WFTW Body: 

Sok ezer évvel azelőtt, hogy Jézus eljött a földre Isten teremtett egy angyalt, akit Lucifernek hívtak, aki tökéletesen bölcs és szép volt. Lucifert Isten nevezte ki az angyali sereg fejévé, de nagyon büszkévé vált és nem volt megelégedve a megbízatásával. Azt kereste, hogyan szerezzen hatalmat és dicsőítse meg magát (Ezékiel 28.11-17; Ézsaiás 14.12-15). Ezzel behozta a bűnt az Isten által teremtett világba. Isten ekkor kivetette őt a mennyből és ő lett a Sátán. A büszkeség minden bűn és rossz gyökere ebben a világmindenségben. Amikor Ádám vétkezett, őt is megfertőzte a Sátán büszkesége. Ebből adódóan Ádám minden gyermeke ezzel a fertőzöttséggel születik. Jézus azért alázta meg magát, hogy megváltsa az embert ebből a romlott helyzetéből. Ahogyan a bűnnek Lucifer büszkesége, úgy a megváltásunknak Jézus alázatossága a forrása. Olyan mértékben ismerjük meg Krisztust, mint amilyen mértékben rendelkezünk az ő alázatával. Ez a szellemi növekedés kulcsa.

Jézusnak a dicsőségből a földre való eljövetele az alázatosságának a bemutatása volt, a Fil. 2.8 azonban azt is mondja, hogy „még, mint ember is megalázta magát". "hasonlóvá vált az atyafiakhoz" (Zsidó 2.17). Isten előtt egy olyan pozíciót vett fel, mint bárki más. Semmivé vált, hogy Isten lehessen benne minden. Ez az igazi alázatosság. Jézus teljes mértékben embernek tekintette magát. Valóban hitt minden ember egyenlőségében, függetlenül a származásuktól, a családi életben elfoglalt pozíciójuktól stb. és a legjelentéktelenebb, legalsó társadalmi réteggel vállalt közösséget. Megalázta magát, hogy mindenki szolgája lehessen. Csak az képes másokat szolgálni, aki másokat felemel, és Jézus ezért jött.

Jézus harminc éven keresztül engedelmeskedett a nevelőapjának és az anyjának, akik nem voltak tökéletesek. Ez volt az Atya akarata. Jézus nagyon jól ismerte Józsefet és Máriát és velük ellentétben nem követett el bűnt. Mégis engedelmeskedett nekik. Nem könnyű olyan embernek engedelmeskedni, aki értelmileg és szellemileg is alatta áll, de az igazi alázat esetén ez nem probléma. Ha valaki valóban semminek tekinti magát Isten szemében, akkor nem nehéz engedelmeskednie bárkinek, akit Isten fölé rendel.

Jézusnak ácsként egy becsületes, de nem valami érdekes foglalkozása volt. Csak azt követően lépett be a nyilvános szolgálatba úgy, hogy sem elő- sem utótag nem kapcsolódott a nevéhez. Nem hívták „Jézus pásztornak". Még kevésbé „Tisztelt Doktor Jézusnak!" Sosem vágyott semmilyen földi pozícióra vagy címre, ami az átlagemberek fölé emelte volna, akikhez azért jött, hogy szolgáljon nekik. Olyan volt, akinek volt füle a hallásra. Tanuljunk tőle.

Amikor egyszer sokaság vette körül és királlyá akarták tenni Őt, gyorsan otthagyta őket (János 6.15). Egyetlen vágya azt volt, hogy úgy ismerjék őt, mint az „ember fiát". Sosem vágyott emberek elismerésére. Az életét teljes elégedettségben élte az Atyával való közösségben, annak ellenére, hogy az emberek által egész életében lenézett és megvetett volt. Egyedül az Atya jóváhagyása volt fontos számára.

Jézust alázatossága nem hatalmazta fel arra, hogy bárkit elítéljen. Egyedül Isten a bírája minden embernek, és aki ítéletet mond mások felett, azzal elfoglalja azt a helyet, ami egyedül Istent illeti meg. Emberként a földön Jézus a következőt mondta:

Ti test szerint ítéltek, én nem ítélek senkit." (János 8.15).

Jézus minden ítéletet meghagyott az Atyának. Itt is látjuk a csodálatos alázatosságát. Látjuk Jézus alázatosságát abban is, ahogyan kereste az imaközösséget a tanítványaival. A Gecsemáné kertben Jézus megkérte Pétert, Jakabot és Jánost, hogy imádkozzanak vele, mert "szomorú volt a lelke" (Máté 26.38). Jézus tudatában volt a testi gyengeségének, tekintettel arra, amin keresztül kell mennie, ezért kereste az imaközösséget.

Mivel Jézus megalázta magát, ezért Isten a világmindenség legmagasabb pozíciójába emelte Őt. (Fil. 2.9). Azok, akik a legmesszebbre jutnak az alázatosság útján Jézussal együtt fognak ülni a bal és jobb keze felől a dicsőségben. Jézus egész életében alázatosságban járt. Lejött a mennyből és alázatosságban járt egészen a keresztig. Sosem bizonytalanodott el, hogy a felemelkedést kereste volna.

Csak két szellem van, ami munkálkodik a földön. Az egyik a Sátán (Lucifer) szelleme, ami a felfelé törekvésre ösztönzi az embereket a világban és a keresztyénségben egyaránt. A másik Krisztus szelleme, ami a mesterükhöz hasonlóan alázatra vezeti őket. Jézus, mint gabonamag alászállt, és minden igaz tanítványának egyértelműen ezzel a jellemmel kell rendelkeznie.

Jézus alázatossága teljes fényében ragyog a kereszthalálakor. Sosem volt igazságtalanabb próba, mint amin Jézus keresztülment. Ő mégis némán elviselte a sértéseket, a bántalmazásokat, az igazságtalanságot, a megaláztatást és a gúnyolódást. Nem mondott ki átkot az ellenségeire. Nem foglalkoztatta a bosszúállás és angyalokat sem hívott segítségül. Isten fiaként minden jogáról lemondott. Az „összeszorított ököl" az ember esetében egyértelmű kifejezője annak a vágynak, hogy megtartsa magának a jogot, a hatalmat és a tulajdont, valamint kifejezi azt a vágyat, hogy küzdjön valaki ellen, ha megtámadják. Jézus ezzel szemben készségesen kitárta a tenyerét a kereszten, hogy beleverjék a szögeket. A tenyere mindig nyitva volt: adott, adott és csak adott. Végül odaadta a saját életét is. Ez az igazi alázatosság.