Az énközpontú életnek Istenhez és az Ő szolgálatához való viszonyát a törvény szelleme jellemzi. Az énközpontú ember alkalmatlan Isten szolgálatára. Lehet nagyon is aktív ezirányú törekvésében - azonban ez mindig egy törvény alapján való szolgálat marad: jutalmat vár az Isten felé való szolgálatért. „Szolgáltam neked ennyi éven át" - mondta az idősebb fiú az atyának, „de te sosem adtál nekem egy kecske gödölyét sem." Ő mindig jutalomért szolgálta az atyát, de az nem volt egyértelmű addig a pillanatig. A pillanat kényszere a felszínre hozta, hogy mi van a szívében.

Az énközpontú ember nem ingyen, örömmel és spontán módon szolgálja Istent, hanem jutalmat remél érte. A várt ellenszolgáltatás lehet valamilyen szellemi áldás és jutalom Istentől. Ilyen motivációval szolgálni Istent azonban törvénykezés és elfogadhatatlan Isten számára.

Az idősebb fiú keménynek és kegyetlennek tartotta az apját, amiért nem jutalmazta meg a szolgálatát sok éven keresztül. Olyan volt, mint az az ember, aki egy tálentumot kapott az urától, és amikor az elszámolás ideje volt, azt mondta: „Biztonságban megőriztem a tálentumodat (anélkül, hogy hasznot hozott volna), mert attól féltem (elkérnéd az én nyereségemet), mivel te egy kegyetlen ember vagy." (Luk. 19:21 - LB). Az egocentrikus ember úgy tekint Istenre, mint akinek nagyon magas elvárásai vannak és nagyon nehéz neki kedvében járni. Ezért Isten szolgálatában nagy erőfeszítéseket tesz, és állandóan elítéli magát, amiért nem volt képes teljesíteni egy ilyen szigorú Isten elvárásait.

Isten senkitől sem vár ilyen szolgálatot. A Biblia azt mondja: „Isten szereti a jószívű adakozót." (2 Kor. 9:7). Isten a szolgálatot tekintve is a vidám, és nem a kelletlenül, kényszeredetten szolgáló emberben gyönyörködik. Inkább ne szolgáljon valaki, minthogy kelletlenül szolgáljon. Amikor valaki jutalomért szolgál, eltelik egy rövid idő és már panaszkodik Istennek, hogy nem részesül elég áldásban. A dolgok még rosszabbra fordulnak, ha valaki más nagyobb áldásban részesül, mint ő.

A szolgálatunkat és az áldást, amiben részesülünk, összehasonlítjuk másokéval? Ilyen csak a törvény alapján való szolgálat eredménye lehet. Jézus egyszer elmondott egy példázatot néhány szőlőmunkásról, akiket egy gazdaember fogadott fel egy napra, akik egymástól eltérő órát dolgoztak. A nap végén a gazda mindegyiküknek egy pennyt adott. Akik hosszabb ideig dolgoztak odamentek a gazdához, és panaszkodva azt mondák neki: Hogyan adhattál te nekünk ugyanannyi bért, mint a többieknek? Mi többet érdemlünk! Ők béresek voltak, akik megkapták azt, amiben megegyeztek, mégis elkezdtek panaszkodni, hogy nem kaptak olyan sokat, mint mások. (Máté 20:1-16).

Ez az, amit az idősebb fiúnál is látunk: „hogyan adhatod mindezt a fiatalabb testvéremnek? Én vagyok az, aki hűségesen szolgált téged, nem ő. Amikor az izraeliták kelletlenül szolgálták Istent, rabságra küldte őket, és azt mondta nekik: „Mivel nem szolgáltad az Urat, a te Istenedet örömmel és vidám szívvel … akkor majd szolgálni fogjátok az ellenségeiteket" (5 Móz. 28:47-48). Nem. Istennek nem telik öröme a törvény szerinti szolgálatban.

Az énközpontú keresztyének gyakran azért szolgálják Istent, hogy mások szemében szellemileg jó benyomást szerezzenek. Nem a Krisztus iránti tiszta és forró szeretet az, ami folyamatosan ösztönzi őket a keresztyén munkában, hanem egy attól való félelem, hogy mások úgy fognak tekinteni rájuk, mint akik nem szellemiek, ha nem tesznek semmit. Amikor az ilyen emberek egy könnyű utat választanak maguknak és az jövedelmező számukra, megpróbálnak mindenkit arról meggyőzni, hogy Isten vezette őket azon az úton! Akkor van szükség ilyen önigazolásra, ha fennáll annak a veszélye, hogy mások kevésbé gondolhatják őket szelleminek! Mekkora terhet és rabságot jelent az ilyen Isten felé való szolgálat!

Mekkora öröm és szabadság úgy szolgálni, aminek a Krisztus iránti szeretet a forrása!

A szeretet olyan, mint az olaj, ami olajozza az életünk gépezetét, és ezért nem csikorog vagy zörög! Jákób hét éven keresztül szolgált, hogy megkapja Rákhelt. A Biblia azt mondja, hogy a Rákhel iránti szeretete miatt az a hét év úgy tűnk neki, mintha csak néhány nap lett volna (1 Móz. 29:20). Ezt tapasztaljuk meg mi is, ha Isten felé való szolgálatunk szeretetből fakad: nem lesz megerőltető és fáradságos.

A Biblia azt tanítja, hogy Krisztus kapcsolata az egyházával olyan, mint a férj és a feleség kapcsolata. Mi az, amit egy férj elsődlegesen vár a feleségétől? Nem a szolgálatát. Nem azért vette feleségül, hogy főzzön és mosson rá, mintha ez lenne a legfontosabb. Elsődlegesen azt várja tőle, hogy szeresse őt. Anélkül minden más értéktelen. Isten is ezt kéri tőlünk.