A Máté 7:6-tól kezdődően a Hegyi Beszéd záró bekezdései következnek.

„ Ne adjátok a szent dolgokat a kutyáknak, és ne dobjátok gyöngyeiteket a disznók elé, nehogy azok lábukkal tapossák össze azokat, és visszafordulva téged is széttépjenek" (Máté 7:6).

Jézus azt tanítja nekünk, hogy bölcsen kell eljárnunk abban, hogy kinek mit mondunk. A Példabeszédek 26:4-ben azt olvassuk, hogy ne válaszoljunk a bolondnak bolond módon. Nem szabad az igazságot hirdetnünk azoknak, akik nem értékelik azt. Ezért bölcsességre van szükségünk, amikor az emberekkel beszélünk. Nem mondhatjuk mindenkinek ugyanazt. Istenre kell figyelnünk, hogy meghalljuk az Ő szavát, és azt kell mondani az egyes embereknek. Jézus így élt, és Jézus a példa számunkra, amikor a Szentírás bármely versét próbáljuk megérteni.

Az Ézsaiás 50:4-ben található egy prófécia az Úr Jézus Krisztusról, amely nagyon találó azok számára, akik az Igét hirdetik, és azon töprengenek: „Mit is kellene mondanom valakinek Isten üzeneteként?" Először is meg kell értenem, hogy milyen az illető szellemi állapota. Ezért szükségem van Isten prófétai szavára, amikor Isten Igéjét hirdetem. Isten Igéjének továbbadása természetfeletti dolog. Ha csak úgy tekintesz rá, mint például egy kémiai előadás megtartására, akkor bármikor bárkinek taníthatod a Szentírást. Ha azonban Isten Igéjét az illető szellemi szükségének megfelelően akarod átadni, akkor szükséged van olyan természetfeletti megértésre, amelyet csak Isten adhat. Az Ézsaiás 50:4 azt mondja (ez Krisztusra utal):

„Az Úr Isten bölcs nyelvet adott nékem, hogy tudjam erősíteni a megfáradtat beszéddel, fölébreszt minden reggel, megnyitja a fülemet, hogy tanítványként meghalljam a hangját."

Más szavakkal: „Ahhoz, hogy megtaláljam a megfelelő szót a megfáradt ember számára, aki az utamba kerül, Isten, az Atyám, minden reggel felébreszt, és megnyitja a fülemet, hogy tanítványként meghalljam a hangját." Jézus itt azt mondja, hogy minden reggel figyelt az Úrra, és egész nap figyelt, hogy a hozzá jövő embereknek a megfelelő szót mondhassa.

A János evangélium 8. fejezetében látunk erre egy példát. Ott azt olvashatjuk, hogy a farizeusok egy tetten ért házasságtörő asszonyt vittek Jézushoz, és az Ószövetségre hivatkoztak, amely egyértelműen kimondta, hogy az asszonyt meg kell kövezni. Jézus nem ellenezte ezt, mert ismerte az Ószövetséget, hiszen Ő maga adta azt Mózesnek több száz évvel korábban! Mit tett tehát? Jézus nem válaszolt, és ők továbbra is vádolták ezt az asszonyt, Jézus pedig csak lehajolt, és az ujjával a földre kezdett írni (János 8:6). Az Atyától várta a megfelelő választ. „Mit mondjak ezeknek az embereknek? Mi a megfelelő válasz azoknak, akik meg akarják kövezni ezt a szegény asszonyt?" Nem akart ellentmondani az ószövetségi parancsolatoknak, hiszen a Szentírás, amelyet Ő adott Mózesnek, az azt mondta, hogy kövezzék meg. Amikor az Atyától megkapta a megfelelő választ, csak felegyenesedett, és így szólt hozzájuk (János 8:7):

„Aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ."

Csak rajta - a törvény szerint megkövezhetitek ezt a nőt, de csak az vetheti rá az első követ, aki bűn nélkül való. És azt olvashatjuk, hogy „mindannyian elmentek, a legidősebbektől kezdve", mert a legidősebbek vétkeztek a legtöbbet.

A megfelelő szavak voltak a megoldás az adott helyzetre! Nem volt szükség egy egész prédikációra. Voltak olyan esetek is, amikor Jézus nem szólt semmit. Például, amikor valaki megkérdezte Őt, így válaszolt: „ Hadd tegyek fel én is egy kérdést: János keresztelése az égből származott, vagy az emberektől?" És vitatkozni kezdtek egymással: „Ha azt mondjuk, hogy »emberektől« származott, az emberek megharagszanak, mert Jánost prófétának tartották, ha pedig azt mondjuk, hogy »az égből« származott, akkor Jézus megkérdezi tőlünk: »Akkor miért nem hittetek neki?«" Nem tudták, hogy mit válaszoljanak, ezért azt mondták: „Nem tudjuk. Nem mondjuk meg." Jézus pedig így válaszolt: „ Nos, akkor én sem válaszolok nektek" (Máté 21:27).

Jézusnak nem volt kialakult módszere, hogy mit mondjon vagy cselekedjen az emberekkel. Néha az emberek odajöttek hozzá, és buta kérdéseket tettek fel neki, például ilyet:

„Egy férfi meghalt, és a feleségét elvette a testvére, és ez megtörtént a másik hét testvérével is. Ki lesz a férje a feltámadáskor?"

Jézus válaszolt nekik és nem hagyta ott őket. Időt szánt rá, hogy elmagyarázza nekik, hogy a feltámadás után nincs házasság. Ha megnézzük Jézus válaszait, azok nem olyanok voltak, mintha egy számítógépes programmal kerestünk volna rá a kérdésre: „Mi a válasz erre?" Jézus mindig a Szent Szellemre hallgatott, és ez egy nagyon fontos elv, amit meg kell tanulnunk a Máté 7:6-ból.

Gyakran előfordul, hogy tudnunk kell, mi a megfelelő válasz egy adott személy számára. Minden szolgálat esetében rendkívül fontos, hogy pontosan tudjuk, mit kell mondanunk az embereknek. Miért mondja az Újszövetség az 1 Korinthus 14:1-ben, hogy vágyakoznunk kell a prófétálásra? Minden hívőnek buzgón vágyakoznia kell a prófétálásra. Ennek az az oka, hogy ha az újszövetségi gyülekezeti összejövetelen mindenki prófétál, mert mindenkinek megvan a prófétálás ajándéka (nem mindenki próféta, de mindenki prófétálhat), és bejön valaki, aki nem rendelkezik ezzel az ajándékkal, és valószínűleg nem is hisz ezekben az ajándékokban, akkor meggyőzi őt az, amit hall, mert szívének titkait jelenti ki. Pontosan a szükségletének megfelelő üzenetet hall (1 Korinthus 14:24-25). Ekkor arccal a földre borul, és imádja Istent, mondván: „Hűha! Isten bizonyára itt van, mert amit hallottam, az pontosan a megfelelő válasz volt a problémámra!"

Minden egyes gyülekezeti összejövetelnek ilyennek kellene lennie. Minden gyülekezetben kellene lennie olyanoknak, akik prófétai szavakat mondanak ki. Ehhez várakoznod kell Istenre, és mindent át kell adnod Neki. Ha pedig nem ezt teszed, akkor nem vagy alkalmas arra, hogy Isten Igéjét hirdesd. Pontosan tudnod kell, mi a megfelelő válasz egy adott személy számára. Erről beszél Jézus a Máté 7:6-ban. Ha látsz valakit, aki olyan, mint egy disznó, akkor azt add neki, ami megfelel egy disznónak; ha látsz valakit, aki olyan, mint egy kutya, akkor annak adjál egy csontot. Nem adhatod az állatoknak a Hegyi Beszédet.

Amikor a prófétálás ajándékára törekszünk, Isten megadja nekünk azt a képességet, hogy a megszólalásunk pillanatában pontosan tisztában legyünk vele, hogy mire van szüksége az előttünk álló embereknek, és Isten megadja nekünk a szükségleteiknek megfelelő választ. Ez egy nagyon fontos elv, amellyel Jézus befejezi a Hegyi Beszédet, és nagyon fontos, hogy megértsük - különösen azoknak, akik igehirdetésre kaptak elhívást Istentől, hitetlenek vagy hívők felé. Senkit sem utasítunk el. Ha ezt tesszük, nem vagyunk alkalmasak arra, hogy Isten szolgái legyünk. Jézus nem nézte le a legnagyobb bűnösöket sem, de meg kell találnunk a megfelelő szavakat az emberek szükségleteire. Ez a lényege a Máté 7:6-nak.