk, nem a helyes szóhasználatra. Mi haszna van, ha ismerjük a helyes szóhasználatot, ha közben csontszárazak vagyunk? Sokkal jobb őszintén Isten elé járulni, és beismerni, hogy nem ömlenek élő víznek folyamai a belsőnkből. Miután megtettük ezt az első lépést, bízhatunk Istenben, hogy megadja nekünk, amit kérünk.
Ahhoz, hogy a Szent Szellembe bemerítkezzünk, csak két dologra van szükségünk: szomjúság (egy erős vágy, amely abból a kívánságunkból fakad, hogy Istent dicsőítsük) és hit(az a teljes bizonyosság, hogy Isten megadja nekünk, amit Ő megígért). Kérjük hát ezt az erőt szomjúsággal és hittel, és Isten nem fogja megtagadni tőlünk a kérésünket.
Az erővel való felruházás
Az első apostolok mindent feladtak, hogy Jézust kövessék, de nekik is meg kellett várniuk, amíg bemerítkeznek a Szent Szellembe, hogy elindulhassanak betölteni az Isten által kijelölt szolgálatukat.
Magának Jézusnak is meg kellett kapnia a Szent Szellem kenetét és erejét, mielőtt elkezdett nyilvánosan szolgálni az emberek felé (Ap.csel. 10:38). Ha még Neki is szüksége volt erre a kenetre és erre az erőre, akkor mennyivel inkább nekünk.
Jézus azt mondta az apostolainak, hogy várjanak Jeruzsálemben, amíg „felruháztatnak mennyei erővel" (Lukács 24:49), és közvetlenül azelőtt, hogy felvitetett a mennybe, ismét elmondta nekik, hogy várjanak, amíg eljön a Szent Szellem, és „erőt kapnak" (Ap.csel. 1:8). Pünkösd napján kitöltetett rájuk a Szent Szellem, és azok a gyáva emberek azonnal az Úr bátor és tüzes bizonyságaivá váltak (Ap.csel. 2:1-4). Pontosan azt kapták, amit Jézus megígért nekik, hogy meg fogják kapni: erőt.
Amire szükségünk van a Krisztus-követő életünkhöz, az nem csak a helyes tantételek, hanem Isten ereje az életünkben. A Szent Szellembe való bemerítkezés megadja nekünk az erőt az istenfélő élethez és a szolgálatunkhoz is.
A Szellem munkálkodásának változatossága
A Szentírás a Szent Szellemet a szélhez hasonlítja, amely mindig másképpen fúj. „A szél fúj, ahová akar, és annak zúgását hallod, de nem tudod, honnan jön és hová megy: így van mindenki, aki a Szellemtől született" - mondta Jézus (János 3:8). Éppen ezért minden hívőnek más és más megtapasztalása van a Szent Szellemben való bemerítkezés külső körülményeit illetően. Ami igazán számít, az a belső erővel való felruházás.
Isten megadja a Szellem erőteljes ajándékait, hogy hatékonyan tudjuk szolgálni Őt, és építeni tudjuk a Gyülekezetet, mint Krisztus Testét. Azt azonban Ő határozza meg, hogy kinek-kinek milyen ajándékkal kell rendelkeznie.
A prófétálás (egy olyan ajándék, ami lehetővé teszi, hogy úgy szóljuk Isten beszédét, hogy azzal bátorítjuk, vigasztaljuk és ösztönözzük az embereket) az egyik leghasznosabb ajándék (1 Kor. 14:1-5). Ezen kívül vannak még más ajándékok is: szolgálat, tanítás, gyógyítás, bátorítás, adakozás, stb. (Róma 12:6-8; 1 Kor. 12:8-10). Az ismeretlen nyelveken való szólás is egy ajándék, amelyet Isten azért ad, hogy az elménk és az anyanyelvünk korlátain túl is tudjuk Őt dicsérni és imádkozni Hozzá.
Ha még nem merítkeztél be a Szent Szellembe, keresd Istent, és kérd Tőle ezt a születési jogodat! Kérd meg Őt, hogy adjon róla bizonyosságot! „Ha azért ti gonosz létetekre tudtok a ti fiaitoknak jó ajándékokat adni, mennyivel inkább ad a ti mennyei Atyátok Szent Szellemet azoknak, akik kérik Tőle" (Lukács 11:13). „Nincsen semmitek, mert nem kéritek" (Jakab 4:2).
Kiáltsunk tehát Istenhez teljes szívünkből, és mondjuk azt, amit Jákób mondott Istennek Penielnél: „Nem bocsátlak el téged, amíg meg nem áldasz engem" (1 Mózes 32:26).
Istennél nincs személyválogatás. Amit másokért megtett, érted is meg fogja tenni. Még ma is megjutalmazza azokat, akik szorgalmasan keresik Őt (Zsidók 11:6). Isten alig várja, hogy megadhassa a Szent Szellemet a Maga teljességében azoknak, akik arra vágynak, hogy Őt dicsőítsék.
Az evangélium üzenetének lényege Jézusnak abban a mondatában összegződik, amelyet a házasságtörésen kapott asszonynak mondott:
(1) Nem kárhoztatlak; és (2) ne vétkezz többé! (János 8:11)
A megigazulás a keresztyén versenyfutás rajtvonala, a megszentelődés pedig az a pálya, amelyen a versenyt végigfutjuk. A megszentelődés elkülönülést jelent. A megszentelődés tehát az a folyamat, amelyben egyre inkább elkülönülünk a bűntől, a világtól és a saját önző lelki életünktől.
A Krisztushoz jövetelünk teljes célja az, hogy megszentelődjünk - ugyanúgy, ahogyan egy atlétának, amikor a rajtvonalhoz áll, az a célja, hogy részt vegyen a versenyben. Semmi értelme egy sportolónak a rajtvonalhoz állnia, ha nem áll szándékában részt venni a versenyben!
Isten célja számunkra
A legtöbbünk egy önző céllal jön Krisztushoz: hogy valamilyen hasznot húzzunk a magunk számára, például gyógyulást, vagy, hogy megmeneküljünk a pokol tüzétől. Isten azonban az önző indítékunk ellenére befogadott minket. A tékozló fiút úgy szerette az apa, hogy örömmel fogadta a visszatérésekor, még akkor is, ha a fiú csak azért jött haza, hogy megtöltse az éhes gyomrát. Isten ennyire jó!
Nagyon szomorú lenne azonban, ha csak azért folytatnánk a keresztyén életünket, mert a mennybe akarunk jutni. Ahogyan egyre jobban megértjük Isten szándékát az életünkre vonatkozóan, vágyakoznunk kellene rá, hogy teljesen véghezvigyük azt. Pál úgy imádkozott az efézusi hívőkért, hogy Isten világosítsa meg az értelmük szemeit, hogy meglássák, mi „az Ő elhívásának reménysége" (Efézus 1:18).
A Róma 8:29-30 elmondja nekünk, mi az Ő elhívásának reménysége:
„Akiket eleve (előre, előzőleg) ismert, eleve el is rendelte, hogy azok az Ő Fia ábrázatához hasonlatosak legyenek, hogy Ő legyen az elsőszülött sok atyafi között." (Róma 8:29)
Isten célja az, hogy Jézus hasonlatosságára formálódjunk. Erről szól a megszentelődés - hogy egyre inkább hasonlókká váljunk Jézushoz. Ez az a keresztyén versenyfutás, amelyre az Ige bátorít minket, hogy fussuk végig Jézusra tekintve, aki ugyanezt a versenypályát végigfutotta előttünk. (Zsidók 12:1-2)
Felhagyni a bűnnel
Az első lépés ebben a versenyfutásban, hogy nem követünk el többé tudatos bűnt. Az ószövetségi törvényben nem volt olyan buzdítás az emberek számára, hogy hagyjanak fel a bűnnel. Az Újszövetség hatálya alatt azonban minden apostol egyetértett abban, hogy az evangélium üzenetének lényege pontosan az, ahogyan Jézus megfogalmazta: szabadnak lenni a kárhoztatástól és elhagyni a bűnt.
Pál azt mondja: „Ne vétkezzetek!" (1 Kor. 15:34) János azt mondja: „Ezeket azért írom nektek, hogy ne vétkezzetek" (1 János 2:1). Péter is arra buzdít minket, hogy „ szűnjünk meg a bűntől" (1 Péter 4:1).
Miután Pál elmagyarázza a hit általi megigazulást a Római levél 5. fejezetében, felteszi a kérdést: „Mit mondjunk tehát? Megmaradjunk-e a bűnben, hogy a kegyelem annál nagyobb legyen?" (Róma 6:1) Ezt megismétli a Róma 6:15-ben, ezúttal nyomatékosabban: „Mit is tehát? Vétkezzünk-e, akár csak egyszer is?" (szó szerinti fordítás). A válasz mindkét esetben egy határozott „nem"! Arra kell törekednünk, hogy többé egyetlen bűnt se kövessünk el.
Ez egy nehéz és megterhelő üzenetnek hangzik? Csak azoknak lehet megterhelő, akik továbbra is meg akarnak maradni a bűneikben! Akik azonban elfáradtak, mert leterheli őket a bűn fogsága, azok számára ez egy örömteli és felszabadító üzenet. Minden fogoly örömmel hallaná azt az üzenetet, hogy szabad lehet. Annak az embernek, aki rabságban sínylődik, ez nem hangzik nehéznek és megterhelőnek, ugye?
Jézust azért kente fel Isten, hogy a foglyoknak szabadulást hirdessen (a bűnből), és szabadon bocsássa a (Sátán által) lesújtottakat. (Lukács 4:18)
Az Újszövetség dicsőséges ígérete ez:
„A bűn tirajtatok nem uralkodik, mert nem vagytok törvény alatt(az Ószövetség hatálya alatt), hanem kegyelem alatt(az Újszövetség hatálya alatt, amelyet Jézus alapított meg) " (Róma 6:14).
Az első lépés a győzelem felé, hogy elhisszük, lehetséges így élnünk.
Kísértés és bűn
Különbség van aközött, hogy kísértés ér minket, vagy bűnbe esünk. A Biblia azt írja, hogy „mindenki kísértetik, amikor vonja és édesgeti a tulajdon kívánsága. Azután a kívánság megfoganván bűnt szül" (Jakab 1:14-15).
A bűn nem születik meg a szívünkben addig, amíg a hústestünk kívánsága meg nem engedi, hogy megfoganjon. Amikor a Sátán vagy a saját hústestünk egy kívánságot vetít az elménkbe, akkor kísértésbe esünk. Ha az elménk egyetért azzal a kísértéssel, akkor létrejön a fogantatás, és megszületik a bűn.
A kísértés nem tesz minket gonosszá. Még Maga Jézus is megkísértetett mindenben, mégsem követett el bűnt soha, semmilyen módon, így Ő teljesen tiszta volt.
A Szentírás azt mondja, hogy Jézus „mindenben hasonlatos volt az atyafiakhoz" , és „megkísértetett MINDENBEN" (Zsidó 2:17, 4:15). Ugyanúgy kísértésbe esett, mint mi, de soha nem követett el egyetlen bűnt sem.
Ez egyesek számára nem hangzik túl csodálatosnak, mert az lehet az érzésük, hogy mivel Jézus Isten, természeténél fogva könnyen le tudta győzni a bűnt. Emlékezzünk rá azonban, hogy Jézus, amikor a földre jött, „megüresítette Magát" attól az előjogától, hogy Ő Istennel egyenlő (Filippi 2:6-7). Habár Isten volt, amíg a földön élt emberként, Neki is csak annyi hozzáférése volt a Szent Szellem erejéhez, amennyi ma nekünk is rendelkezésünkre áll. Ezért írja a Biblia, hogy Jézusra tekintve fussuk meg a versenypályát (Zsidó 12:1-2). „A bűn ellen való tusakodásunkban" Jézusra tekinthetünk példaként, és ez bátorít minket (Zsidó 12:2-4). Ez azért van így, mert Ő a földön, emberként minden olyan kísértést legyőzött, amelyekkel mi is szembesülünk nap, mint nap. Így lett Ő előfutár és példakép számunkra, akit követhetünk (Zsidó 6:20).
Ez „az Istenfélelem titka": „Krisztus megjelent testben, és megigazíttatott szellemben" (1 Tim. 3:16). Habár olyan hústestben élt, mint mi, tisztán tartotta a szellemét egész élete során.
Ez ad nekünk reményt, hogy mi is győzhetünk, ahogyan Ő győzött, mert „megnyitotta számunkra az új és élő utat a hústeste által" (Zsidó 10:20). Ez a megszentelődés útja.
Az óember és az új ember
Ahogy már korábban szó volt róla, az óember olyan volt, mint egy hűtlen szolga, aki beengedte a tolvajokat (a hústest kívánságait) a házba. Az az óember azonban keresztre feszíttetett Krisztussal meghalt és eltemettük. Most már egy új ember él bennünk, aki azt mondja: „íme, itt vagyok, hogy cselekedjem, Ó, Isten, a Te akaratodat," (Zsidó 10:7).
Tudjuk azonban, hogy lehetséges Jézus tanítványa számára is, hogy bűnbe essen. Különbség van azonban aközött, ha Jézus tanítványa esik bűnbe, vagy egy hitetlen ember követ el bűnt. A különbség ugyanaz, mint amikor egy macska beleesik egy sáros pocsolyába, és egy disznó beleugrik a sáros pocsolyába. A macska utálja a piszkos vizet, de előfordul, hogy véletlenül beleesik. A disznó azonban szereti, mert olyan a természete. Minden a természetünkön múlik. Jézus tanítványának új természete van, amely a tisztaságot szereti, és a bűnt gyűlöli.
Az óember el akarja követni a bűnt. Az új ember soha nem akar bűnt elkövetni. Ha azonban az új ember nem elég erős, nem fogja tudni zárva tartani a szívének ajtaját a hústest kívánságai előtt. Ez nem azért van, mert akarja azokat a kívánságokat. Nem! Hanem azért, mert nem elég erős, hogy ellenálljon. Ennek egyik oka lehet, hogy nem táplálkozott megfelelően Isten igéjéből, vagy nem erősítette meg magát imádság által.
Különbség van tehát aközött, hogy bűnös életet élünk, vagy bűnbe esünk. Fontos tudni ezt, mert akkor nagyon sok felesleges kárhoztató érzéstől kímélhetjük meg magunkat, amelyek a szívünkben feljönnek.
A Biblia azt írja, hogy „ aki a bűnt cselekszi (vagyis aki szándékosan továbbra is megmarad a bűnben), az ördögtől van" (1 János 3:8). Másrészt viszont, a hívőknek ezt írja: „ha valaki vétkezik (azaz véletlenül bűnbe esik), van szószólónk az Atyánál, az igaz Jézus Krisztus; és Ő engesztelő áldozat a mi vétkeinkért" (1 János 2:1-2).
Tudatos és nem tudatos bűn
Különbség van aközött is, hogy bűnbe esünk, vagy bűnünk van. Az, hogy bűnünk van, azt jelenti, hogy nem tudatos bűn van az életünkben - olyan bűn, amelynek mi magunk sem vagyunk tudatában, ámbár a nálunk érettebb testvérek észre tudják venni bennünk. Az ilyen nem tudatos bűn miatt azonban sosem kell, hogy bűntudatunk legyen. Isten Igéje ugyanis azt mondja: „a bűn nem számíttatik be, ha nincs törvény" (Róma 5:13). (Ez egyben azt is jelenti, hogy Isten nem számítja be nekünk a bűnt, amikor a tudatos elménk nem ismeri fel a bűnünket.)
A halálunk napjáig mindig lesz bennünk nem tudatos bűn - azonban egyre kisebb és kisebb mértékben, ahogyan egyre nagyobb világosságban járunk. A Biblia azt írja: „Ha azt mondjuk, hogy nincsen bűn mibennünk, magunkat csaljuk meg, és igazság nincsen mibennünk" (1 János 1:8). Aki azt mondja, hogy nincsen bűne, tulajdonképpen azt állítja, hogy már olyan tökéletessé vált, mint Krisztus. Isten Igéje azonban azt mondja, hogy csak akkor leszünk olyanok, mint Ő, amikor visszatér - addig nem (1 János 3:2). Ezért azok, akik azt állítják, hogy teljesen megszentelődtek és már tökéletesek, becsapják magukat.
A nem tudatos bűntől is meg kell tisztulnunk, és „Jézus Krisztus vére megtisztít minket minden bűntől" (a nem tudatos bűnöktől is), amíg Isten világosságában járunk (1 János 1:7). Így hát most bátran és félelem nélkül állhatunk a végtelenül Szent Isten jelenlétében.
Ilyen Krisztus vérének ereje, amely megigazít minket. Halleluja!
Irgalom és kegyelem
A Zsidók 4:16 azt írja, hogy „bátran járuljunk a kegyelem királyi székéhez, hogy irgalmat nyerjünk, és kegyelmet találjunk a szükségünk idején (alkalmas időben való segítségül)". Az irgalom és a kegyelem nem ugyanaz! Az irgalom a bűneink bocsánatára vonatkozik. Ez a múltunkhoz kapcsolódik. Azonban kegyelemre is szükségünk van, a szükségünk idején, a jövőben (a múltunk rendezését követően).
A szükségünk ideje (alkalmas időben való segítség) az, amikor kísértésbe esünk, és elkezdünk elbukni - ahogyan Péter elkezdett süllyedni a Galileai tavon (Máté 14:30). Ekkor kell kegyelemért kiáltanunk, és ahogyan Jézus azonnal kinyújtotta a kezét Péter felé, azt fogjuk tapasztalni, hogy mi is kegyelmet kapunk, hogy ne bukjunk el, hanem meg tudjunk állni a kísértés idején.
Csodálatos ígéretek vannak Isten igéjében, amelyek bizonyosságot adnak nekünk abban, hogy Isten megtart minket az eleséstől. Nézzünk meg néhányat ezek közül:
Először is, Isten megígérte, hogy soha nem hagyja, hogy bármely kísértés olyan erős legyen, ami felett már nem tudunk győzedelmeskedni.
„Hű az Isten, aki nem hagy titeket feljebb kísértetni, mint elszenvedhetitek; sőt a kísértéssel egyetemben a kimenekedést is megadja majd, hogy elszenvedhessétek." (1 Kor. 10:13)
Isten igéje ezt is írja:
„Ő megőrizhet titeket az eleséstől (a bűntől), és az Ő dicsősége elé állíthat feddhetetlenségben nagy örömmel" (Júdás 1:24).
Ezek és sok más, csodálatos ígéretek birtokában, amelyeket Isten adott nekünk, nem szükségszerű többé, hogy bűnt kövessünk el. Ezután úgy élhetjük az életünket, hogy egyedül Isten akaratát tesszük (ahogyan az 1 Péter 4:2 írja).
Folyamatos megszentelődés
Jézus azt mondta az apostolainak, hogy tanítsanak meg másokat is mindazok megtartására, amit Ő parancsolt (Máté 28:20). Aki szereti az Urat, mindenekelőtt teljes szívével keresni fogja azt, mik ezek a parancsolatok; és aztán arra fog törekedni, hogy be is tartsa azokat (János 14:21).
A törvény idején Isten parancsolatokat adott az embereknek, de nem adta meg az erőt ahhoz, hogy betarthassák azokat. Miért adta akkor Isten a törvényt? Csakis azért, hogy az ember felismerje, hogy képtelen elérni Isten színvonalát, és ezért egy Megváltóra és egy Segítőre van szüksége. „A törvény Krisztusra vezérlő mesterünkké lett" (Galáta 3:24).
Ma azonban már Isten egy új szövetséget kötött az emberekkel, és nem csak parancsolatokat adott nekünk, hanem egy Példaképet is Jézus Krisztus személyében. Jézus bemutatta az Ő földi életével, hogy lehetséges betartani Isten parancsolatait.
Isten azt is megígérte az Újszövetség idején, hogy a törvényét az elménkbe helyezi, és a szívünkbe írja azokat (Zsidó 8:10). Ezt úgy tudja megtenni, hogy a Szent Szellem bennünk lakozik. A Szent Szellem a Segítőnk, aki nem csak megmutatja nekünk, mi Isten akarata, hanem a vágyat is megadja, hogy meg akarjuk tenni Isten akaratát, és kegyelmet ad ahhoz, hogy engedelmeskedni tudjunk Isten minden parancsolatának.
Isten az, aki teljesen megszentel minket (1 Thessz. 5:23). Mi nem tehetjük ezt meg magunktól. Teljesen Rá kell bíznunk magunkat, Tőle kell függenünk, mert Ő az, aki munkálkodik bennünk, hogy megadja mind a vágyat, mind a képességet arra, hogy az Ő akaratát tegyük. Nekünk azonban „félelemmel és rettegéssel kell véghezvinnünk (kimunkálnunk) a megváltásunkat" (Filippi 2:12-13). Nekünk ki kell munkálnunk azt, amit Isten munkál bennünk, mert nem változtatott minket robotokká!
Isten megtisztít minket a bűneink bűntudatától, de azt parancsolja, hogy „tisztítsuk meg magunkat minden testi és szellemi tisztátalanságtól, Isten félelmében vivén véghez a mi megszentelődésünket" ! (2 Kor. 7:1) Ahogyan és amikor világosságot kapunk a bennünk lévő tisztátalanságokra, meg kell tisztítanunk magunkat.
Ahogyan „ a Szellem által megöldököljük a hústestünk cselekedeteit" (Róma 8:13), úgy fog a Szellem gyümölcse - szeretet, öröm, békesség, hosszútűrés, kedvesség, jóság, hűség, szelídség és önuralom (mértékletesség) - egyre jobban nyilvánvalóvá válni bennünk. Ezt jelenti az, hogy Krisztus hasonlatosságára formálódunk (krisztusivá válunk).
Így az utunk egy egyre növekvő világosság lesz (Péld. 4:18). Ez a megszentelődés dicsőséges útja, amelyet Isten elkészített számunkra.
Két dolog van, amire egy újszülött csecsemőnek azonnal szüksége van a megszületésekor: levegő és táplálék. Ugyanez a helyzet azokkal is, akik újjászülettek Szellemtől. Isten újszülött gyermekének lélegeznie és táplálkoznia kell.
Isten Igéje a táplálék, és az imádkozás az életet adó levegő.
Isten Igéje - a szellemi táplálékunk
Egy kis gyermeknek kezdetben tejre van szüksége, de később már szilárd táplálékra („kemény eledelre"). A Biblia tejet és kemény eledelt is tartalmaz. A tejet úgy nevezi, hogy „a Krisztusról való kezdetleges beszéd" (Zsidó 6:1); a kemény eledelt pedig „az igazság beszédének" (Zsidó 5:13).
Hogy milyen hamar térünk át a kemény eledelre, az attól függ, milyen gyorsan engedelmeskedünk az Isten által nekünk adott világosságnak.
A szellemi növekedésünk a hit és az engedelmesség függvénye.
Isten ígéreteket adott nekünk az Ő igéjében, mi pedig megbízhatunk Benne. Parancsolatokat is adott nekünk, amelyeknek engedelmeskednünk kell. Ha rendszeresen gondolkodunk Isten igéjén; megbízunk Benne, és engedelmeskedünk Neki, észre fogjuk venni, hogy mélyen meggyökereztünk Istenben, mint egy örökké zöldellő fa, amely sosem hervad el. Ekkor Isten oly módon és mértékben tud megáldani minket, hogy minden, amit teszünk, sikeres lesz (Zsoltárok 1:2-3).
Nem tudjuk megérteni Isten Igéjét csupán az értelmünkkel történő tanulmányozás által. Kijelentésre (leleplezésre) van szükségünk a Szent Szellem által. Jézus azt mondta, hogy a szellemi igazságok rejtve vannak az okosak és az értelmesek előtt, és a kisdedek kapnak kijelentést (Máté 11:25).
Mi az, ami a kisdedeknek megvan, míg az okos és értelmes embereknek nincs? Tiszta szív!
Isten a szívünket nézi, nem a fejünket (az értelmünket). Azoknak ad kijelentést, akik alázatosak, és tisztelik az Ő igéjét (Ézsaiás 66:2).
Jézus azt mondta, hogy csak azok fogják megérteni Isten Igéjét, akik hajlandóak megtenni Isten akaratát (János 7:17)
Isten Igéje - a Szellem kardja
Isten Igéje az a fegyver, amelyet a Sátán elleni szellemi harcunkban használhatunk. Az Efézus 6:17 Isten Igéjét a Szellem kardjának nevezi.
Maga Jézus is nagy hatékonysággal használta ezt a fegyvert a pusztában történt utolsó három kísértése idején. Minden alkalommal, amikor a Sátán megkísértette, azt válaszolta neki: „Meg van írva…" (Máté 4:4, 7, 10). Ő így győzedelmeskedett, és mi is így tudunk győzni.
A Sátán a Vádló. Különbséget kell tennünk az ő vádlásai és a Szent Szellem megítélése között. A Sátán mindig arra törekszik, hogy zaklasson minket, és kárhoztatva érezzük magunkat a vádaskodásai miatt. A Szent Szellem megítélése azonban mindig szelíd és reménységgel teljes.
A Vádlót „a bárány vérével és a bizonyságtételünk beszédével" győzhetjük le (Jelenések 12:11). A múltbeli bűneinkre vonatkozó vádaskodásait csak úgy tudjuk legyőzni, ha bizonyságot teszünk neki arról, hogy Jézus Krisztus vére teljesen megtisztított és megigazított minket. Ugyanazt a fegyvert kell használnunk, amelyet Jézus is használt: „Meg van írva…"
Amikor megvalljuk Isten Igéjét a Sátánnak, azzal nem csak Sátán vádaskodásait győzzük le, hanem a csüggedést (elbátortalanodást), az aggodalmaskodást, és még egy sereg más kísértést is, amelyekkel a Sátán az elménket bombázza.
Ezért fontos, hogy olyan jól ismerjük Isten Igéjét, hogy a Szent Szellem az emlékezetünkbe tudja idézni a megfelelő igét a szükségünk idején (alkalmas időben való segítségül).
Ezért jó, ha minden nap időt szánunk arra, hogy Isten Igéjén gondolkodjunk, és megkérjük Őt, hogy szóljon hozzánk. Ahogyan Isten Igéjét a szívünkbe fogadjuk, megőriz minket attól, hogy vétkezzünk ellene.
„Szívembe rejtettem a Te beszédedet, hogy ne vétkezzem ellened" (Zsoltár 119:11).
Isten terve az életünkre vonatkozóan
Istennek tökéletes terve van az életünkre vonatkozóan, és vezetni akar minket abban, hogy véghezvigyük azt. A legáldottabb élet, amelyet valaha is élhetünk ezen a földön, amelyben Isten tervét maradéktalanul véghezvisszük. Milyen csodálatos tudni azt, hogy a pályaválasztásban vagy a házasságban Isten már előre elkészítette számunkra az útirányt. Ha az Ő útját választjuk, elkerülhetjük azt a rengeteg csapdát, amelyeket a Sátán állított az utunkba. Elsősorban az Ő Igéje által vezet minket Isten a terve véghezvitelében.
Isten akaratának megismerése egy szerteágazó téma, amelyet részletesebben tárgyalok az „Isten akaratának megismerése" című könyvemben.
A házasság szellemi megközelítésről is van egy könyvem, amelynek címe „Szex, szerelem és házasság - A keresztyén szemléletmód".
Imádkozás - beszélgetés Istennel
Az Istennel való kommunikáció egy kétirányú dolog. Először is halljuk Istent beszélni hozzánk az Ő Igéje által, és aztán mi is beszélünk Hozzá.
Az imádkozás azonban nem csak annyiból áll, hogy felsoroljuk a kéréseinket Istennek. Az imádkozás elsődleges eleme az Istennel való közösség kellene, hogy legyen, ahogyan egy menyasszony és a vőlegénye esetében.
Nincsenek rá szabályok, hogyan kellene egy menyasszonynak a vőlegényéhez beszélnie, de hogy fegyelmezettek legyünk ebben is, jó, ha az imádságaink a következőkből állnak:
I) dicsérjük az Atyát Önmagáért;
II) megvalljuk a bűneinket és a kudarcainkat;
III) Isten országát érintő könyörgéseink és fohászaink;
IV) a saját szükségletünkre vonatkozó könyörgések;
V) közbenjárás mások szükségleteiért;
VI) hálaadás mindazért, amiket Isten tett; és
VII) hálaadás mindazért, amiket Isten tenni fog.
Jézus azt mondta, hogy „mindig imádkozzunk" (Lukács 18:1).
Jó, ha szokásunkká tesszük, és megtanulunk Istennel beszélgetni az életünk apró dolgairól - és ezáltal az imádkozás Szellemében vagyunk az egész napunk során. Így az Istennel való beszélgetésünk öröm lesz, és nem egy rituálé. Meg fogjuk tapasztalni azt is, hogy Isten meglepő módokon szól a szívünkben.
Ezek azonban csak az „első osztályos" leckék az imádkozás iskolájában. Tovább fejlődhetünk, ha hűségesek vagyunk.
Semmi esetre sem szabad hagynunk, hogy az imádkozás egy száraz, üres rituálévá alacsonyodjon. Az imádkozás olyan, mint a lélegzés. Amikor nehézzé válik a légzésünk, akkor tudjuk, hogy valami baj van! Isten soha nem szeretné, hogy az imádkozásunk száraz vagy unalmas legyen.
Ahogy azonban előrehaladunk, azt fogjuk tapasztalni, hogy az imádkozás kemény munkává válik. Ha hűségesek vagyunk, amikor Isten kisebb imaterheket helyez a szívünkre, meg fogjuk látni, hogy egyre többet és többet ad nekünk az Ő terhéből. Így Isten munkatársaivá válhatunk az Ő munkálkodásában, hogy megáldjon másokat.
Jézus „hangos kiáltással és könnyhullatással" imádkozott (Zsidó 5:7). Egyszer, amikor a Gecsemáné kertben imádkozott, az izzadsága olyanná vált, mint a vércseppek (Lukács 22:44). Ennyire erőteljes volt az imádsága.
Egyszer egy teljes éjszakát imádságban töltött (Lukács 6:12). Megvolt az a szokása, hogy gyakran elvonult az emberek elől egy elhagyatott helyre imádkozni (Lukács 5:16). Valaki egyszer így fogalmazta meg: „Ahogyan a turisták a látnivalókat keresik, amikor egy számukra új városba érkeznek, Jézus mindig a csendes, félreeső helyeket kereste, ahol imádkozhatott - bárhová ment".
Jézus példája megmutatja nekünk, milyen fontos az imádkozás. Ha Neki ennyire szüksége volt az imádkozásra, mennyivel inkább nekünk!
Harcoljuk meg a harcot a lustasággal, és határozzuk el, hogy bármi áron az imádkozás emberei/asszonyai leszünk.
Megnéztük az előzőekben, hogy Isten Krisztus hasonlatosságára akar formálni minket. Ez a formálódás azonban nem jön létre bennünk, ha Jézus más tanítványaitól elszigetelődünk. Csak velük együtt tudunk formálódni.
Isten nem csak azt akarja, hogy Tőle függjünk mindenben, hanem azt is, hogy egymással közösségben legyünk. Az ószövetségi időkben Isten bizonyos egyének által munkálkodott - pl. Mózes, Illés vagy Bemerítő János, stb. Az újszövetségi időkben azonban Isten azt akarja, hogy Jézus tanítványai egy testet alkossanak, akiknek Krisztus a feje. Ez a Gyülekezet - Krisztus Teste (Efézus 1:22-23; 2:14-16).
A Gyülekezet - Krisztus Teste
A gyülekezet nem egy épület és nem is egy felekezet. A gyülekezet („egyház") szó az „eklészia" görög szó fordítása, amely a kihívott emberek összegyülekezését jelenti - olyan emberekét, akiket Isten a világból hívott ki, hogy az Övéi legyenek.
Az egész világon azok az emberek alkotják a Gyülekezetet, akik válaszoltak Isten hívására, hogy elhatárolódjanak a bűntől és a világtól - ez Krisztus Teste. Minden városban vagy faluban Krisztus Testének ezek a tagjai együttesen kell, hogy kiformálják a Gyülekezet helyi megnyilvánulását.
Krisztus első teste az a fizikai test volt, amelyben Jézus a földön élt. Isten abban a testben mutatta meg Magát a világnak. Jézus olyan tökéletesen adta át magát az Atyának, hogy az élete végén elmondhatta: „Aki látott engem, látta az Atyát" (János 14:9).
A mi elhívásunk az, hogy együttesen mutassuk be Jézust (Krisztus Testét) a környezetünk számára a világban. Senki sem tudja egymaga megfelelő módon bemutatni Jézust. Szükségünk van egymásra. Közülünk még a „legjobbak" is kiegyensúlyozatlanok. Megvannak az erősségeink, de a gyenge pontjaink is. Lehet, hogy jól tükrözzük a Krisztust valamely területen, de nagyon rosszul egy más területen. Együtt azonban azt fogjuk megtapasztalni, hogy az egyikünk erősségei egyensúlyozzák a másikunk gyenge pontjait. Ha pedig szeretetben és egymásnak való engedelmességben (Ef. 5:21) élünk, Krisztus teljes valójában kiábrázolódhat általunk, a hitetetlen világ felé. Ez Isten célja a Gyülekezet számára.
Egy helyi gyülekezet tagjává válni
Amikor megtérsz Krisztushoz, csatlakoznod kell a tanítványok közösségéhez, akik buzgón engedelmeskednek Isten Igéjének, és Jézus nyomában akarnak járni.
Ez az a pont, amikor egy újonnan megtért hívőt összezavarhatja az a sok felekezet és vallási csoport, amelyet a keresztyénségben lát. Sajnálatos módon, a tanítások terén az egyik véglettől a másik végletig nagyon sok olyan keresztyén csoport van, akik azt állítják magukról, hogy ők az egyetlen igaz képviselői Krisztusnak a földön!
Ezek közt a csoportok közt sokan a Bibliát lobogtatva bizonygatják neked, hogy nem lehetsz Krisztus Testének a tagja, hacsak nem csatlakozol hozzájuk!
Majdnem lehetetlen lenne meggyőzni őket arról, hogy Istennek nagyon sok olyan gyermeke van, akik nem az ő csoportjukhoz tartoznak, és akik nem pontosan ugyanazokat a keresztyén tantételeket vallják, amiket ők. Ekkora ereje van az előítéleteknek (elfogultságnak)! Nagyon óvatosnak kell lenned, hogy ne gabalyodj bele a farizeusság és a szektásság ezen hálójába, amely a keresztyénség nagy részét megfertőzi napjainkban.
Legyen nyitott a szíved mindenkor azok felé, akik szeretik az Urat, és akik őszintén követni akarják Őt. Lehet, hogy nem egyezik meg pontosan az igei látásotok kisebb dolgokban, de ez nem számít, amíg abban a világosságban járnak, amit Isten adott nekik. Nem követelhetjük meg tőlük, hogy ők is a szerint a világosság szerint járjanak, amit Isten nekünk adott.
Isten minden gyermekét befogadni
Nekünk pont ugyanannyi testvérünk kell, hogy legyen, amennyi gyermeke Istennek van.
Teljes szívvel üdvözölnünk kell, és be kell fogadnunk mindazokat, akiket Isten Maga is befogadott (Róma 14:1; 15:7). Ha Jézus nem szégyell testvérének nevezni valakit, akkor nekünk sem kellene szégyellnünk (Zsidók 2:11).
Két szélsőség van, amelybe a hívők beleesnek a közösség kérdésében. Az egyik, hogy megalkudnak az igazsággal, hogy fenntartsák a közösséget. A másik pedig, hogy minden kérdésben egységességet követelnek, mielőtt felajánlják a közösség lehetőségét. Aki bölcs, az távol tartja magát mindkét szélsőségtől.
Nyilvánvaló, hogy nem tudunk együtt munkálkodni azokkal, akik nem értenek egyet abban, hogyan kellene Isten munkáját végezni. Nem kell azonban megkövetelni valakitől, hogy a legapróbb részletekbe menően pontosan ugyanazokban higgyen, amikben mi is, ahhoz, hogy közösségben lehessünk vele. Különbség van aközött, hogy együtt munkálkodunk valakivel (Isten országában), vagy közösségben vagyunk vele.
Egy olyan gyülekezetet kell azonban keresned a lakóhelyeden, amely szellemi otthonod lehet, és amelynek oda tudod szánni magad.
Az újszövetségi gyülekezet
A lakóhelyeden található rengeteg „gyülekezet" („egyház") közepette egy olyat kellene keresned, amely a leginkább megfelel az Újszövetség elveinek, az alapján, amennyire Isten világossága által megértetted azokat. Ahogyan telik az idő, és egyre inkább megérted az Újszövetség lényegét, lehet, hogy úgy érzed, el kell hagynod azt a „gyülekezetet" („egyházat"), és egy másikhoz csatlakozni, amely sokkal inkább összhangban van Isten Igéjével.
Ez természetes dolog egy szellemileg növekvő hívő számára, aki elhatározta, hogy a tökéletességre törekszik, hogy a lehető legmagasabb színvonalon véghezvigye Isten tervét az életére nézve. Soha ne elégedj meg kevesebbel, mint Isten legjobbja - életed bármely területén, így nem fogsz sajnálkozni az örökkévalóságban amiatt, hogy a földön Istennek odaszántabban is élhettél volna.
Egy újszövetségi gyülekezetnek nincsen felekezeti címkéje, hanem olyan emberek közössége, akiket a Szent Szellem Jézus Krisztus nevében összegyűjtött. Az Úr azt ígérte, hogy csak az ilyen összegyülekezésben lesz jelen (Máté 18:20).
Egy olyan gyülekezetnek kellene a tagjává válnod, amely elfogadja, hogy a Biblia Isten Igéje, és a hitünk és az életünk EGYETLEN alapja. Sok szektás csoport azt állítja, hogy elfogadja a Bibliát, mint egyedüli tekintélyt, de gyakran a saját vezetőik írásait a Bibliával egyenrangúnak tartják, amikor azokból idéznek. Ha közelebbről megvizsgálod ezeket a csoportokat, azt látod, hogy azok az emberek jobban kötődnek a saját vezetőik tanításaihoz, mint Isten Igéjéhez. Lehet, hogy nagyon sok jó tanításuk van, de ha egy ilyen csoporthoz csatlakozol, azt fogod tapasztalni, hogy a szektás hozzáállásuk gúzsba köt.
Isten Gyülekezetében azonban minden hívő egyformán Isten papja, mert Isten papokká tett minket (1 Péter 2:9). Egy olyan „gyülekezet" („egyház"), amelynek megvan a maga papi csoportja vagy „lelkipásztorai", akikre úgy tekintenek, hogy egyedüli jogosultságuk van arra, hogy Isten Igéjével szolgáljanak, ez Isten akarata ellen van.
Isten elrendelte, hogy a gyülekezet vezetése az elöljárók (vagy vének) kezében legyen, és ők mindig egynél többen vannak! Ezeknek az elöljáróknak nem szükséges teljes idejű szolgálóknak lenniük (Ap.csel. 14:23; Titus 1:5).
Egy újszövetségi gyülekezet összejövetelein a fő hangsúly Isten Igéjének hirdetésén van. Egy ilyen gyülekezetben minden hívőnek megvan a szabadsága arra, hogy megossza a testvérekkel Isten Igéjét a szellemi érettsége és ajándéka szerint. Ha az Ige megosztása valóban a Szent Szellem által ihletett, azt fogod tapasztalni, hogy megvigasztal, ösztönöz, felépít, és „nyilvánvalóvá lesznek az ember szívének titkai", amely kötelezi a hallgatókat arra, hogy elismerjék: Isten szól (1 Kor. 14:3, 24-31).
Egy valódi újszövetségi gyülekezetnek a legfőbb „húzóereje", hogy tanítványokat képezzen, és megtanítsa őket engedelmeskedni Jézus minden parancsolatának (Máté 28:19-20). Egy ilyen gyülekezet fő ismertetőjegye a tagok közötti kölcsönös szeretet, ahogyan Jézus kijelentette a János 13:35-ben: „Erről ismeri meg mindenki, hogy a tanítványaim vagytok, ha egymást szeretni fogjátok".
Egy olyan gyülekezet, ahol Isten Igéjét erőteljesen hirdetik, és ahol Isten szeretete uralkodik, és az Úr jelenléte érzékelhető - egy ilyen gyülekezethez kellene csatlakoznod a lakóhelyeden.
A közösség fontossága
Amikor megpróbálunk egy szerető közösségben együtt élni másokkal, akkor meg fogjuk tapasztalni, mennyire meg kell tagadnunk magunkat, és fel kell vennünk a keresztet minden nap, ha fenn akarjuk tartani a közösséget.
A Sátán mindig azon buzgólkodik, hogy szakadásokat okozzon Isten gyermekei között. Ha érettek vagyunk, mindig készültségben vagyunk, hogy meg tudjuk előzni a Sátán által tervezett széthúzásokat köztünk és a testvéreink között. Ha megszakad a közösség Krisztus Testében, az hatalmas veszteség - Istennek is, és nekünk is.
Hatalmas erő van a gyülekezeti egységben. A Sátánt csak egy egységben lévő gyülekezet tudja legyőzni. Jézus ezt mondta:
„Ha két hívő egy Szellemben van, és teljesen egységben vannak egymással, akkor bármit kérhetnek az Atyától, és Ő teljesíti a kérésüket - mert én jelen vagyok az erőmmel ott, ahol két vagy három egységben lévő lélek összegyűlik a Szent Szellem vezetésével. A hívőknek egy ilyen közössége meg tudja kötözni a sátáni erőket a mennyekben és a földön is, és így féken tudja tartani a Sátán erejét. Az imáik által meg tudnak szabadítani embereket a Sátán fogságából is." (Máté 18:18-20 - szabadon átfogalmazva)
Ezért okoz a Sátán szakadásokat a hívők között, és ezért alakít ki csoportokat és klikkeket egy gyülekezetben. Meg akarja őrizni a saját királyságát, hogy ne tudja megtámadni azt egy egységben lévő gyülekezet. Legyünk készültségben, és ne legyünk tudatlanok a Sátán eszközeivel kapcsolatban (2 Kor. 2:11).
Gondoljatok bele, mennyire korlátozott lett volna a Krisztus fizikai testének a működése, ha a végtagjai nem tudtak volna összhangban működni egymással. Akkor nem tudta volna úgy megjeleníteni Isten dicsőségét a világ számára, ahogyan tette. Ezzel a korlátozottsággal néz szembe ma a Krisztus, mint fej, az Ő szellemi testében, a Gyülekezetben, amikor szakadás keletkezik a hívők között.
Ezáltal mi is veszítünk. Ha Istennek csak egy gyermekétől is elvágod magad, akkor megfosztod magad Isten gazdagságának egy darabkájától, amely Istennek csak ama gyermeke által érkezhetett volna el hozzád. A Krisztus szeretetét csak „az összes szentekkel együtt" ismerhetjük meg (Efézus 3:17-19).
(Egy további, részletesebb tanulmány a keresztyén közösség fontosságáról az „Egy test Krisztusban" c. könyvemben olvasható.)
Az ószövetségi időkben nem értették világosan az emberek a halál utáni életet, és Isten tervét a jövőre vonatkozóan. Jézus azonban nagyon világosan tanított mindkét kérdésről. Jó, ha mi is megismerjük ezeket a dolgokat.
Mi van a halál után?
A halál nem jelent rettegést a Krisztus tanítványa számára, mert Jézus legyőzte a halált. A halál egy legyőzött ellenség. Jézus meghalt, és ezáltal erőtlenné tette a Sátánt, úgyhogy nekünk már nem kell többé félnünk a haláltól (Zsidók 2:14-15). A halál kulcsai most már Jézus kezében vannak (Jelenések 1:18). Most már csak Ő nyithatja ki a halál ajtaját bármely tanítványa számára. A Sátán nem érintheti meg őket.
Mi történik, amikor egy ember meghal? Jézus világosan megválaszolta ezt a kérdést, amikor a gazdag emberről és Lázárról beszélt. Érdemes elolvasni most a Lukács 16:19-31 igeszakaszt, mielőtt tovább olvasol…
Ez nem egy példázat. Jézus egyetlen példázatában sem említett soha személyneveket, ebben a történetben azonban igen. A gazdag ember és Lázár is valós személyek voltak.
Jézus itt világossá tette, hogy a halál után csak két helyre kerülhetünk. Az egyik a Menny (amit „Ábrahám kebelének" vagy „Paradicsomnak" is neveznek), ami a vigasztalás helye. A másik a pokol, a gyötrelem és szenvedés helye. Amint egy ember meghal, a lelke azonnal a két hely valamelyikébe kerül, még mielőtt a testét eltemetnék volna a földön. És bár nincs többé teste, mégis tudatában lesz a környezetében lévő vigasztalásnak vagy fájdalomnak.
Az ember három részből áll: szellem, lélek és test (1 Thessz. 5:23, ld. Csia fordítás, Egyszerű Fordítás). Amikor egy ember meghal, a szelleme és a lelke különválik a testétől, és vagy a paradicsomba, vagy a pokolba távozik.
A kereszten függve Jézus azt mondta a bűnbánó tolvajnak, hogy még aznap Vele lesz a paradicsomban. Jézus is, és az a bűnbánó tolvaj is azonnal a paradicsomba kerültek, amint a lelkük elhagyta a testüket. Jézus azt mondta, hogy Ő a halála után „a föld gyomrában lesz" három nap és három éjjel (Máté 12:40). Ebből tudjuk, hogy a paradicsom abban az időben még bizonyára a föld gyomrában volt. Amikor azonban a Krisztus feltámadt „a föld alsóbb részeiből (…) felment a magasságokba. Magával vitte a fogva tartott foglyokat is" (Efézus 4:8-9). Felvitte a paradicsomot, és a benne lévő minden lelket a harmadik égbe.
Amikor a 2 Korinthus 12-ben összevetjük a 2. és a 4. igeverseket, látjuk, hogy a paradicsom most már a harmadik égben van. Ide kerül Jézus tanítványa, amint meghal (Filippi 1:23).
Krisztus eljövetelének jelei
A Biblia sok olyan eseményről beszél, amelyek be fognak következni közvetlenül azelőtt, hogy Krisztus visszatér a földre. Ezek közül néhány:
1. Háborúk, éhínségek és földrengések (Máté 24:7). Ezek minden korszakban jelen voltak a földön, de a II. világháború óta (1939-1945) hatványozottan megnövekedett ezeknek a száma.
2. A tudás ugrásszerűen megnő, és természetessé válik, hogy a világon bárhová elutazhatunk (Dániel 12:4). Mindkét dolog sokkal nagyobb mértékben jellemző az elmúlt évtizedekre, mint azelőtt valaha is.
3. Az emberek a gyönyörök szeretői lesznek (2 Tim. 3:4). Az erkölcstelenség egy különösen gonosz jellemzője a jelen korszaknak. A pornográf filmek és videók mind a Sátán célját szolgálják abban, hogy előtérbe helyezzék az erkölcstelenséget.
4. Az emberek kevélyek, kérkedők és a szüleik iránt tiszteletlenek lesznek (2 Tim. 3:2-4). Ma mindenütt a lázadás szellemét látjuk magunk körül - az otthonokban, az iskolákban, a felsőoktatási intézményekben és a gyárakban (munkahelyeken) is.
5. A hívők elszakadnak a hittől (1 Tim. 4:1). Ezt is látjuk már napjainkban a rengeteg szekta elburjánzásával, amelyeknek sok hívő áldozatul esik.
6. Izráel nemzetségének újjászületése (Lukács 21:29-32). A fügefa, amely Izráelt jelképezi, levelet hoz. Kr. u. 70 óta a zsidók a világban szétszóródva élnek. Ez a fügefa attól fogva majdnem 19 évszázadon át el volt száradva. Azonban 1948 májusában Izráel nemzetsége újra megszületett. Jézus azt mondta, hogy Jeruzsálemet a nem zsidó nemzetek fogják elfoglalni egészen addig, amíg be nem telik a nemzetek ideje (Lukács 21:24). 1967 júniusában Izráel újra elfoglalta Jeruzsálemet, az elmúlt 2000 év alatt először.
Izgalmas dolog látni, mi történik ma a világban. A jelek mind arra mutatnak, hogy Jézus Krisztus visszajövetele nagyon közel van.
Az első feltámadás és Krisztus ítélőszéke
Amikor Krisztus visszatér, mindenki, aki az Övé, egy szempillantás alatt át fog változni. Új testet fogunk kapni, amely soha nem fog megöregedni és meghalni (1 Kor. 15:51-53). Az új testünk olyan lesz, mint Jézusé a feltámadása után (Filippi 3:20-21). Azok, akik a Krisztusban haltak meg, fel fognak támadni a sírból, és ők is új testet kapnak. Jézus akkor élő tanítványaival együtt a levegőbe fognak emelkedni, hogy találkozzanak az Úrral (1 Thessz. 4:13-17).
Ezután Krisztus felállítja az ítélőszékét, amely előtt állva megítél (értékel), és egyénileg megjutalmaz minket a földi életünkben való hűségünkért.
A Biblia arról beszél, hogy koronákat fognak adni azon a napon azoknak, akik hűségesek voltak. Olvasd el a következő igéket, amelyekből több részletet megtudhatsz arról, hogy milyen jutalmat fog adni akkor az Úr a tanítványainak: 2 Kor. 5:10; 1 Kor. 3:11-15 és 4:5; 2 Tim. 4:8 és 1 Péter 5:4.
Azon a napon látni fogjuk, hogy „sok elsők pedig lesznek utolsók, és sok utolsók elsők" (Máté 19:30). Sok mindenkiről, akik nagyon szelleminek tűnnek számunkra a földön, ki fog derülni, hogy Isten szemében nem voltak annyira hűségesek. Másokról, akikről nem is gondoltuk volna, azt fogjuk látni, hogy Isten szemében hűségesek voltak. Azon a napon az ismeretlen, de hűséges özvegyasszony megelőzi majd a világhírű, de hűtlen igehirdetőt.
Azon a napon meg fogjuk látni, hogy sok dolognak, mint pl. pénz és hírnév, amelyeket az emberek értékesnek tartottak a földön, Isten előtt semmilyen értékük nincs. Azonban sok olyan erényt, amelyeket az emberek a földön nem igazán értékeltek, mint pl. tisztaság, alázat, önzetlenség, irgalmasság és jóság, Isten nagyra értékeli.
Ezután fog végbemenni az, amit a Biblia „Isten Báránya menyegzőjének" nevez, amely Jézus Krisztus és az Ő menyasszonyának szellemi házassága lesz. Jézus menyasszonya azok a hívők, akik hűségesek voltak abban, hogy megtagadták magukat, és naponta felvették a keresztet, úgy követték Őt, és az Ő tanítványai voltak a földi életükben (Jelenések 19:8-10). Azon a napon látni fogjuk, hogy megérte az a sok szenvedés, meg nem értettség, szégyen, üldözés, sőt még maga a halál is, az Úrért és az Ő evangéliumáért.
Az ezeréves királyság
Ez után egy 1000 évig tartó béke időszaka fog következni, amikor édenkerti állapotok fognak uralkodni a földön, amikor az oroszlán békésen fekszik a bárány mellett, és a kisdedek az ártalmatlan mérgeskígyókkal fognak játszani, stb. (Ézsaiás 11:6-9).
Jézus ekkor Jeruzsálemből fog uralkodni királyként az egész földön (Zakariás 14:9-21). A Sátán meg lesz kötözve az alatt az 1000 év alatt, hogy ne legyen hozzáférése a földhöz, ahogyan most. Az 1000 év végén a Sátánt egy rövid időre eloldozzák, hogy még egyszer próbára tegye a földön élő megtéretlen embereket. Ismét hatalmas tömegek fogják követni a Sátánt. Ezzel fogja Isten bemutatni az angyaloknak, hogy az emberek az után sem akarják, hogy a Krisztus uralkodjon felettük, miután látták az 1000 éves béke időszakát. Az emberek ennyire vakok, makacsak és gonoszak! Isten ítélete azonban le fog sújtani arra a lázadó sokaságra, és a Sátánt a tűz tavába vetik, ami a pokolnak egy nagyobb változata (Jelenések 20:7-10).
A második feltámadás és a végső ítélet
Isten ekkor felállítja az Ő ítélőszékét, hogy megítéljen minden hitetlen embert. Ez lesz a második feltámadás. A halottak fel fognak támadni a sírjaikból. Az összes hitetlen ember lelke vissza fog térni a pokolból a földi testében, hogy Isten elé álljanak ítéletre. Ekkor „könyvek nyittatnak meg, és egy más könyv, az életnek könyve, és megítéltetnek a halottak azokból, amik a könyvekbe voltak írva, az ő cselekedeteik szerint" (Jelenések 20:12).
Az emlékezetünk olyan, mint egy videó felvétel, amely hűen rögzít mindent, amit gondoltunk, mondtunk és tettünk, és a hozzáállásunkat és a szívünk szándékait is a földi életünk során. Isten azon a napon vissza fogja játszani azokat a „videó felvételeket" az egész világ előtt, hogy mindenki meglássa minden ember elrejtett életét. Isten ezzel fogja bemutatni, hogy Ő tökéletesen igazságos, és jogosan küldi az embereket az örök kárhozatra.
Akiknek a neve nem találtatik beírva az Élet Könyvébe, azokat a tűz tavába vetik a Sátánnal együtt, akit a földi életük során szolgáltak (Jelenések 20:15).
Az idő vége
Ekkor az idő megszűnik, és „elkezdődik" az örökkévalóság. A megváltott (üdvözült) férfiak és nők belépnek az új mennybe és az új földre, és Krisztus menyasszonya teljes dicsőségében tündökölni fog (ahogyan a Jelenések könyve 21. fejezete leírja).
Addigra a Sátánt, és minden hitetlen embert eltávolítottak a tökéletes mennyből és a földről. Abban a dicsőséges új világegyetemben a bűn soha többé nem üti fel a ronda fejét, és nem lesznek többé istentelen kívánságok a hústestünkben. A mennyet olyan emberek fogják betölteni, akik örömmel választották azt, hogy az örökkévalóságban Isten akaratát teszik.
Elhívás, hogy győztesek legyünk
Péter azt mondja: „Mivelhogy azért mindezek (a jelenlegi egek és a föld) megsemmisülnek, milyeneknek kell lennetek nektek szent életben és kegyességben" (1 Péter 3:11-12).
A Szellem üzenete ezekben az utolsó napokban, egyetlen szóval összefoglalható: „GYŐZNI" (Ld. Jelenések 2:7, 11, 17, 26; 3:5, 12, 21 és 21:7).
Ez a könyv azzal kezdődött, hogy hangsúlyoztuk a hitetlenek számára hirdetett igei üzenetek nagy részéből hiányzó elemet - a BŰNBÁNATOT (a bűnből való megtérést).
Azzal zárjuk ezt a könyvet, hogy hangsúlyozzuk a hívők számára hirdetett igei üzenetek nagy részéből hiányzó elemet - a GYŐZELMET .
Isten elhívása az ember számára, a bűnbeesés óta, hogy győztes legyen. Isten azt mondta Káinnak a Biblia első könyvében:
„A bűn az ajtó(a szíved ajtaja) előtt leselkedik, és rád vagy vágyódása, de te uralkodjál rajta" (1 Mózes 4:7).
A Biblia utolsó könyvében ez az elhívás megismétlődik:
„Aki győz, örökségül nyer mindent, és annak Istene leszek, és az fiam lesz nekem" (Jelenések 21:7).
A földön semmi sem hasonlítható egy Istennel való közösségben és az Ő akaratának teljesítésében leélt élet dicsőségéhez. Az az élet, amelyet Jézus élt a földön, a legcsodálatosabb, legdicsőségesebb és legboldogabb élet volt, amelyet ember valaha élhetett. Nem volt világhírű vagy gazdag, de Isten dicsőségét sugározta az egész élete során.
Az evangélium örömhíre az, hogy te is sugározhatod ezt a dicsőséget.
Győztes lehetsz a földi életed minden napján. Legyél hűséges, és az örökkévalóság értékeit szem előtt tartva éld az életedet minden nap!
Ámen!
