WFTW Body: 

Jézus azt mondta a tanítványainak a Hegyi-beszédben, hogy bárki, aki kívánsággal tekint egy asszonyra az olyan, mintha házasságtörést követett volna el vele. Aztán továbbment és azt mondta, hogy jobb az ilyen embernek, ha kivájja a szemét, mint két szemmel a pokolra jutni. Ezzel azt tanította, hogy az asszonyokra való állandó szexuális vággyal való tekintés elegendő ahhoz, hogy valaki végül a pokolra jusson.

A vágy tüze egy ember szívében ma azonos a pokol tüzével, ami ott égett minden ember szívében Ádámtól kezdve. Egyedül a Szent Szellem tüze képes eloltani ezt. A szíved vagy a bűn elkövetése, vagy a Jézus iránti szerelem miatt ég. A kettő közül választanod kell: Vagy a megtisztító tűz most, vagy a pokol tüze később. Nincs harmadik lehetőség.

A zsidó embereknek, akikhez Jézus beszélt, egy nagyon magas erkölcsi nívójuk volt a törvény által. Szigorú erkölcsi mérce szerint éltek, ahol a házasságon kívüli szexualitást mindig halállal büntették. Nem voltak pornográf könyvek és folyóiratok vagy TV programok azokban a napokban, hogy erkölcstelenségre csábítsák az embereket. Minden asszony illendően öltözködött abban a társadalomban, a férfiak és az asszonyok szinte sosem beszéltek egymással. Ennek ellenére még az ilyen társadalomban is mindezen megszorítások mellett Jézus tudta, hogy a férfiak szenvedélyesen kívánják az asszonyokat, és figyelmeztette erre a tanítványait. Ha ez így volt egy szigorú társadalomban, akkor mennyivel inkább figyelmeztetné a fiatalembereket erre egy erkölcstelen társadalomban, amiben ma élünk.

A mai társadalom elárasztja tűzzel az elménket minden lehetséges módon, hogy táplálja a szexuális szenvedélyt. Ezért ma mindnyájunknak sokkal óvatosabbnak kell lennünk. Ha komolyan veszed a szexuális vágy tüzének a kioltását, akkor el kell távolítanod azt, ami táplálja ezt a tüzet. El kell vágni a vágy tűzét a forrásától, kegyetlenül, irgalmatlanul és radikális módon. Ezt jelenti kivájni a szemet és levágni a kart. Jézus azt parancsolja nekünk, hogy romboljuk le azokat a dolgokat, amelyek bűnbe visznek minket. Jézus körültekintőbb volt mindenkinél a bűn veszélyével és a pokol tüzének valóságával kapcsolatban és ezért sürgetett ilyen radikális szellemi beavatkozást annak érdekében, hogy megmentsen a bűntől.

Az Úr parancsolatai érvényesek számunkra ma is: "Ha a TV-d az oka, hogy gondolati bűnbe vigyen téged, szabadulj meg tőle azonnal." Jobb a mennybe menni TV nélkül, mint a TV sztárokkal együtt a pokolba, akiket néztél. Ha valamelyik folyóirat, vagy egy bizonyos zene az, ami bűnbe visz téged, akkor tedd ugyanazt azokkal, mint a folyóirattal vagy a magnókazettákkal. Bizonyára semmi sem lehet olyan fontos számodra a földön, hogy megtartsd ezeket és ennek az legyen az eredménye, hogy elhibázd a mennyet és a pokolba juss.

Amikor ezt olvasod a Sátán azonnal azt suttogja a füledbe: "Bizony nem fogsz meghalni (pokolra jutni) egy olyan kis dolog miatt, mint ez." Ügyesen meg is fogja magyarázni neked, hogy egy kép vagy egy folyóirat iránti vágy, vagy az, amit a TV-ben nézel az valójában nem házasságtörés. Ne hallgass rá, mert Jézus figyelmeztetett minket, hogy a Sátán kezdettől fogva hazug.

Ne egyszerűen csak azt mondd ezzel a bűnnel kapcsolatban, hogy "a jövőben megpróbálok jobban viszonyulni ehhez, vagy meg fogom próbálni feladni". A Biblia arra figyelmeztet minket, hogy még a gonosz látszatától is tartózkodjunk. Hidd el, hogy Isten minden lehetséges módon segíteni fog neked, hogy azonnal megszabadulj ettől a bűntől végérvényesen. Vedd fel a harcot mától fogva és ne add fel addig, amíg ennek a Góliátnak le nem vágod a fejét, aki harcba hívott téged, mert az élő Isten seregének a katonája vagy.

Az Úr ismét megtisztítja a templomát. Az Ő temploma most a fizikai tested. Engedd meg neki, hogy azonnal elvégezze benne a munkáját.

Az 1 Korinthus 7.1 arra figyelmeztet minket, hogy kerüljük a fizikai érintkezést a lányokkal. Amikor a Szent Szellem valamire azt mondja, hogy az "nem jó" (mint ebben az esetben is), akkor végérvényesen minden tanítványnak el kellene kerülnie azt. A törvénykező emberek a betű szerint élnek, azonban a tanítványok a parancsolatok szelleme által. Például: Jézus tudta, hogy egy asszonnyal való házasságtörés elkövetése utáni vágy ott van valakinek a szívében, mert meg akarta érteni a 7. parancsolat szellemét. Ha teljes szívvel vágysz rá, akkor ehhez hasonlóan te is meg fogod látni, hogy Isten minden parancsolatának mi a lényege. Figyeld, hogy mit mond Pál Timótheusnak:

"Az ifjúkori kívánságokat pedig kerüld; hanem kövessed az igazságot, a hitet, a szeretetet, a békességet azokkal egyetembe, akik segítségül hívják az Urat tiszta szívből." (2 Timótheus 2.22). Kerülni kell minden ilyen kísértés lehetőségét.

---------

Ez egy részlet Zac Poonen „Halld Ó fiam" című új könyvéből (25 évvel ezelőtt a fiainak küldött e-mailek gyűjteménye, amikor kollégiumban tanultak. Ez a könyv elérhető az USA-ban a https://ravensministry.com/ order/ címen és még a [email protected] honlap címen.)